Pénteken este lejátszotta első nyári edzőmeccsét a 2016–2017-es másodosztályú bajnokság őszi idényére készülő Soroksár SC. Az ellenfél a skót első osztály hatodik helyezettje, a Ross County volt – írja a soroksári klubhonlap. A Magyarországon edzőtáborozó skót gárda a hét elején 3-1-re legyőzte az NB I-es Paks együttesét, így nem számíthattak könnyű összecsapásra a soroksáriak a Telki Edzőközpontban megrendezett mérkőzésen. Látható volt, hogy a skót gárda előrébb tart a felkészülésben, ám negyedóra után sikerült felvenni a ritmust a soroksáriaknak – addigra már hátrányba kerültek, mi több, Holczer Ádám kivédett egy tizenegyest is –, s még a szünet előtt Koós Gábor remekbe szabott szabadrúgásával egyenlítettek. A második félidőben mindkét oldalon sokat cseréltek a szakvezetők, az eredmény azonban már nem változott. Nemzetközi felkészülési mérkőzés Ross County (skót) – Soroksár SC 1-1 (1-1) Gólszerzők: Irvine (10.), illetve Koós (44.)
2016. 07. 09. 09:17
Az NB II-es újonc Kozármisleny a másodosztályból kieső Dunaújváros ellen kezdte meg edzőmeccseinek sorát. Az első találkozón négy gól esett, egyenlő elosztásban, így döntetlennel rajtolt a baranyai együttes, melynek színeiben Nagy Krisztián duplázott. Felkészülési mérkőzés HR-Rent Kozármisleny – Dunaújváros 2-2 (1-1) Gólszerzők: Nagy K. (2), illetve Tóth T., Király
2016. 07. 09. 07:16
Kemény két hét zárásaként pénteken Hajdúböszörményben játszott edzőmérkőzést az NB II-es Cigánd SE. A találkozó 2x60 perces volt és 2-2-es döntetlennel zárult – számolt be a klub honlapja. Felkészülési mérkőzés Hajdúböszörmény – Cigánd SE 2-2 (1-1) Gólszerzők: Jeremiás (30.), Benke (78.), illetve Raducu (35.), Angyal (75.)
2016. 07. 09. 07:07
Javában zajlik Zamárdiban az egyik legnagyobb magyarországi fesztivál, a Balaton Sound, amelyen két válogatott focistánk, Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám is jelen van. A két játékos a jelek szerint még az Eb utáni jól megérdemelt pihenőjét tölti a Balatonnál.
2016. 07. 08. 22:54
A Rába ETO az ukrajnai Lembergben (Lviv) kezdi meg szereplését az UEFA Futsal Cup főtábláján. A győri klub honlapjának pénteki beszámolója szerint a magyar bajnokcsapat ellenfele a főtábla A csoportjában a házigazda ukrán Energy Lviv mellett a francia Kremlin-Bicetre United, valamint a selejtező G csoportjának győztese (egy szlovén, egy lengyel, egy albán vagy egy luxemburgi együttes) lesz. A tornára október 11. és 16. között kerül sor Lembergben (Lviv). Minden csoportból két csapat jut a novemberben sorra kerülő elitkörbe.
2016. 07. 08. 22:15
A franciaországi Európa-bajnokság csütörtök esti elődöntőjében Franciaország két góllal bizonyult jobbnak a Nationalelfnél. A lefújás után Paul Pogba látogatást tett a német öltözőben, ahol többek között „testvérét”, Jerome Boatenget is próbálta vigasztalni, valamint azt is elárulta, a Bayern München védője a németek kulcsjátékosa. Úgy tűnik a videó alapján, Boateng értékelte a gesztust. Paul Labile Pogba (@paulpogba) által közzétett videó, 2016. Júl 7., 19:04 PDT
2016. 07. 08. 21:43
Parádés teljesítményt nyújtott a franciaországi Európa-bajnokságon Wales, Gareth Bale-ék egészen az elődöntőig meneteltek. A szigetországi hősök péntek késő délután érkeztek meg Cardiffba, ahol becslések szerint közel 200.000 ember várta őket. Gareth Bale (@garethbale11) által közzétett fénykép, 2016. Júl 8., 10:19 PDT Aaron Ramsey (@aaronramsey) által közzétett fénykép, 2016. Júl 8., 10:36 PDT Aaron Ramsey (@aaronramsey) által közzétett fénykép, 2016. Júl 8., 10:34 PDT Aaron Ramsey (@aaronramsey) által közzétett fénykép, 2016. Júl 8., 08:50 PDT LIVE on #Periscope: Wales have arrived at Cardiff a City Stadium! https://t.co/H1a0limt1M— Wales (@FAWales) 2016. július 8. 'No prouder honour than wearing the Wales shirt' - @GarethBale11 https://t.co/MGsFd1yufN— BBC Wales News (@BBCWalesNews) 2016. július 8. WATCH: Chris Coleman says it's hard to believe the reaction in Cardiff. More on #SSNHQ: https://t.co/1ekOIBbm8J https://t.co/2n8SsWXiyq— Sky Sports News HQ (@SkySportsNewsHQ) 2016. július 8. The Welsh football team parade through the streets of Cardiff https://t.co/HXi8RPoNmI— Sky News (@SkyNews) 2016. július 8. The Welsh football team emerge from Cardiff Castle to cheering crowds https://t.co/6V55ZDiJS8— Sky News (@SkyNews) 2016. július 8. The #WAL boys arrive back at @Cardiff_Airport to a great reception!#TogetherStronger pic.twitter.com/AYxPmrLtYd— Heart Wales (@HeartWales) 2016. július 8.
2016. 07. 08. 19:57
Olvasói sztorik