SPORT
Georginio Wijnaldum, a Newcastle játékosa várhatóan már csak napokig lesz a „szarkák” alkalmazásában: a holland válogatott középpályás ugyanis már orvosi vizsgálatokon vesz részt a Liverpool FC edzőközpontjában – adta hírül a SkySports.
Várhatóan nem lesz semmi gond, így amennyiben a hír igaz, rövidesen csatlakozhat Jürgen Klopp keretéhez.
Orosz Pál úgy érzi, kicsit le kell ülepednie a BL-kiesésnek.
A magyar védő munkára jelentkezett a poznani klubnál, vasárnap akár pályára is léphet.
2016. 07. 21. 17:15
Az olasz klub „az egyik legígéretesebb európai fiatalként” konferálta fel a Fraditól igazolt játékost.
Halasi Péter és Nagy Sándor is piros-kékben folytatja – adta hírül az NB II-es Vác FC honlapja.
A támadó szekció erősítése után a héten a hátsó alakzatban is erősített a csapat: a távozó kapus, Palásthy Dávid helyére Sopronból érkezett Halasi Péter, míg a védelembe a Puskás Akadémia fiatal tehetsége, az 1997-ben született Nagy Sándort igazolták le.
A másodosztályba igazolt a DVTK-tól távozó támadó.
Derékfájdalmai miatt nem vehet részt a Békéscsaba vezetőedzője a szurkolói ankéton.
Albániában kitört a Hoxha-láz, énekesnő akadhat a kapus horgára.
Julen Lopeteguit még csütörtökön bemutatják.
2016. 07. 21. 15:28
Augusztus végéig nem lesz bevethető a Werder magyarja.
A francia csapatnak támadó kell, méghozzá sürgősen.
Vietto imádna egy csapatban játszani Messivel, de nem akar több időt a kispadon tölteni.
Őt javasolta a háromtagú testület.
Visszakéri a lelátóra kirúgott két játékszert a klub.
A kapus Alban Hoxha nem az a kimondott szupersztár, mégis kiejtette a Fradit.
2016. 07. 21. 13:12
Átlagosan 42 421 szurkoló van a mérkőzéseken.
Lehetséges, hogy elmarad a City–United edzőmérkőzés Pekingben.
2016. 07. 21. 12:55
Négy évre szól az új megállapodása a Borussiánál.
A fehérváriakra is vonatkozik az akció.
Ők azonban nem tehetik meg, hogy ilyen horribilis áron vásároljanak játékost.
Komoly összegnek mondhat búcsút a Ferencváros.
A Chelsea olasz mestere Moratáról és más kiszemeltekről sem volt hajlandó beszélni.
Hivatalossá vált, hogy az ETO FC Győrbe igazolt az újpesti támadó.
A magyar bajnok korábban csak egyszer esett ki hasonlóan gyenge ellenféllel szemben a BL-ben.
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
- 17:48 Idén is több mint 200 választási megfigyelő érkezik Magyarországra
- 17:09 Le kellett cserélni a kapust, miután lehányta a mezét
- 17:05 Ennél „ütősebb” játék nem nagyon jelent meg az utóbbi időben
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 16:53 Több mint húszszorosára emelkedett szolidaritási hozzájárulás Újbudán 10 év alatt
- 16:35 Görögországot vette célba a magyar agrármulti
- 16:20 Szijjártó szerint az „ukrán zsarolás” miatt építünk új olaj- és dízelvezetéket Szerbiával
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 05:50 Ez a Star Wars-kvíz megmutatja, Sith nagyúr vagy Jedi mester lennél
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat