A múlt heti randalírozások, erőszakos cselekmények miatt a magyar válogatott Izland elleni szombati csoportmérkőzésén a szervezők és a hatóságok fokozottan ellenőrzik a szurkolók viselkedését – írja a válogatott honlapja. A magyar labdarúgó-válogatott szurkolóinak többsége – az Európa-bajnokság magas mércéjével mérve is – kiemelkedően jó hangulatot teremtett Bordeaux-ban. A mieink első csoportmeccsén, az UEFA jelentése alapján ugyanakkor eljárás indul a magyar szövetséggel szemben egyes incidensek miatt. Magyarország helyszínen tartózkodó konzuli szolgálatának szakembereitől arról értesült az MLSZ, hogy Marseille-ben nagyobb szigor vár a szurkolókra. Ennek oka a múlt heti eseményekben keresendő: a belvárosban és a stadionban is több erőszakos incidens történt, amely után kiemelt intézkedések várnak a helyszínre érkező szurkolókra. A prefektusi rendőrség vezetői a következő várható intézkedésekről értesítették az MLSZ-t: – pusztán pirotechnikai eszköz birtoklása miatt is eljárás indul; miután gyorsított eljárásról beszélünk, ez azt jelenti, hogy legalább egy éjszakát bent tölt az érintett. – a városban és a stadionba érkezéskor, a „vonulás” során, ha valakinél fogvédőt, bokszert, kámzsát (vagyis olyan eszközt, amely erőszakos viselkedés gyanúját valószínűsíti) találnak,‎ az illetőt beviszik, eljárást indítanak ellene. – sokkal szigorúbb lesz a stadionnál a beléptetés, ezért érdemes és szükséges időben megérkezni a helyszínre. – a FARE jelen lesz és figyelheti kiemelten a magyar szurkolók viselkedését (elsősorban a rasszizmust, „cigányozást”). Bár Marseille látványosságai vonzóak a turisták számára, a szurkolóknak nem ajánlják a hatóságok a „városnézést”. A hatóságok nem javasolják, hogy a magyar szurkolók a meccs napján a belvárosból (régi kikötő) indulva vonuljanak a stadionhoz több okból: – közlekedési szempontból nem tudják biztosítani az útvonalat, azon a szokásos napi forgalom zajlik. – a belvárosban az átlagosnál sokszorosabban nagyobb a veszélye annak, hogy más, esetleg ellenséges szurkolókkal, vagy helyi illetőségű rendbontókkal találkoznak a magyar szurkolók. – bárminemű rendbontás esetén a rendőrség azonnal közbelép, és elviszi az általa rendbontónak ítélt személyeket. Az érintettek a legenyhébb esetben is lemaradnak a meccsről, de bírósági ügy is lehet belőle. A szervezők azt javasolják, hogy a szurkolók a tengerparti szurkolói zónától vonuljanak a stadionhoz, ahol minden szempontból garantálható a felvonulók biztonsága (természetesen a rendbontásokat itt is megakadályozzák). A szurkolói zóna megközelíthető tömegközlekedéssel.
2016. 06. 16. 11:29
Kedden először a spanyol sajtóban jelent meg a hír, miszerint Tajti Mátyástól elköszön a spanyol Barcelona. Az utánpótlás-válogatott labdarúgó csütörtökön saját Facebook-oldalán tette közzé az alábbi közleményt: Szeretnék reagálni azokra a hírekre, miszerint engem kirúgtak, egy újság szerint egyenesen kivágtak a Barcelonától, ami nem igaz, de hát ettől az újságtól mást nem is lehet várni, mivel eddig is csak negatívumokat írtak rólam. A válogatottbeli teljesítményem miatt sok csapattól jött megkeresés, volt olyan egyesület is, akik egyből a felnőtt csapatnak szerettek volna vinni. Ezek után komolyan elgondolkoztunk azon, hogy mi legyen. Még egy év maradt a szerződésemből, és a következő évben megint az U19-es csapatban játszottam volna, ahogy mindegyik 1998-as születésű csapattársam. Nem szerettem volna tovább az U19-ben játszani, ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje a távozásnak, és új kihívásokat keresni. Leültünk beszélni a vezetőkkel és kértük, hogy engedjenek el, mert tovább szeretnék lépni. Hosszas tárgyalások után végül sikerült elérnünk, hogy elengedjenek, aminek nagyon örülök. Így már nem vagyok a Barcelona játékosa, de egy pillanatig sem bánom, hogy 2 évvel ezelőtt oda igazoltam. 2 nagyon nehéz év áll mögöttem, nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettem volna, ami nem is akkora baj, mert rengeteget tudtam az egészből tanulni, és mentálisan megerősödtem. Most itt az ideje a váltásnak és várom már nagyon az új kihívást. A jövőmmel kapcsolatban pedig hamarosan jelenkezem.
2016. 06. 16. 10:36
Az UEFA hivatalos honlapján tette közzé, hogy Szergej Karasev lesz a játékvezetője a Marseille-ben megrendezésre kerülő, szombaton 18 órakor kezdődő Izland–Magyarország csoportmérkőzésnek. Ezen az Eb-n eddig az 1-1-re végződő Románia–Svájc találkozón bíráskodott az orosz játékvezető. Karasev korábban egy meccsen fújt a magyar válogatottnak, a kontinenstorna selejtezőjében lejátszott görögök elleni budapesti 0-0-án, legnagyobb megmérettetései pedig a Barcelona–Arsenal és a Real Madrid – Schalke Bajnokok Ligája-nyolcaddöntők voltak.
2016. 06. 16. 09:50
Magyarország 2-0-ra verte Ausztriát az Európa-bajnokság F-csoportjának első fordulójában. A mérkőzést egy osztrák kapufa nyitotta, majd a következő nagyobb momentum Szalai Ádám vezető gólja volt. Ezt követően az ellenfél lesállás és szabálytalanság után talált a kapuba, amit kiállítás követett, végül pedig Stieber Zoltán döntötte el a meccset a második góllal. Ezeket a főbb mozzanatokat választotta ki a 2DF tévécsatorna, és most az is kiderül, hogyan reagáltak erre a szövetségi kapitányok, illetve a kispadok. Euro 2016: a kispadok az Ausztria... by ulloi129
2016. 06. 16. 08:21
Több tucat randalírozó brit szurkolót őrizetbe vettek szerdán Lille-ben a francia rendőrség tájékoztatása szerint. A hatóság csütörtökre virradóra azt közölte, hogy a szerdai nap folyamán legalább harminchat brit szurkolót vett őrizetbe. Tizenhatan kórházba kerültek. Az angol válogatott csütörtökön Lens-ban játszik a walesiekkel, de több ezer szurkolója szerdán a közeli Lille-ben tartózkodott, ahol este játszották a Szlovákia–Oroszország Európa-bajnoki mérkőzést. Az angol és az orosz szurkolók a múlt héten összecsaptak Marseille-ben, a francia hatóságok szerdán mindenáron távol akarták tartani őket egymástól. A rendőrség este mintegy 200 hangoskodó, randalírozó, oroszokat gúnyoló, kötekedő brit szurkolót igyekezett megfékezni a vasútállomás környékén, miután hangos robbanás hallatszott, és a huligánok palackokat kezdtek dobálni. Olyannyira elfajult a helyzet, hogy a rendőrség könnygázt, paprikasprayt és hanggránátokat vetett be, hogy megfékezze a brit drukkereket, akik nem sokkal éjfél után az Albánia felett aratott 2-0-ás francia győzelmet ünneplő helyiekre rontottak, így újból a hatóságok beavatkozására volt szükség a britek lecsillapítására.
2016. 06. 16. 08:00
Ukrajna-Észak-Írország 1 A C csoport két vesztese találkozik a 2. fordulóban: szerintünk az ukránok javítanak. Mykhailo Fomenko alakulata nem vallott szégyent a nyitó fordulóban. Az ukránok a világbajnok német alakulattal találkoztak, és kaptak 2-0-ra egy olyan mérkőzésen, amelyben simán benne volt a pontszerzés lehetősége. A sárga-kékek nem álltak be bekkelni, felvállalták a nyílt sisakos játékot. A következő csapattal szerepeltek vasárnap este: Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Rakickij, Sevcsuk – Szidorcsuk, Sztepanenko – Jarmolenko, Kovalenko (Zincsenko, 73.), Konopljanka – Zozulja (Szeleznyov, 66.). Jarmolenkóék bő negyed óra után hátrányba kerültek, de az első játékrész második felében lefocizták Khediráékat. Sorra jöttek a ziccerek, de vagy Neuer, vagy Boateng mentett óriásit. A fordulást követően rendezte sorait a német védelem, ekkor már ritkábban kerültek helyzetbe Konopljankáék, de összességében igyekeztek nyomást gyakorolni a germán védelemre. Ahogy teltek a percek, úgy váltak egyre hitehagyottabbá Szidorcsukék. A ráadásban egy kontrát bevertek még Özilék, így 2-0 lett a vége. A látottak alapján az ukrán válogatott valóban erős, fizikailag tökéletesen felkészített, és kreatív megoldásokból sincs hiány. Az észak-ír válogatott ugyan sokáig tartotta magát a lengyelek ellen, végül 1-0-ra kikapott. A zöld-fehérek ugyan azt a játékot nyújtották, mint a selejtezők során: futottak, robotoltak, ütköztek, íveltek, de ezúttal nem voltak hatékonyak Bairdék. Laffertyt nem tudták megjátszani, helyzetük jószerivel nem is adódott a kilencven perc során. A védelmük stabil, a három belső bekk mellett két szélső hátvéd zárta a vonalak melletti területet. Előttük négy középpályás szűrt - nem csoda, hogy nem tudtak ziccereket kialakítani a lengyelek kapuja előtt. Ezzel a csapattal szerepeltek O'Neill fiai az első fordulóban: McGovern – McLaughlin, Cathcart, J. Evans, McAuley – McNair (Dallas, a szünetben), Norwood, S. Davis, Baird (J. Ward, 76.), Ferguson (Washington, 66.) – K. Lafferty Ukrajna lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint mai riválisa. Rakickijék győzelmi kényszerben lépnek pályára, és szerintünk el is bírják a terhet a sárga-kékek: legyőzik a lelkes észak-íreket. Tippünk így: 1-es! Anglia-Wales 1-es és -4.5! Igazi brit rangadót rendeznek a B csoportban: A nagytestvér nem hibázhat, kevés gólos meccsen nyer a sárkányosok ellen! Roy Hodgson csapata csak önmagát okolhatja azért, hogy nem három, hanem csak egy egység áll a csapata neve mellett a nyitó fordulót követően. A háromoroszlánosok meggyőző játékkal rukkoltak elő Marseille-ben az oroszok ellen, helyzetek sokaságát dolgozták ki Lallanáék, de egy szabadrúgáson kívül nem sikerült betalálniuk. És milyen a sors? a Ráadásban az oroszok kiegyenlítettek. Anglia a Hart – Walker, G. Cahill, Smalling, Rose – Alli, Dier, Rooney (Wilshere, 78.) – Lallana, Kane, Sterling (Milner, 87.) összetételben szerepelt, és a helyzetkihasználáson kívül nem is lehetne mást kritizálni Rooney-ék játékán. Chris Coleman csapata meglepetésre megverte a másik meccsen a Szlovákokat. Wales a Ward – Gunter, Chester, A. Williams, Davies, N. Taylor – Allen, Ramsey (J. Richards, 88.), Edwards (Ledley, 69.), J. Williams (Robson-Kanu, 71.) – Bale összetételben szerepelt, és a találkozó nagyobb részében jobban is futballozott ellenfelénél. Bale-ék többet nyújtottak a várakozásnál - sokan azzal "vádolták" a gárdát, hogy túlságosan defenzív taktikával lép pályára, a kritikusok e véleményüket a selejtezőkön mutatott teljesítményükre alapozták. Most viszont valóban jól pörögtek Ramsey-ék, igaz, hogy zártan védekeztek, de labdaszerzés után nyomban igyekeztek megjátszani az elől lévőket. Az ötletesebb futballt az angolok játsszák, és összességében jobb futballisták is alkotják a keretüket. Kevés gólos mérkőzésen Kane-ék sikerét várjuk!
2016. 06. 15. 22:02
Olvasói sztorik