A címvédő chilei válogatott nyerte a Copa Américát, miután a döntőben legyőzte a vb-ezüstérmes, tavalyi döntős argentin csapatot a tavalyi finálé visszavágóján, East Rutherfordban. A mérkőzés első félidejében két piros lapot is kiosztott a játékvezető, a chilei Marcelo Díaz második sárga lappal a 28., míg a túloldalon Marcos Rojo a 43. percben volt kénytelen elhagyni a játékteret. Tíz a tíz ellen sem tudtak gólt szerezni azonban a csapatok, a rendes játékidőben és a hosszabbítás után is gól nélküli döntetlen volt az eredmény, így tizenegyesek döntöttek a győztes csapatról. Bár Arturo Vidal rögtön az első büntetőt Romeróba rúgta, argentin részről az utána következő Messi nem talált kaput, majd később Biglia is hibázott, így a tavalyi tornához hasonlóan Chile ismét büntetőkkel verte Argentínát a Copa-döntőben. A döntő után a Barcelona két sztárja, Lionel Messi és Javier Mascherano is lemondott a válogatottságról. "Óriási szomorúságot érzek, hogy ez újra megtörtént. Ez volt a negyedik döntő, amit elvesztettem, ráadásul kihagytam a büntetőt, ami kulcsfontosságú volt. Ez nem nekem való, számomra ennyi volt a nemzeti csapat, ez a döntésem" - nyilatkozta az ötszörös aranylabdás zseni a lefújást követően. Eredmény, döntő: Argentína–Chile 0–0 – tizenegyesekkel 2–4
2016. 06. 27. 07:38
Sajnos a vége csúnya lett, holott talán nem érdemelt ekkora arányú vereséget a magyar csapat a belgák ellen. Ellenfelünk negyedik gólját Carrasco szerezte, ezzel tehát 4-0-ra nyertek a "Vörös Ördögök", amivel a legnagyobb különbségű győzelmet aratták ezen az Eb-n.
2016. 06. 26. 22:57
Alig, hogy bekaptuk a második gólt, érkezett Eden Hazard is, aki végig nagyon dinamikusan, és nagyobb tempóban játszott, mint a magyar csapat. Ezúttal sem tudtuk leszerelni őt, és egyéni akciója végén szépen kilőtte a bal alsó sarkot.
2016. 06. 26. 22:52
A portugál válogatott szombaton este egy hosszabbításban lőtt góllal búcsúztatta Horvátországot a legjobb tizenhat között. A mérkőzés után C. Ronaldo nem ünnepelt önfeledten, kiderült, miért fogta vissza magát a Real Madrid sztárja. Újságírói kérdésre elárulta, hogy nagyon örült ugyan a továbbjutásnak, de nem tudott önfeledten ünnepelni, miközben testvére, a szintén Királyi Gárdát erősíti Luka Modric csalódottságában sírdogált. Ronaldo szerint az volt a feladata, hogy megvigasztalja jóbarátját. Pic: Cristiano Ronaldo and Luka Modric after the final whistle pic.twitter.com/tQZ0BXGqNx— Real Madrid Info (@RMadridInfo) 2016. június 25. Luka Modric and Cristiano Ronaldo after the match! pic.twitter.com/wBN8WC5Tdz— GeniusFootball (@GeniusFootball) 2016. június 26. A crying Luka Modric was consoled by his Real Madrid teammates after Croatia v Portugal https://t.co/AaRtMUF19Y pic.twitter.com/3BUFFLChtY— 101 Great Goals (@101greatgoals) 2016. június 25.
2016. 06. 26. 22:16
A csoportmérkőzések során kanadai televíziós riporterek már tisztelegtek élő adásban Király Gábor és mackónadrágja előtt, most hasonlóan jártak el dán tudósítók, akik a Belgium elleni nyolcaddöntő alkalmából húztak szürke alsót. A válogatott kapusát kultikus hősként írták le. Danish pundits wearing baggy grey sweatpants in honour of #HUN cult hero Gabor Kiraly pic.twitter.com/3Mfon0wLvR— 101 Great Goals (@101greatgoals) 2016. június 26.
2016. 06. 26. 22:02
Gary Lineker, a korábbi 80-szoros angol válogatott labdarúgó a Twitter-oldalán a következő kritikával illette csapatunkat a Magyarország-Belgium mérkőzés közben: - Ha egy ilyen nevetségesen nyílt hátvédsor ellen, mint a magyar, a csatár nem tud mesterhármast rúgni, ki lesz belezve. As a striker, if you played against this ridiculously open Hungarian team and didn't score a hat-trick you'd be gutted.— Gary Lineker (@GaryLineker) 2016. június 26.
2016. 06. 26. 22:00
A magyar válogatott a 10. percben hátrányba kerül a nyolcaddöntőben, Alderweireld fejes-góllal volt eredményes. A válogatott balszélsője, Kádár Tamás a bekapott gól után ügyesen trükközött és fűzte be a belga játékosokat, majd passza sikeresen eljutott Szalai Ádámhoz. Kadar #HUNBEL #HUN pic.twitter.com/ZGlbfgKLzX— Pan Józek (@Pan_Jozek) 2016. június 26.
2016. 06. 26. 21:47
Országszerte tízezrek szurkolnak a franciaországi Európa-bajnokságon (Eb) vasárnap este Belgium ellen játszó magyar válogatottnak. A meccset több helyen óriáskivetítőkön nézhetik: a szurkolók közül sokan magyar zászlókkal érkeztek vagy magyar mezt viselnek, illetve nemzetiszínű festés díszíti az arcukat. A főváros több pontján sok ezren szurkolnak együtt – jelentették az MTI tudósítói a helyszínekről. Az este 9 órakor kezdődő magyar–belga mérkőzés kezdete előtt teljesen megtelt a Nyugati téren a Nyugati pályaudvar mellett kialakított „szurkolói zóna”. Az emberek nemzeti színűre festett arccal, magyar zászlókat lobogtatva várják a mérkőzés kezdetét. A focidrukkerek már fél 9-kor skandálták a „Ria, ria, Hungária!” rigmust. A szurkolók láthatóan bizakodóan tekintenek a mérkőzés elé – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A Nagykörúton ugyancsak nemzeti színűre festett arccal és zászlókat lobogtatva haladnak az emberek, sokszor a közlekedési szabályokat is figyelmen kívül hagyva. A körút menti kocsmák, büfék, szórakozóhelyek szintén kivetítőkkel, nagyképernyős televíziókkal csalogatják a szurkolókat. Ennek megfelelően tele vannak a körút mentén a szórakozóhelyek. Az V. kerületi Erzsébet teret teljesen megtöltötték a magyar válogatott Belgium elleni Eb nyolcaddöntős mérkőzésére várakozók vasárnap este, az érdeklődők óriáskivetítőkön követhetik a meccset. Rengeteg szurkoló érkezett nemzetiszínű zászlókkal vagy magyar mezben, sokan az arcukat és a karjukat is piros-fehér-zöldre festették. A környéken hatalmas a tömeg, a vendéglátóhelyek zsúfolásig megteltek, számosan állni kényszerülnek vagy a fűben ülnek. Az autók dudálnak, a drukkerek skandálnak, a magyar csapatot éltetik és biztatják. Petárdák is durrantak. A közutakon vasárnap rengeteg autón lehetett látni a magyar zászlót, illetve piros-fehér-zöld díszítést. Az Operaház előtti szfinx arcát is nemzetiszínű festés díszíti. A fővárosban több busz járatkijelzőjére is kiírták: „Hajrá Magyarország!”. Az M1 aktuális csatorna tudósítói az ország több pontjáról bejelentkeztek: Győrben a Rába partján, Debrecenben az "Eb parkban" is ezrek szurkolnak együtt magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld színű ruhákban. Budapesten, a Szabadság téren már a hat órakor kezdődött német-szlovák meccs közben is többször felhangzott a „Hajrá magyarok!”. Korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a vasárnap esti magyar-belga meccsét követően várható szurkolói vonulás miatt lezárások lehetnek Budapest belvárosában. A pénteken a rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint vasárnap 23 órától hétfő hajnali 4 óráig az V., VI. és VII. kerületben lehetnek korlátozások. A Budapesti Közlekedési Központ is felhívta a figyelmet arra, hogy a több troli, busz, villamospótló és éjszakai buszjárat közlekedése változhat a fővárosban a mérkőzés előtt és után. A 44 év után ismét Eb-résztvevő magyar válogatott öt pontjával veretlenül nyerte meg az F-csoportot. A nyolcaddöntős mérkőzését vasárnap 21 órától Toulouse-ban játssza Belgiummal, amely néhány hónapja még vezette a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáját.
2016. 06. 26. 21:12
Olvasói sztorik