SPORT
A magyar válogatott után kedd este Izland is nagy bravúrt hajtott végre, mivel a csoportfavorit Portugáliától pontot tudtak rabolni. Birkir Bjarnason az 55. percben válaszolt Nani góljával, a találkozó így 1-1-es döntetlennel ért véget. Az izlandi televíziós közvetítő, Gummi Ben érthetően majd kiugrott bőréből, így közvetítette a történelmi eseményeket:
A közvetítés belső nézetből:
Sjáið @GummiBen lýsa marki Íslands gegn Portúgal. Mælum með því að nota þetta sem hringitón. #EMÍsland pic.twitter.com/5K9n0j6Nqd— Síminn (@siminn) 2016. június 15.
2016. 06. 16. 17:12
A román szurkolók Párizsban is hallattak magukról, az ultrák ugyanis nem először keveredtek balhéba. Keleti szomszédjaink azonban ezúttal sem más nemzet drukkereibe találtak hibát. Az Európa-bajnokság nyitómeccsén a vendég tábor még együtt szurkolt Románia sikeréért, később aztán házon belül estek egymásnak a különböző szurkolói csoportok.
Sajtóhírek szerint a Parc de Princes közelében a Steaua drukkerei megverték Elias Bucuricát, aki a Dinamo drukkereinek egyik vezére. A bosszú persze nem maradt el, a Dinamósok ugyanis egy steauás csoportot támadtak meg egy párizsi bárban.
2016. 06. 16. 16:56
A Rangadó szakértőjeként az újpesti Kabát Péter elemezte a látottakat.
2016. 06. 16. 16:54
A magyar szövetség kérvényezte az UEFA-nál, hogy „Az éjjel soha nem érhet véget” című dal is szóljon a franciaországi stadionokban.
Király Gábor szerint úgy kell nekivágni az Izland elleni mérkőzésnek, hogy bárki legyőzhető.
Szenzációsan akcióval hálálkodik a magyar válogatottnak a közös képviselők egyesülete.
Az első félidő 42. percében Gareth Bale szerezte meg a vezetést a walesiek részére Anglia ellen a B-csoport 2.fordulójában, miután egy kb. 30 méteres szabadrúgást zúdított Joe Hart kapujára. Az angol hálóőr csúnyán benézte az esetet, hiszen simán védhető volt a lövés.
A svéd óriással erősítené meg a külföldi szaklap a magyar támadószekciót.
2016. 06. 16. 15:47
Már a magyarok szombati legyőzésével szeretnék biztosítani nyolcaddöntős szereplésüket az izlandiak a franciaországi Eb-n.
2016. 06. 16. 15:42
Egyetlen találat. S persze a magyar győzelem. A csaknem fél évszázad utáni első Eb-meccsünkön elért csodálatos siker. Ennyi kellett ahhoz, hogy Szalai Ádám a pokolból a mennybe jusson.
Csütörtökön 15 órától Anglia válogatottja Wales legjobbjaival találkozik az Európa-bajnokság B-csoportjának második fordulójában. Roy Hodgson ezúttal is csak csereként számít Jamie Vardyra, míg a másik oldalon Gareth Bale-el rohamoznak a walesiek. Íme a kezdők
Anglia: Hart – Walker, Cahill, Smalling, Rose – Alli, Dier, Rooney – Lallana, Kane, Sterling.
Wales: Hennessey – Gunter, Chester, A. Williams, Davies, N. Taylor – Ramsey, Ledley, Allen – Robson-Kanu, Bale.
Nem csak Magyarországon, de Londonban is lehet közösen meccset nézni honfitársainkkal. Az angol fővárosban az Izland elleni mérkőzést lehet nyomon követni. A hírek szerint több százan szurkolhatnak Király Gáboréknak a helyszínen. Az eseményről ide kattintva lehet többet megtudni.
2016. 06. 16. 14:16
A magyar és az izlandi csapatot is kitiltották.
A francia rendőrség 323 embert állított elő országszerte az Európa-bajnokság kezdete óta erőszakos cselekményekért – közölte csütörtökön a francia belügyminisztérium.
Őrizetben vannak közülük 196-an, nyolcat letöltendő, hármat felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek – derül ki a tárca közleményéből.
Huszonnégy külföldi állampolgárt kiutasítottak az országból, közülük húszan oroszok.
Kedden 43 orosz szurkolót vettek őrizetbe a Marseille-től 170 kilométerre található Mandelieu-la-Napoule településen, mert azt feltételezik róluk, hogy részt vettek a hét végi marseille-i incidensekben. Három embernek bíróság elé kell állnia közülük, húszat pedig elengedtek a rendőrök.
További négy szurkoló - három orosz és egy ukrán állampolgár – ellen is folyamatban van kiutasítási eljárás. Valamennyiüket kedden, Lille-ben vették őrizetbe, ha a lille-i ügyészség nem küldi bíróság elé őket, akkor kitoloncolás vár rájuk.
Az Anglia–Oroszország mérkőzés előtt és után Marseille-ben történt erőszakos összecsapások után a hatóságok az ország északi részében megerősítették a rendőri biztosítást, ahol a két válogatott szerdán és csütörtökön játszotta-játssza újabb meccseit. A környéken mintegy négyezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot, a mérkőzéseket megelőző napon 18 órától a meccs másnapjáig tilos a város üzleteiben az alkoholtartalmú italok értékesítése.
Az oroszok szerdán Lille-ben a szlovák válogatottal mérkőztek meg, az onnan harminc kilométerre található Lensban pedig csütörtök este az angol és a walesi válogatott csap össze. Jóllehet a rendőrség csütörtökre virradóra könnygázt vetett be Lille-ben mintegy kétszáz randalírozó brit állampolgár ellen, akik közül 36-ot őrizetbe is vettek. A francia rendőrség tájékoztatása szerint az újabb incidens nem hasonlítható a Marseille-ben történt romboláshoz.
„Száz kiló vagyok, b*zdmeg…” – hangzott az azóta már szállóigévé váló válasz Böde Dánieltől, a Ferencváros támadójától azután, hogy gyakorlatilag nem volt ellenfele a csapat edzésén, amikor léglabdákba bújva játszottak.
A Fradi Facebook-oldala a közelgő Izland–Magyarország kapcsán utánajárt, hogy hangzik a mondat a szigetországiak nyelvén. Bár a lap kicsit finomított a szövegen, így a „Száz kiló vagyok, a nemjóját!” került fordításra:
A kitűnő színész, Kőszegi Ákos annyira hitt a válogatottban, hogy meg is fogadta a 2-0-át – és nagyon bejött neki.
2016. 06. 16. 13:35
Könnyebb sebesüléseket szenvedett szerda este a közép-franciaország Lyon szurkolói zónájában egy belga és egy francia szurkoló, akikre késsel támadtak albán drukkerek – közölte a francia rendőrség.
Ez volt az első alkalom a labdarúgó Európa-bajnokság alatt, hogy a rendőrségnek egy szurkolói zónában kellett beavatkoznia. Ehhez az UEFA kérésére volt szükség, amely a rendezvényt szervezi és amely felelős mindazért, ami a stadionokon és a szurkolói zónákon belül történik.
A rendőrség szerint a Franciaország-Albánia mérkőzés alatt – nem sokkal azelőtt, hogy a francia válogatott két gólt lőtt az albán kapuba a meccs utolsó perceiben –, albán szurkolók rátámadtak a francia szurkolókra, akik a Marseillaise, a francia himnusz éneklésével buzdították a csapatukat.
Egy franciát a combján, egy belga állampolgárt pedig a fenekén ért egy késszúrás. A sebesüléseket két különböző ember okozta, akiket nem tudtak azonosítani a rendőrök. Ez arra utal, hogy legalább két kést be tudtak vinni a szurkolói zónába, ahol pedig fémdetektoros kapun kell átmenni minden belépőnek.
Az incidens után nem állítottak elő senkit.
– Ez az első komolyabb ügy a szurkolói zónában – kommentálta egy rendőrségi forrás, aki aggasztónak nevezte, hogy kés jutott be a szigorúan ellenőrzött területre.
A helyi prefektúra felkérte a GL Events nevű céget, amely a szurkolói zónák szervezésért felelős, a lyoni önkormányzatot, valamint a Byblos biztonsági céget, hogy erősítsék meg a motozást a beléptetésnél.
Lyonban heves viharok voltak szerda este, ennek ellenére mintegy 16 ezren nézték a marseille-i Franciaország–Albánia mérkőzést a városközpontban található Bellecour téren kialakított szurkolói zónában.
A balhétól féltik a gyerekeket az Európa-bajnokság helyszínén.
A 22 éves Raphaël Guerreirót 12 millió euróért szerződtették, 2020-ig írt alá.
2016. 06. 16. 12:20
Az MTK Budapest az egyhetes ausztriai edzőtábor hétfői, első mérkőzésén, a szerb FK Csukaricski gárdája ellen – Torghelle, Nikacs, valamint Strestik góljaival – 3-0-ra nyert. Szerdán pedig már le is játszotta második találkozóját: a grúz SZK Csihura Szacshere ellen is háromig jutott, így 3-1-es sikert aratott – derült ki a klubhonlap beszámolójából.
MTK Budapest – SZK Csihura Szacshere 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Szatmári L. (36.), Grgics (39.), Szatmári I. (83.) illetve Tatanashvili (44.)
A magyar klasszis szerint a portugál válogatott nem csupán Cristiano Ronaldóból áll.
Az Üllői129.hu kint volt a Népligetben, és lefotózta a bajnok Ferencváros edzésére jelentkező próbajátékost is.
A lap a játékos nevét nem közölte, csak annyit írt, hogy a Balkánról érkezett, ballábas és valószínűleg pénteken pályára lép a Szekszárd elleni edzőmeccsen.
A rangado.hu információi szerint jelenleg a Chievo csapatában szereplő Drilon Cenaj érkezett az Üllői útra. A 19 éves szélső 12 mérkőzésen lépett pályára Primavera B-ben.
A múlt heti randalírozások, erőszakos cselekmények miatt a magyar válogatott Izland elleni szombati csoportmérkőzésén a szervezők és a hatóságok fokozottan ellenőrzik a szurkolók viselkedését – írja a válogatott honlapja.
A magyar labdarúgó-válogatott szurkolóinak többsége – az Európa-bajnokság magas mércéjével mérve is – kiemelkedően jó hangulatot teremtett Bordeaux-ban. A mieink első csoportmeccsén, az UEFA jelentése alapján ugyanakkor eljárás indul a magyar szövetséggel szemben egyes incidensek miatt. Magyarország helyszínen tartózkodó konzuli szolgálatának szakembereitől arról értesült az MLSZ, hogy Marseille-ben nagyobb szigor vár a szurkolókra. Ennek oka a múlt heti eseményekben keresendő: a belvárosban és a stadionban is több erőszakos incidens történt, amely után kiemelt intézkedések várnak a helyszínre érkező szurkolókra.
A prefektusi rendőrség vezetői a következő várható intézkedésekről értesítették az MLSZ-t:
– pusztán pirotechnikai eszköz birtoklása miatt is eljárás indul; miután gyorsított eljárásról beszélünk, ez azt jelenti, hogy legalább egy éjszakát bent tölt az érintett.
– a városban és a stadionba érkezéskor, a „vonulás” során, ha valakinél fogvédőt, bokszert, kámzsát (vagyis olyan eszközt, amely erőszakos viselkedés gyanúját valószínűsíti) találnak, az illetőt beviszik, eljárást indítanak ellene.
– sokkal szigorúbb lesz a stadionnál a beléptetés, ezért érdemes és szükséges időben megérkezni a helyszínre.
– a FARE jelen lesz és figyelheti kiemelten a magyar szurkolók viselkedését (elsősorban a rasszizmust, „cigányozást”).
Bár Marseille látványosságai vonzóak a turisták számára, a szurkolóknak nem ajánlják a hatóságok a „városnézést”. A hatóságok nem javasolják, hogy a magyar szurkolók a meccs napján a belvárosból (régi kikötő) indulva vonuljanak a stadionhoz több okból:
– közlekedési szempontból nem tudják biztosítani az útvonalat, azon a szokásos napi forgalom zajlik.
– a belvárosban az átlagosnál sokszorosabban nagyobb a veszélye annak, hogy más, esetleg ellenséges szurkolókkal, vagy helyi illetőségű rendbontókkal találkoznak a magyar szurkolók.
– bárminemű rendbontás esetén a rendőrség azonnal közbelép, és elviszi az általa rendbontónak ítélt személyeket. Az érintettek a legenyhébb esetben is lemaradnak a meccsről, de bírósági ügy is lehet belőle.
A szervezők azt javasolják, hogy a szurkolók a tengerparti szurkolói zónától vonuljanak a stadionhoz, ahol minden szempontból garantálható a felvonulók biztonsága (természetesen a rendbontásokat itt is megakadályozzák). A szurkolói zóna megközelíthető tömegközlekedéssel.
2016. 06. 16. 11:29
A Leicester City francia válogatott középpályását a legnagyobb klubok csábítják.
2016. 06. 16. 11:14
- 06:32 Befejezték a házkutatást Andrew Mountbatten-Windsornál, a néhai András hercegnél
- 06:32 Napsütést és 14 fokos meleget hoz a szerda
- 06:00 Kvíz: magyar sztárok, akiket mindenki ismer – de azt tudod, mi az igazi nevük?
- 05:55 „Nix ugribugi” – Ajkai Tisza-jelölt: Orbán egyszer már beharangozta a győzelmet a körzetben, vereség lett belőle
- 05:45 Pukanci? Horcsica? Batri? Teszteld, mennyire érted a felvidéki szlenget!
- 05:30 80-as, 90-es évek akciófilm kvíz: csak igazi rajongóknak
- 04:44 Öreg gőzmozdony a rakéták korában – az FTC-nek hatvan éve már télen ért véget az európai tavasz
- 03:33 A senki földjén élt, pánikrohamoktól szenvedett, öngyilkosságra gondolt az olimpiai bajnok biatlonos
- 22:14 Az akkufeldolgozó ellen tiltakoztak a pilisjászfalui testületi ülésen, a polgármester rendőrt hívott, egy képviselő lemondott
- 21:58 „Teljesen összetörtem” – szívműtéten esett át a verseny közben rosszul lett sportoló
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
- 20:41 A tepertős pogácsával, a magyar csodakancával és az Ultival immár százra nőtt a hungarikumok száma
- 20:41 Taylor Swift sminkmentes felvételeken mutatta meg az arcát
- 20:40 Saját magára fogadott, aranyat csempészett, közben mellesleg mindenkit elvert pingpongban – ő a Marty Supreme valós főhőse
- 16:55 A CIB, az Erste és a Raiffeisen is megszólalt Nagy Márton kijelentése miatt
- 16:29 Magyar Péter: Több körzetben is elkezdte a választási csalást a Fidesz
- 15:55 Blikk: előkerült Pesty László
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 16:45 Meghazudtolta a magyar kormányt az EU a Barátság kőolajvezeték ügyében
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 17:07 Csütörtökön újraindulhat a Barátság kőolajvezeték
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 17:43 Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon