SPORT
50 fotó
Voltak örömkönnyek, bosszús sírások, kizárások és kórházi kezelések.
7 fotó
„Versenyezni, átölelni és felemelni egymást, bármi is legyen az eredmény” – véget ért a téli olimpia
Hivatalosan is elaludt az olimpiai láng.
A magyar játékos az EL-selejtezőkön is segítheti a CSMS Iasit.
2016. 06. 23. 16:59
Szinte hihetetlen, hogy a csoportgyőztes magyar válogatott lőtte a legtöbb gólt az Európa-bajnokságon.
2016. 06. 23. 16:39
Természetesen Dzsudzsák Balázs teljesítménye miatt is.
Svédországban óriási a szigor.
A belga kapus örült, hogy nem a halálágra kerültek, de a volt Fradi-légiós kiakadt.
2016. 06. 23. 15:35
A magyar csapatkapitány megfogadta, addig nem nyúl a borotvájához, amíg tart az Eb-csoda, vagyis versenyben vagyunk a tornán.
Az orosz játékvezetőből nem kér többet az UEFA, Kassai már a nyolcaddöntőben is érdekelt.
2016. 06. 23. 15:33
Ezerszeres szorzó helyett 29… Három csodálatos meccs után nagyot fordult a világ.
A csoportkörös mérkőzések zárásával az angol Metro összeállította az Európa-bajnokság (eddigi) szubjektív álom tizenegyét. A csapatban helyet követelt magának a kapuban Király Gábor is. Az írják róla, nem tudták kihagyni az összeállításból a Crystal Palace korábbi hálóőrét, akinek védjegye a szürke mackóalsó, amit most már az egész világ megcsodálhat. A tapasztalt kapus szerintük bőven kivette részét a magyar csapat eddigi remekléséből, ráadásul még ilyen trükkökre is képes:
The skillful play of keeper Gabor Kiraly is the secret to Hungary's success at #Euro2016 https://t.co/MWwK81pvQH— Football Collective (@fbcollectivecom) 2016. június 23.
A Metro álomcsapata a csoportkör zárásával:
Király – Chester, Schär, Chiellini – Kante, Kroos – Ramesy, Iniesta, Payet – Morata, Bale
2016. 06. 23. 14:46
A zöld-fehérek 300 ezer eurót fizethetnek a német játékosért.
A magyar válogatott védője a Videoton hivatalos honlapjának nyilatkozott.
Az első félidőben még csak puhatolóznak, a másodikban már jóval több gólt jegyeznek a nemzeti együttesek.
A játékos elismerte, kevés hiányzik a szerződés aláírásához.
2016. 06. 23. 13:38
Az UEFA tájékoztatása szerint 14.00 órakor nyílik meg a jegyvásárlási lehetőség a Magyarország–Belgium Eb-nyolcaddöntőre (Toulouse, vasárnap, 21.00) – tudatta a Magyar Labdarúgó Szövetség.
A szabad jegyek iránt óriási az érdeklődés, várhatóan percek alatt elfogynak a belépők, ezért az UEFA azt javasolja, hogy azok a szurkolók, akik mindenképpen szeretnének ott lenni a mérkőzésen, már 13.45-kor kezdjék meg a vásárlást, (álljanak be a virtuális sorba az UEFA hivatalos jegyvásárlási oldalán) ez ugyanis jelentősen növelheti a jegyhez jutási esélyeiket.
A jegyvásárláshoz VISA vagy Mastercard hitelkártyára van szükség. A meccsbelépők átvételéről a sikeres vásárlást követően ad tájékoztatást az UEFA.
Izland a 94. percben mennybe ment, eközben Ausztria számára biztossá vált, hogy véget ért az Európa-bajnokság. A két csapat szerda este az F csoport zárókörében találkozott egymással, a szigetországiak pedig hosszabbításban lőtt góllal győzték le riválisukat. „Titanic-feldolgozással” így ért véget idő előtt az osztrák-álom, akiket a torna előtt még sötét lóként emlegettek, végül azonban egy ponttal zárták a csoportot és búcsúztak.
The Iceland goal is 10x better with Titanic music. pic.twitter.com/h1lSLO1ARf— Titanic Goals (@TitanicGoal) 2016. június 23.
A Rangadó által megkérdezett szakértők szerint a két edző közti különbség kiegyenlíti a játékosállomány közti különbséget. Van esélyünk!
2016. 06. 23. 12:49
2021-ig kötelezte el magát Madridban a francia támadó.
2016. 06. 23. 12:44
A brazil sztár az Egyesült Államokba tart.
2016. 06. 23. 12:31
Több, mint 2 millióan nézték a magyar-portugált a képernyő előtt.
A mieink csapatkapitánya 2004 óta az első olyan játékos, aki két gólt szerzett a 16-oson kívülről Európa-bajnoki mérkőzésen.
A Mirror felfedte a magyar válogatott kapusának titkos babonáit.
Árnyék vetül a budapesti fiesztára.
2016. 06. 23. 11:45
Az Arsenal végleg lemondhat kiszemeltjéről, a gólkirály marad a Leicesternél.
2016. 06. 23. 11:22
A kapufák Eb-je az idei: ahány meccs, annyi labda csattant eddig a léceken.
2016. 06. 23. 11:16
- 18:19 A magyar vétó miatt üres kézzel mennek az EU vezetői kedden Kijevbe, a háború 4. évfordulójára
- 18:09 Orbán Viktor: Iványi Gábornak én személyesen sok mindennel tartozom
- 17:35 Lindsey Vonn elárulta, hogy egy műtét az amputációtól mentette meg
- 17:29 Kiürítettek egy mezőkövesdi középiskolát, miután többen torokirritációra kezdtek panaszkodni
- 17:24 Tóth Gabi Tóth Andiról: Sajnálom őt. Kár érte
- 17:01 Több mint 500 pszichiáter követeli a Nyírő OPAI mágusképzős főigazgatójának menesztését
- 16:59 Kézilabda: már a kupaelődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
- 16:47 Létfontossági szervekre célzott a budapesti MOL Campus éttermében tartott szülinapi bulin késelő 19 éves férfi
- 16:45 Szakértők: Így lehetett azonosítani Egressy Mátyás holttestét
- 16:30 Négy-öt autót összenyomott egy kidőlt fa Békásmegyeren
- 16:28 Jacob Elordi elárulta, milyen volt szexjelenetet forgatni Margot Robbie-val
- 16:05 Meghalt Götz Béla Jászai Mari-díjas díszlettervező
- 16:00 A püspöki kar szerint sokan pártpolitikai üzenetként értelmezik a háborús körlevelet
- 15:30 A brit adófizetők pénzén masszíroztatta magát András volt yorki herceg
- 15:30 „Az a gyerek van a legnagyobb veszélyben, aki szép” – már több csecsemőt is kiszabadított a kórházakból a Babamentő Akciócsoport
- 13:54 Megtalálták Egressy Mátyás holttestét
- 10:44 Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője, világutazó
- 07:48 Toroczkai Magyar Péternek: Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni
- 12:13 Videón, ahogy egy pincében rátaláltak 56 bekötözött szemű, félmeztelen diákra a rendőrök
- 05:56 Megmutatjuk, hol dől el a választás
- 15:30 „Az a gyerek van a legnagyobb veszélyben, aki szép” – már több csecsemőt is kiszabadított a kórházakból a Babamentő Akciócsoport
- 12:26 Videó: óriáscápa tűnt fel Horvátország partjainál
- 11:12 Változik a benzin és a gázolaj ára
- 12:14 Megkéseltek két embert a MOL Campuson lévő étteremben, egyikük életveszélyesen megsérült
- 09:27 Barátság kőolajvezeték: kulcsfontosságú szivattyúállomást ért támadás