SPORT
A Goal.com az első kör után levezette, szerintük hogyan alakul majd az Európa-bajnokság nyolcadöntőinek párharcai. A nemzetközi szakportál szerint Ausztria legyőzésével valószínűleg csoportelsőként végez a magyar válogatott, így pedig Írország együttesével találkoznánk a legjobb nyolcba kerülésért. Bárcsak ott tartanánk...
A magyar válogatott 2-0-s sikerrel vette az osztrákok elleni első Európa-bajnoki csoportmeccset. A magyar siker sokakat megihletett, például Happy Fox Facebook-oldalát is:
Iniesta és Bale közé ékelődik a magyar középpályás a statisztikai mutatók alapján, Kleinheisler a L'Équipe álomcsapatába került be.
2016. 06. 15. 09:47
Sofiane Feghoulit ingyen szerezték meg a Kalapácsosok.
A portugál sztárt zavarta, hogy izlandiak ünnepelnek az egy pont után.
Nem csak a pályán, hanem a lelátón is egyértelműen mi voltunk a jobbak kedd este. A Bordeaux-ba kiutazott több, mint tízezer magyar szurkoló hazai pályát teremtett a mérkőzés előtt, alatt és után is. A lefújás utáni pillanatokból láthatunk egy kis ízelítőt az alábbi videóban. Aki nem volt ott a helyszínen, annak is gombóc kerül a torkába.
A Fradi fiatalja is nyilatkozott.
Összegyűjtöttük a magyar válogatott játékosainak közösségi oldalakra kitett posztjait.
A britek is kiemelten követték a magyar Eb-rajtot.
Nincs olyan magyar ember, aki a tegnapi fantasztikus győzelem után ne ünnepelt volna önfeledten a mérkőzés után. A hazafelé, vagy éppen a szórakozóhelyekre tartó drukkerek a metrón is fantasztikus hangulatot varázsoltak, és hosszú perceken keresztül zengtek a magyar rigmusok.
2016. 06. 15. 08:41
Sajtóértesülés szerint nyártól új csapat után néz a 18 éves magyar játékos.
Agyondicséri a világ a magyar válogatottat a kétgólos győzelme után.
2016. 06. 15. 08:04
A címvédő Chile és Argentína is győzött a Copa América D-csoportjának harmadik fordulójában. A chileiek a panamaiakat, míg a már korábban továbbjutott argentinok a bolíviaiakat győzték le.
Copa América, D csoport, 3. forduló:
Chile–Panama 4-2 (2-1)
Argentína–Bolívia 3-0 (3-0)
A csoport végeredménye: 1. Argentína 9 pont, 2. Chile 6 pont, 3. Panama 3 pont, 4. Bolívia 0 pont
2016. 06. 15. 08:00
Az európai szövetség is piros, fehér, zöldbe borult.
A meccs emberének majdnem akkora serleg jár, mint az Eb-győztesnek.
A mezőkövesdiek trénere nyilatkozott a folytatásról és a szakmai stáb lehetséges összetételéről is.
2016. 06. 15. 07:11
Sjoerd Ars aláírta szerződését.
Bátraké a szerencse, és a nagy pénz.
2016. 06. 14. 23:26
Egy kissé elbambult a balbekk.
2016. 06. 14. 23:24
Kádár, Nagy Ádám és Kleinheisler követi.
2016. 06. 14. 23:16
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitány, Twitteren értékelte az Ausztria – Magyarország találkozót. A német legenda szerint Bernd Storck csapata szolgálta az Európa-bajnokság első nagy meglepetését, miután nagyszerű játék után remek eredményt értek el a mieink a sógorok ellen.
The first big surprise of @UEFAEURO 2016. What a result for #HUN great game #EURO2016 pic.twitter.com/VbkD9cRLN1— Lothar Matthäus (@LMatthaeus10) 2016. június 14.
2016. 06. 14. 22:59
A ferencvárosi szekció Batik Bencével, Nagy Dominikkel és Varga Rolanddal így örült a válogatott sikerének:
Bravooo! Mivan osztrakok?? varga_r (@varga_r) által közzétett fénykép, 2016. Jún 14., 11:03 PDT
varga_r (@varga_r) által közzétett fénykép, 2016. Jún 14., 09:31 PDT
Bogdán Ádám otthonában drukkolt a társaknak:
Come on Hungary!!! #csakegyutt #hajramagyarok #euro2016 Bogdán Ádám (@bogdanadamofficial) által közzétett fénykép, 2016. Jún 14., 09:11 PDT
Mervó Bence válogatott mezben drukkolt a nemzeti együttesnek:
Amikor minden MAGYAR ember szíve egyszerre dobban! #HUN #EgymindenkiertMindenkiegyert. #Hajrá #MAGYAROK Bence Mervó (@mervobence) által közzétett fénykép, 2016. Jún 14., 08:55 PDT
Megyeri Balázs Instagram oldalán tudatta, mennyire büszke társaira:
Az 1-1-es döntetlennel Magyarország a csoport élén az első forduló után.
2016. 06. 14. 22:52
Újabb balhé, ezúttal Lille-ben.
- 14:30 Két éve nem látott szinteket ütött meg a forint szerdán
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 14:00 Furcsa dolog történt az iPhone-okkal Trump évértékelője alatt
- 13:50 Az orosz védelmi tárca szerint orosz hadifogságba esett egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi
- 13:41 Lenyelhető robotorvost készített egy kutató
- 13:36 Virológus: Nem terjed a chikungunya-vírus Magyarországon
- 13:35 Ilyen lesz a Büszkeség és balítélet Netflix-módra
- 13:34 Csak rájuk akart ijeszteni – így magyarázta a tettét a férfi, akit azért ítéltek el, mert kalapáccsal támadt a Tisza Párt önkénteseire
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is egyértelműen a Fidesz vezet
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 13:17 Sztárvendégek véleményezik a fogásokat a Séfek Séfe szerdai részében
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 12:41 Először térképezték fel az Uránusz rejtélyes felső légkörét
- 12:32 Egy éve nyomoznak Tiborcz István cégének biznisze miatt, megszólalt a rendőrség a nyomozás állásáról
- 07:53 Török Gábor: Ha nem téved a Medián, eldőlt a választás
- 05:30 80-as, 90-es évek akciófilm kvíz: csak igazi rajongóknak
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 06:00 Kvíz: magyar sztárok, akiket mindenki ismer – de azt tudod, mi az igazi nevük?
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 09:08 Jámbor András arról posztolt, hogy kihallgatta a parlamentben a tiszás képviselő lejáratásának tervezését, nem sokkal később meg is jelent a cikk a fideszes médiában
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 10:02 Álló kocsisorba rohant a nyergesvontatójával egy sofőr az M1-esen, egy ember meghalt – videó
- 07:40 A gödi Samsung-gyár egykori középvezetőjének feljegyzéseiből kiderül, mi okozhatta a robbanást, amit Magyar Péter nemrég videón mutatott be
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya