SPORT
Érdekes felvételt hozott nyilvánosságra a katalán Sport.es a Real Madrid francia sztárjáról.
Spanyol lapértesülések szerint a Barcelona megoldást nyújthat a Manchesterből távozni akaró spanyol futballista számára.
A Mirror exkluzív információi szerint Gonzalo Higuaín lehet a Liverpool nagy fogása a nyári átigazolási szezonban.
A Napolival remek szezont futó csatár, érvényes szerződése ellenére, távozna Olaszországból.
A lap úgy tudja, hogy noha a Manchester United és az Arsenal is szívesen látná soraiban, ő a Liverpoolt választaná.
A liverpooliak hivatalos ajánlatot azonban még nem tettek érte. Hozzáteszik azonban azt is, hogy ez nem jelenti azt, hogy a háttérben nem kezdődtek meg az egyeztetések.
2016. 05. 30. 10:53
Az Austria Wien korábbi csillaga elárulta, mire fázhat rá az Eb-ellenfél.
Artner Tamás egy éven belül két olyan klubnál dolgozott, ahol nem voltak meg a feltételek a sikeres munkához, de bízik benne, lesz ez még másképp.
2016. 05. 30. 10:16
Az 1991–1992-es idényben viselt dresszre hajaz az új hazai szerelés.
A magyarokkal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő portugál válogatott 3-0-ra legyőzte Norvégiát a Portóban rendezett barátságos mérkőzésen.
2016. 05. 30. 09:19
A Copa Americára készülő brazil válogatott 2-0-ra nyert Panama ellen barátságos mérkőzésen.
A rendőrség hajtóvadászatot indított Alan Pulido megtalálása érdekében.
2016. 05. 30. 08:51
Hiába Dárdai hívó szava, a Salzburg szigorú maradt.
Mint arról már beszámoltunk, Szlovákia 3-1 arányban legyőzte a világbajnok Németországot. Stanislav Sestak válogatottja többek között ennek az ordas potyának köszönheti a győzelmet.
2016. 05. 29. 21:04
Cikkünkben megtalálható az NB III összes csoportjának végeredménye.
2016. 05. 29. 21:04
FH - Vikingur Olafsvik !2.5
Rangadót rendeznek az izlandi első ligában, mi pedig gólokra vadászunk az összecsapáson...
A Hafnafjordur régóta meghatározó csapata az izlandi labdarúgásnak, tavaly megnyerte a bajnokságot, és az idén is jó esélye van a gárdának az aranyérem begyűjtésére. A társulat 5 fordulót követően 10 egységgel a 2. helyről várja a folytatást, hazai környezetben mindkét ütközetét megnyerte, négy rúgott góljára csak egyet kapott. A formája , a listavezető Stjarnan ellen idegenben pontot szerzett, majd kivégezte alacspnyabb osztályú ellenfelét a kupában.
A vendégek most jutottak fel az élvonalba, ehhez képest kimondottan jól szerepelnek. Pontosan úgy állnak, mint mai ellenfelük, 10 pontosak, vendégként 1-1-1-es sort produkálva. A formája nem igazán jó, a Fjölnir vendégeként 5-1-re kikapott, majd a kupának is búcsút intett a Stjarnan otthonában. A védelme még nem állt össze, eddig csak egyszer úszta meg kapott gól nélkül.
Eddig négyszer találkozott egymással a két együttes, és mindannyiszor jött a +25-ös opció. Ma is erre van a legjobb esély, no és hazai sikerre. Mi erre fogadunk!
Mjöndalen-Raufoss +2.5
Az alsóházi csapatok csatáján gólokat várunk, legalább hármat!
Egyik alakulat sincsen biztonságban, ugyanis a tabella második felében foglalnak csak helyet. A házigazda 9 pontos, otthonában viszont veretlen (2-2-0), és a találatokat is szépen termeli, gólkülönbsége 10-4 saját közönsége előtt. A formája szeszélyes, mindhárom kimenetelt produkált az elmúlt hetekben. Over/under mérlege 6/3. Egy bekk visszatér eltiltásából.
A Raufoss egy ponttal és egy hellyel áll mai ellenfele mögött, idegenben elképesztően halovány (0-1-3), és a védelme is ingatag (4-9). A gárda rettenetes passzban érkezik a mai találkozóra: a legutóbbi négy fellépésén mindössze egy egységet szerzett. Hatszor játszott eddig over-meccset a brigád. A középpályán egy alapember sérült.
Pocsék forma, átjáróház védelmek, ez jellemzi mindkét alakulatot. Ennek megfelelően találatokkal számolunk, legalább hárommal. Tippünk így: +2,5!
2016. 05. 29. 20:40
Ismét futballszurkolók ellen követtek el terrortámadást Irakban. Szombat éjjel a Real Madrid-Atlético Madrid Bajnokok Ligája-döntőt nézték Real-drukkerek a Bagdadtól hatvan kilométerre lévő Baakouba városában, amikor négy fegyveres támadt rájuk – írja az Index.
Pont akkor csaptak le rájuk, amikor a Real és az Atlético a tizenegyespárbajt kezdte. Az AS spanyol lap információi szerint legalább tizenkét emberrel végeztek a fegyveresek, nyolc sérültje is volt a támadásnak, őket kórházba szállították.
A fegyveresek később elmenekültek, de az iraki hatóságok szerint az Iszlám Állam áll a támadás mögött. A terrorszervezet május közepén a Bagdadtól 125 km-re fekvő baladi klubra támadt, és 16 Real Madrid-szurkolóval végzett, sok volt a sérült is. A szombat esti meccs után a Real Madrid-elnök Florentino Perez az ő emléküknek ajánlotta a Bajnokok Ligája-győzelmet. Akkor még nem tudott az újabb támadásról.
2016. 05. 29. 20:34
Harmatgyenge próbálkozásokat mutatott be a játékvezető megtévesztésére a Bajnokok Ligája döntőjén a Real Madrid védője, Pepe. Az alábbi képsorok láttán nyugodtan kijelenthetjük: a portugál középhátvéd a világ egyik legrosszabb színésze. Íme
2016. 05. 29. 20:27
Pintér Attila együttese idegenben ütötte ki a Siófokot.
A Fradi támadója is pályán volt a szlovák válogatottban a németek elleni siker során.
2016. 05. 29. 20:06
A Videoton sportigazgatója Henning Berg kapcsán arról is beszélt, miért kellenek a külföldi edzők a magyar futballba.
A szélső távozik a Bursasporból, meglepetésre egy magyar gárda neve is felmerült.
Kötelesék Belgiumban, Bőléék Romániában értek révbe. Kovács Péter két gólt lőtt Norvégiában.
Német válogatott futballistát igazolhatnak.
2016. 05. 29. 16:55
A bordáit fájlalta egy ütközést követően.
2016. 05. 29. 16:47
A válogatott és a Videoton védője klubja honlapjának nyilatkozott az ausztriai edzőtáborból.
2016. 05. 29. 16:31
A futball igazságtalansága: a Bajnokok Ligája-döntőt végigrobotoló, remekül játszó, az Atlético Madrid egyenlítő találatát is előkészítő Juanfran a büntetőt rúgó játékosok közül egyedüliként hibázott a tizenegyes-párbajban, amivel tulajdonképpen csapata vesztét okozta a fináléban.
A Matracosokhoz 2011-ben érkező jobbhátvéd a lefújást követően lehajtott fejjel ment bocsánatot kérni a szurkolókhoz a kapufára lőtt büntető miatt, ők pedig vastapssal fogadták a 31 éves játékos "vezeklését".
2016. 05. 29. 15:13
- 12:29 Magyar Péter: A Fidesz a hulladékmaffia mellé állt
- 12:22 Furcsán rajtolt a MotoGP szezonja: a versenybírók mondták meg, ki nyerjen
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 12:00 Gordon Ramsay csináltatott magáról egy majdnem hatórás reklámot a Netflixszel
- 11:49 Vox Populi: Deák Dániel vádjai súlytalanok
- 10:58 „Ez a törvény nálam: kibírni, túlélni, megoldani” – meglátogattuk Zóját, a 72 éves látóasszonyt
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:46 Nagy bejelentés Szegeden: magyar válogatott kézist csábított haza a klub
- 10:28 Tisza-videó: súlyos tüneteiről számolt be a debreceni akkugyár dolgozója
- 10:17 A dekázás is ment neki: Sydney Sweeney egy portugál bajnokin csillogtatta meg futballtudását
- 10:12 Ha változtatni akarsz, így azonosíthatod, melyik ponton érdemes és mi húz közben vissza
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 09:51 Orbán Viktor dupla bevetésre indult - videó
- 07:43 Az USA és Izrael megtámadta Iránt, Trump arra buzdította az irániakat, hogy döntsék meg a kormányt
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
- 05:45 Furcsa dolgok, amiket a tested művel – te tudod az okukat?
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: a rendőrség nem huny szemet
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?