SPORT
50 fotó
Voltak örömkönnyek, bosszús sírások, kizárások és kórházi kezelések.
7 fotó
„Versenyezni, átölelni és felemelni egymást, bármi is legyen az eredmény” – véget ért a téli olimpia
Hivatalosan is elaludt az olimpiai láng.
A norvég műsorvezető, Bernt Hulsker tavaly még lenézően nevetett a magyar válogatotton az Eb-pótselejtező sorsolásakor, mára azonban már megbánta tettét, és Norvégia első számú magyar szurkolójává nőtte ki magát. Az alábbi videóban torkaszakadtából kiabál és örül a portugálok elleni magyar gólnak.
2016. 06. 23. 20:44
Magyar nincs, csak észak-ír.
2016. 06. 23. 20:39
Egygólos vereséget szenvedtek a tolnaiak.
A magyar kreativitás a pályán és a világhálón is nyerő – jobbnál jobb képek kerültek ki a netre a válogatott Eb-remeklése okán.
A Debreceni VSC 2-1-re legyőzte felkészülési mérkőzésen a szlovák MFK Ruzomberok gárdáját. A kezdeti kiegyenlített küzdelem után a 8. percben már a Lokinál volt az előny, amikor egy szép támadás végén Mészáros Karol jobb oldalról adott pontos labdát a túloldalon érkező Castillionnak, aki a balösszekötő helyéről fejelt a hosszúba. A 34. percben egyenlítettek a rózsahegyiek: egy jobb oldali beadás után Lacny lőtt a hálóba. A második félidő 60. percében pedig jött az új igazolás, Mészáros Karol, aki eldöntötte a találkozót - írja a dvsc.hu.
DVSC-TEVA – MFK Ruzomberok 2-1 (1-1)
Nagyerdei Stadion, 700 néző. Vezette: Solymosi.
DVSC: Radosevic (Verpecz 46.) - Jovanovic, Brkovics (Kinyik 80.), Mészáros N. (Szatmári 46.), Ferenczi - Mészáros K. (Szekulics 65.), Varga J. (Ludánszki 80.), Szakály (Nagy Z. 70.), Tisza (Bereczki 66.) - Holman (Djelmic 46.) - Castillion (Kulcsár 46.)
Gól: 1-0 Castillion (8.), 1-1 Lacny (34.), 2-1 Mészáros K. (60.)
Rekkenő hőségben 2-1-re nyert a Zavrc.
Az FC Barcelona sztárja, Neymar éppen jól megérdemelt pihenését tölti, de a labda a szünet alatt sem hiányozhat a mindennapjaiból. A brazil csatár pedig a szenzációs trükkjeit meg is örökítette számunkra.
Here’s how Neymar’s been enjoying his break! (: @neymarjr) pic.twitter.com/10ONokEy3V— Bleacher Report UK (@br_uk) 2016. június 23.
A belgák csatára sokat köszönhet Juhász Rolandnak, Wilmots jobban örült volna az angoloknak vagy a franciáknak.
2016. 06. 23. 19:50
Nagyon sok mutatóban ott vannak az élen a mieink.
2016. 06. 23. 19:44
Bravó, Magyarország! - írja a Gazeta Sporturilor munkatársa.
2016. 06. 23. 19:36
Hüsing mellett Marko Djuricin szerződtetését is bejelentették a Ferencvárosnál, amely 4-0-ra legyőzte a Cigándot a felkészülési mérkőzésen.
Szabad délutánt kaptak a fiúk.
2016. 06. 23. 18:54
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Galatasaray fellebbezését, így a török klub egy évre szóló eltiltása életbe lép, vagyis nem indulhat az Európa Liga 2016-2017-es idényében.
Továbbra is Angliából keresgél szélsőhátvédet a Barcelona.
Megvan, milyen dresszben lesznek Bale-ék szombaton.
Az Aston Villa felnőtt csapatával megy edzőtáborba a három éve visszavonult bolgár.
Még mindig nem került a nemzetközi figyelem középpontjába a magyar válogatott német kapitánya, pedig gyakorlatilag nem volt még rossz húzása az Eb-n.
Nagy Ádám úgy véli, bármi megtörténhet az egyenes kieséses szakaszban a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
A brazil rádiósok meg sem próbálták kimondani a Szombathelyi Haladás nevét.
2016. 06. 23. 17:39
Bese Barnabás és Pintér Ádám állt a sajtó rendelkezésére csütörtökön Franciaországban.
2016. 06. 23. 17:38
Erőltetett menetre számít az Ausztráliából hazatérő középpályás.
12 évente csoda történik az Eb-n, a következőnek éppen most jött el az ideje.
2016. 06. 23. 17:09
A közvetítési jogok eladása során elkövetett adócsalás, sikkasztás és pénzmosás a vád.
A Cambuur hivatalos honlapján jelentette be, hogy a holland középpályás, Sjoerd Overgoor a Haladásban folytatja pályafutását.
A 27 éves játékos az előző idényben 22 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett, a Cambuur pedig kiesett az első osztályból.
- Sjoard tájékoztatott minket, hogy el szeretné hagyni a klubot, ezt pedig tiszteletben tartottuk, miután mindkét fél jól járt. Köszönjük neki a munkát, amit a klubért tett, és sok sikert kívánunk neki az új csapatában – nyilatkozta a cambuur.nl-nek Henry van der Vegt technikai igazgató.
- 16:30 Négy-öt autót összenyomott egy kidőlt fa Békásmegyeren
- 16:28 Jacob Elordi elárulta, milyen volt szexjelenetet forgatni Margot Robbie-val
- 16:05 Meghalt Götz Béla Jászai Mari-díjas díszlettervező
- 16:00 A püspöki kar szerint sokan pártpolitikai üzenetként értelmezik a háborús körlevelet
- 15:30 A brit adófizetők pénzén masszíroztatta magát András volt yorki herceg
- 15:30 „Az a gyerek van a legnagyobb veszélyben, aki szép” – már több csecsemőt is kiszabadított a kórházakból a Babamentő Akciócsoport
- 15:20 Winona Ryder is csatlakozik a Wednesday stábjához
- 15:17 „Portugálviasz” helyett funkcionalitás – mi áll Michael Carrick manchesteri repülőrajtja mögött?
- 14:57 Megtudtuk, hova tűntek a fonyódi Rossmann dolgozói
- 14:50 Megtorpedózná a Bayer 3487 lakásos gigaprojektjét, a polgármester inkább tárgyalni küldené
- 14:50 Vilmos herceg és Katalin hercegné visszatértek a BAFTA vörös szőnyegére: stílusosabban, mint valaha
- 13:59 A jogállamot kiszorítja az erőszak az ENSZ főtitkára szerint
- 13:54 Megtalálták Egressy Mátyás holttestét
- 13:40 Európán kívülre utazott, rehabilitáció helyett a brazilok meccseit nézte – Fodor Csenge ügyében kiborította a bilit a Magyar Kézilabda Szövetség
- 13:26 Újabb téli vihar csap le az Egyesült Államok északkeleti részére
- 13:54 Megtalálták Egressy Mátyás holttestét
- 10:44 Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője, világutazó
- 07:48 Toroczkai Magyar Péternek: Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni
- 12:13 Videón, ahogy egy pincében rátaláltak 56 bekötözött szemű, félmeztelen diákra a rendőrök
- 05:56 Megmutatjuk, hol dől el a választás
- 12:26 Videó: óriáscápa tűnt fel Horvátország partjainál
- 12:14 Megkéseltek két embert a MOL Campuson lévő étteremben, egyikük életveszélyesen megsérült
- 09:27 Barátság kőolajvezeték: kulcsfontosságú szivattyúállomást ért támadás
- 11:12 Változik a benzin és a gázolaj ára
- 09:21 18 év fegyházat kapott a férfi, aki kilógatta, majd kilökte a kétgyermekes párját a tizedikről