SPORT
Az Eerste Divisie 21 gólos csatárát szemelte ki a szombathelyi klub.
2016. 06. 01. 12:52
A terror mellett a szurkolói összecsapásokra is figyelmeztetett az USA.
2016. 06. 01. 11:25
Az Eurosport összegezte az Európa-bajnoki résztvevőket; Izland lehet a torna Leicester Cityje.
A franciák Eb-keretéből kimaradó Karim Benzema egyetért Eric Cantonával, aki szerint ő és Ben Arfa a származásuk miatt maradtak ki a válogatott keretéből. A Real Madrid klasszisa szerint Didier Deschamps szövetségi kapitány engedett a szélsőjobboldali politikai erők nyomásának.
Mint ismert, Benzema lemarad a hazai rendezésű Európa-bajnokságról, melyben vélhetően nagy szerepet játszik a tény, hogy Mathieu Valbuena megzsarolása miatt felfüggesztették kerettagságát még tavaly decemberben. Eric Cantona szerint azonban Benzemát és Ben Arfát is csupán afrikai származásuk miatt hagyták ki a válogatott keretből.
Benzema egyetért a Manchester United legendájával, szerinte is politikai nyomásra döntött Deschamps.
– Engedett a franciaországi szélsőjobb nyomásának. Nyilván ő is tudja, hogy a legutóbbi két választáson mindkétszer a második körig jutott a Nemzeti Front. Szóval nem tudom, hogy ez valóban az ő döntése-e. Jól kijöttem vele is, az elnökkel is, mindenkivel – mondta Benzema a Marcának.
Benzema 28 gólt szerzett az idei szezonban, és nem tervezi, hogy visszavonulna a válogatottságtól. Úgy érzi, nem volt indokolt a mellőzése, jó szezon produkált a Bajnokok Ligája győztes Real Madridban.
– Nem értem miért maradtam ki. A bíróság nem talált bűnösnek, nincs még ítélet. Én csak szeretek futballozni, és a csapatomban játszani.
2016. 06. 01. 10:18
A PSG védője, Serge Aurier hatalmas bajba keveredett, miután hétfőn hajnalban egy szórakozóhelyről hazafele menet letartózatták Párizsban.
Az elefántcsontparti játékost vasárnap tartóztatták le a francia fővárosban, miután egy rendőrre támadt. Az incidensre azután került sor, hogy a rendőr megállította a nightclubból hazafelé tartó futballistát. Claire Boutaud, a játékos ügyvéde kedden megerősítette, hogy ügyfele panasszal él hatósági bántalmazás miatt, továbbá cáfolnak minden Aurier ellen felhozott vádat.
A PSG is közzé tette álláspontját a balhés játékos ügyével kapcsolatban, melynek lényege, hogy Aurier mindaddig ártatlannak minősül, míg a bűnössége bizonyítást nem nyer.
- Klubunk értesült róla, hogy Serge Auriert szeptember 26-ra idézték a párizsi bíróság elé, a vasárnapról hétfőre virradó éjjelen történt letartóztatása ügyében. Az ügy jelenlegi állása alapján klubunk szeretné, ha a játékost is meggiletné minden állampolgár joga, hogy amíg bűnössége nem bizonyul, ártatlannak minősül. Ezen kívül klubunk hangsúlyozza maximális elkötelezettségét a rendfenntartó erők mellett, amelyeknek időnként rendkívül nehéz helyzetben kell tenniük a kötelességüket. Újabb közleményt a bíróság döntése előtt nem adunk ki - írja a Paris Saint-Germain honlapján.
2016. 06. 01. 10:06
A Real Madridot érdekelheti majd a Juventus középpályása, Paul Pogba, amint igazolhatóvá válik – erősítette meg Florentino Pérez a Marcának adott nyilatkozatában.
A francia válogatott középpályás egyike volt az olasz klub kiemelkedő játékosainak, akiknek köszönhetően a torinóiak sorozatban ötödik bajnoki címüket is bezsebelték. A 23 éves klasszist korábban már komoly együttesekkel és összegekkel hozták szóba, a Barcelona, a Manchester United és a Manchester City neve is felmerült a lehetséges kérők között. A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez a Marcának nyilatkozva elmondta, természetesen a királyi gárdát is érdekli a középpályás.
– Pogba egy remek játékos, de a középpályán hat kiváló labdarúgónk van, szóval egyelőre nem bocsátkoznék spekulációkba. Ha egy ilyen játékos elérhetővé válik a piacon, természetesen ringbe szállunk érte, de megállapodásra kell jutnunk vele kapcsolatban. Beszélni fogok Zinedine Zidane-nal is. Kötelességünk, hogy évről évre jobbak legyünk. Ő dönt majd, hogy akad-e olyan játékos, akivel versenyképesebbek lehetünk, mint most - mondta Pérez.
A madridi sportvezető Casemiro és James Rodríguez esetleges távozásáról is beszélt.
– Casemiro talán sokakat meglepett, de nekem nem voltak kétségeim a tudása kapcsán. Olyan tehetséggel bír, mely a legnagyobbak közé emelheti. James későn érkezett, későn kapcsolódott be. A többiek jól játszottak. De ő is a legjobbjaink között van. Nem kaptunk értük ajánlatot, s a jövőjük sem vált kérdésessé.
2016. 06. 01. 09:33
Egy hónappal a zárás után vették át a díjakat a Debrecen játékosai.
Nem ő lesz a Nürnberg szezon legjobb játékosa.
Vaskó Tamás „hazatért”, noha még sosem játszott a nagycsapatban az angyalföldieknél. A Békéscsaba kiesését nehezen dolgozta fel.
Marcel Koller szoros csatát vár az Európa-bajnoki csoportban – szerinte „Málta nem Magyarország”.
2016. 06. 01. 08:13
Több csapat is albérletben játszhat – erős húszas mezőny jöhet össze.
Eb-ellenfelünk már a negyedik percben megszerezte a vezetést Málta ellen – de milyen góllal…
Nagyobb lélegzetvételű Volvo-reklám készült a svéd klasszissal.
2016. 05. 31. 20:42
A Rangadó.hu álom- és rémálom-forgatókönyvei a magyar kupacsapatoknak.
A Dunaújváros legyőzésével ismét ünnepelhet a győri csapat.
Samuel Umtitire és Adil Ramira is számít a hazai Európa-bajnokságon Didier Deschamps, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
2016. 05. 31. 19:49
Női válogatottunk nem szerzett gólt a Női Labdarúgás Napján.
Macedón sajtóhírek szerint Milovan Petrovikj 1+1 évre lesz a debrecenieké.
Tovább folytatódik a keret átalakítása a fehérváriaknál.
Garami József kiszúrta, hogy Bese Barnabás védőként kiemelkedő teljesítményre képes.
Osztrák tudósok szerint Franciaország a torna esélyese, a mieinknél csak Észak-Írországnak és Albániának kisebb az esélye a végső győzelemre.
2016. 05. 31. 17:12
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán