A felcsútiak brazil légiósa, Fabio a Békéscsaba játékosa lehet, róla lecsúsztak a zalaiak.
A felmondást írásban még nem kapták meg a másodosztályú Sopron szakmai stábjának tagjai.
Frissítve: a játékos már az edzések látogatása alól is felmentést kapott.
A Vitesse és a Vasas Kubala Akadémia közös nyári focitábort szervez Pasaréten.
Az aranylabdás a brazil másodosztályban a kiesés ellen küzdő Mogi Mirim csapatán szeretne segíteni.
A Dinamo tízmillió euróért adná el a magyar szélsőt – a Galatasaray visszalépett.
Pápa vagy Zalaegerszeg lehet a szombathelyiek ideiglenes pályája a stadionfelújítás idején.
Reina a Napolinal újra első számú kapus lesz.
A Hoffenheim német átigazolási csúcsnak számító 41 millió eurót kap Roberto Firminóért.
A 22 éves támadó megküzd a helyéért Felcsúton, ahol pozitívak az első benyomásai.
Kaposváron az NB III is kérdéses, Siófokon viszont még az NB II-ben is bízhatnak.
A kispestiek nyerhettek volna a ciprusiak ellen, Telkiben, a vége azonban 1-1 lett.
Mjondalen-Hödd 1
A norvég kupa nyolcaddöntőjében a házigazda továbbjutását várjuk
Egyelőre jól állja a sarat a legjobbak között a Mjondalen. Az újonc a középmezőnyben tanyázik - köszönhetően elsősorban masszív hazai mérlegének (3-2-2). A gárda védelme nem az igazi, 13 mérkőzésen 28-szor kapitulált, ezen mindenképpen javítaniuk kellene. A formája nem rossz, a bajnoki szünet után közvetlen riválisától hozott el úgy pontot, hogy csaknem fél órát emberhátrányban játszott. Az együttes eddig mindkét kupameccsét idegenben játszotta, egy kiscsapat ellen tizenegyesekkel, a Nottoden vendégeként viszont fölényes magabiztossággal (1-4) lépett tovább.
A Hödd a második vonalban harcol, és ezt nem is teszi rosszul, ugyanis az előkelő 3. helyen állomásozik, amely play offot ér a végelszámolásnál. A kép azonban csalóka, ugyanis a 2. és a 10. helyezett között mindössze 3 pont a differencia! A kék-fehérek 3-1-2-es vendégmérleggel rendelkeznek, ugyanakkor a formájuk nem az igazi: három bajnoki vereséggel a hátuk mögött érkeznek a találkozóra. A kupában viszont verték közben az Aalesundot, tehát egy első ligás áldozatot már ejtettek.
A vendégek nincsenek jó passzban, a Mjondalen otthon masszív. Ez pedig ebben a kupacsatában hazai sikert érhet, mi erre fogadunk. Tippünk tehát: 1-es!
Molde-Kvik Halden (0-3) 1!
A norvég bajnok legalább néggyel veri a harmadik ligás együttest
A Molde eddig csalódást keltően szerepel a bajnokságban, a címvédő mindössze a 5. helyen áll, és immár 11 egység a hátránya a Rosenborggal szemben féltávhoz közeledve. És a gárda formája sem éppen lenyűgöző: a válogatott szünet előtt kikapott, majd a minap otthon nem bírt a Valarengával. Ami extrán elkeserítő, hogy e két találkozón nem sikerült gólt szerezniük Hollandéknak. Tor Ole Skullerud vezetőedző alakulatának eddig nem volt nehéz dolga a kupában, ugyanis két kiscsapattal ütközött, és mindkettőt magabiztosan győzte le.
A Kvik Halden a harmadosztályban szerepel, ott a 4. helyen áll a 2. divízióban. Saját közönsége előtt hibátlan, idegenben viszont felettébb sebezhető, mutatója 1-2-2. A formáját alapvetően határozza meg, hogy hol szerepel - legutóbb túrázott, és ki is kapott. A kupában eddig nem kellett kimozdulnia saját stadionjából, a Fredrikstadot és a Strömsgodsetet is büntetőkkel ejtette ki.
A Moldénak most már meggyőző teljesítményt kellene nyújtania, erre pedig remek alkalom lehet a kupamérkőzés. A házigazda ma kiengesztelheti szurkolótáborát, és simán lerendezheti harmadosztályú ellenfelét. Tippünk tehát: (0-3) 1!
2015. 06. 23. 22:16
A kispestiek a ciprusi Apollon Limasszol ellen játszottak 1-1-et felkészülési mérkőzésen.
A magyarországi szurkolói csoportok közleményt adtak ki; Kósa Lajoshoz fordultak.
A Pápáról távozó rutinos kapus elárulta, miért a Dunaújvárost választotta.
A DVTK 0-0-t játszott a szlovák másodosztályú Rimaszombat elleni felkészülési mérkőzésen.
A Pécsről távozó, szabadon igazolható Vukasin Polekszicsnek külföldi érdeklődői is vannak.
A szövetség álláspontja szerint a vezetői miatt bűnhődik a nyíregyházi csapat és a szurkolók.
Biztosan nem lesz a szombathelyiek játékosa; a kölcsönjátékosokról ezen a héten döntenek.
A kék-fehérek továbbra is Kispesten lesznek otthon; az Újpest októbertől idegenben játszik.
Mateo Pavlovics kölcsönszerződése lejárt, és visszatért Németországba, a Werder Bremenhez.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A hagyományoknak megfelelően az előző idény bajnoka és kupagyőztese az új évad előtt megmérkőzik egymással a Szuperkupáért. Idén az OTP Bank Liga aranyérmese, a Videoton FC és a Magyar Kupát megnyerő Ferencváros találkozik egymással, a találkozó helyszíne a székesfehérvári Sóstói Stadion lesz július 5-én, 20.15 órakor (a mérkőzést az MTVA élőben közvetíti).
A mérkőzésre szóló jegyek szerdától megvásárolhatóak a meccsjegy.mlsz.hu oldalon valamint országszerte a Ticket Express több mint 300 jegyirodájában, a Groupama Arénában valamint a Sóstói Stadionban. A kluboknál történő jegyértékesítés részleteiről a két klub hivatalos honlapja ad bővebb információkat - írja az mlsz.hu
Jegyvásárlásra a mérkőzés napján a helyszínen, a Sóstói Stadionban is lesz lehetőség. A jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség, Futballkártya, valamint a Ferencváros, illetve Videoton FC Klubkártya kiváltására a két klub, valamint az MLSZ biztosít lehetőséget.
A mérkőzésre két kategóriában lehet jegyeket vásárolni: a Tribünre a felnőtt jegyek 1000 forintba, a 14 éven aluli gyermekek belépői 500 forintba, míg a többi lelátórészre a felnőtt jegyek 500 forintba, a gyerekjegyek 300 forintba kerülnek.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Durva kapufát fejelt a Real Salt Lake-Kansas City összecsapáson a hazaiak középpályása, Luke Mulholland. A játékos menteni igyekezett a gólvonalon, csakhogy kapufát talált, a rosszul sikerült fejestől pedig padlót fogott.
- 12:33 A Deutsch Péter körül dagadó botrány nem rázta meg Gyulai Miklóst
- 12:25 Hollandia háromszáz műtárgyat ad vissza Indonéziának
- 12:20 Nem Bulgáriában gyártották a felrobbant csipogókat, állítja a helyi titkosszolgálat
- 12:08 Több milliós megtakarítást jelenhet, ha Nagy Márton kérésére a bankok önkéntesen csökkentik a THM-et
- 11:46 BL: David Raya hihetetlen dupla védéssel tartotta meccsben az Arsenalt
- 11:44 A kormány 16 milliárd forintot ad a mohácsi csata 500. évfordulójához, de rengeteg más döntést elkaszáltak
- 11:43 Véget ért a hajtóvadászat, volt férje végzett a nagykanizsai nővel Murakeresztúron
- 11:35 Emma Corrin és Paul Giamatti is szerepel a Black Mirror új évadában
- 11:33 Kulcsár Edina: A kapcsolatunk elején sokan gondolták, azért vagyok vele, „mert ő G.w.M, a pénz, hírnév a fontos”
- 11:30 A forint- és euroérmék, forint- és eurobankjegyek utánzatáról döntött Matolcsy György
- 11:24 Két balatonnyi víz ömlik át a Dunán ezen a héten
- 11:21 Egy egyszerű beállítással védekezhetünk az SMS-es csalások ellen
- 11:15 Beintett két sofőr egymásnak az M7-es sztrádán, büntetőfékezés és baleset lett a vége
- 11:08 Tótka Sándor: Ennek az olimpiai ciklusnak az árát a családom fizette meg
- 11:07 Drága lesz a paradicsom, a paprika, az uborka, a tej is
- 07:06 „Semmibe nem tudnak belekötni, csak a szempillámba” – A Kísértés új játékosa szerint olyan a kisugárzása, hogy „harapni lehet”
- 08:39 Egy 50 és egy 21 éves férfi halt meg a piliscsabai frontális balesetben
- 09:24 Leállás lesz a Telekomnál, mutatjuk a részleteket
- 08:58 Fizetésképtelenség: a kormány új törvényt akar
- 07:47 Lánchíd, Recsk, Fudan, Sorsok háza – itt a kormánydöntés
- 06:01 „Nemcsak én vagyok nehéz helyzetben, hanem a Fidesz is” – így készülnek az új ellenzéki polgármesterek az októberi hatalomátvételre
- 18:24 Birtokba vette a Dunakanyart a víz – képgaléria tetőzés előtt
- 07:30 Hazájában bukott politikusnő lehet Várhelyi Olivér utódja
- 08:41 „Vannak, akik előbb voltak. A tyúk is előbb volt, mint a tojás” – máris összefeszült Nati és Natália A Kísértésben
- 08:14 Októbertől ezer embert és rengeteg ügyet vesznek át a kormányhivatalok a katasztrófavédelemtől