Kinyik Ákos, Berdó Péter és Barna Szabolcs kölcsönbe kerültek más csapatokhoz.
2016. 08. 01. 13:16
„Gyors, jól lát a pályán, jó a játékintelligenciája és a technikája.”
2016. 08. 01. 13:03
A Szombathelyi Swietelsky-Haladás NB I-es labdarúgócsapata kedden 17.30-kor a legutóbb a török első osztály hetedik helyén végzett Kasimpasa együttesével vív edzőmérkőzést.
Mészöly Géza vezetőedző elsősorban a bajnoki találkozókon kevesebbet szereplő labdarúgóknak ad majd lehetőséget. A meccset Bécsben, a Wienerberger stadionjában rendezik – írja a haladas.hu.
2016. 08. 01. 12:46
Ménez a Bordeaux-ban folytatja.
2016. 08. 01. 12:26
Az MU augusztus 14-én, a Bournemouth vendégeként kezdi az új bajnoki szezont.
2016. 08. 01. 11:38
Még a tavalyi elátkozott őszi szezonban is több pontot kapart össze az első három fordulóban a Videoton – a nemzetközi kupa lehet az egyetlen mentség.
Csak az NB III-as bajnok léphet osztályt az új szezonban, a győriek kizárólag feljutásban gondolkoznak. Soós Imre és Bekő Balázs együtt felel a szakmai munkáért.
A Schalke támadója 30 millió fontért érkezik.
Az egyik túlkoros játékos szereplésének lőttek.
„A mi összesen tizenkét, most távol maradó drukkercsoportunk beengedésével állandóan telt ház előtt játszanának kedvenceink.”
2016. 08. 01. 10:13
A bajnokság előtt nem sokkal csatlakozott a mezőkövesdi kerethez Tarmo Kink. Az észt válogatott csatár második bajnokiján első gólját szerezte, amellyel meg is nyerték az MTK elleni összecsapást.
– Először is vissza kell néznem a gólom, mert nem emlékszem pontosan rá. A lábak között jött a labda, én pedig jókor voltam jó helyen – mondta a lefújás után a támadó a klubhonlapnak.
Gyorsértékelésében elárulta, talán az MTK magasabb fokozatra kapcsolt a gól után, de szerinte kiegyenlített volt a mérkőzés, 50-50 százalék volt az esély.
– Azon múlt, hogy egy kicsit jobban akartuk a győzelmet. Erre hívta föl a figyelmünket edzőnk is a félidőben, hogy az fog győzni, aki jobban akar, s aki több ideig tud várni. Mi egy kicsivel jobban akartuk a sikert és egy kicsivel türelmesebbek voltunk az MTK-nál – tette hozzá Kink.
2016. 08. 01. 10:00
Ezequiel Calvente szeméremcsont-gyulladással bajlódik, Angyal Zsolt viszont már egészséges.
2016. 08. 01. 09:56
„Még a Kádár-félék is szerepet kaptak 2009-10-ben”.
2016. 08. 01. 09:48
Egy honlap szerint erőnlétileg nincs a legjobb állapotban, és még túl félénk a pályán.
2016. 08. 01. 09:48
A hétvégi mérkőzések fele máshol lett megrendezve különböző okok miatt.
2016. 08. 01. 08:59
Több mint 70 éves csúcs felé száguldanak az angyalföldiek.
A The Sun értesülései szerint a Tottenham Hotspur szerződtetné Danny Drinkwatert, a Leicester City háromszoros angol válogatott középpályását, aki még nem kötelezte el magát a Rókákhoz.
A Leicester csak a közelmúltban ült le tárgyalni a hosszabbításról a 26 éves Drinkwaterrel, akit 20 millió fontért vásárolna meg a londoni klub.
Drinkwater alapembere volt a tavaly bajnoki címet szerző együttesnek, de N'Golo Kantéhoz hasonlóan távozhat, ha nem tud rövid időn belül megegyezni a klubbal.
2016. 08. 01. 08:49
Ráadásul nem a Nottingham Forest az...
2016. 08. 01. 08:30
A Vasas támadója kiválóan kezdte a szezont, pedig kisgyermekként nem volt egyszerű dolga.
2016. 08. 01. 08:08
Egy norvég és egy francia bajnokinak jártunk utána...
2016. 07. 31. 21:51
Edzői nyilatkozatok az NB I harmadik fordulójából. Vasárnapi játéknap.
Az MTK továbbra is nyeretlen, az újonc Kink góljával nyert idegenben.
2016. 07. 31. 19:59
A fehérváriak alakítottak ki több helyzetet, de csak az utolsó másodpercben tudtak túljárni Polekszics eszén.
2016. 07. 31. 19:54
A DVSC hazai pályán 4-0-ra győzte le a Gyirmótot.
- 03:59 Minősíthetetlen és elfogadhatatlan – kiakadt a Milan edzője a Fradi elleni vereség után
- 03:33 Nemcsak Milánó és Magyarország, egész Európa hallotta a Fradi szurkolóit
- 22:21 Egygólos sikerrel is megelégedett volna az új kézikapitány, 11 gólos diadal lett a vége
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 21:39 „Ez olyan este volt, amire büszkék lehetünk” – a Fradi játékosai szerint hihetetlen érzés Milánóban nyerni
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 20:39 Fütyült a San Siro, eltángálta a Fradi a Milant
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 20:08 Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt
- 20:05 Az egész országot érintő bankválság után lemondott Paraguay elnöke
- 19:54 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.05.
- 05:05 Vasban található az ország leghosszabb nevű települése, Erdélyben pedig az abszolút győztes
- 16:04 Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 15:27 Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 14:47 Lemond-e a Lezsák-baki után? – megválaszolta a kérdést az ÁBTL főigazgatója
- 14:27 Zacher Gábor: Nagyon megharagudtam Orbán Viktorra a testképe miatt
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 13:44 Orbán Merkely lemondásáról: Bízunk benne, hogy a Tisza-kormány rombolása nem vezet visszafordíthatatlan károkhoz
- 14:19 Utolsó felhívást küldött a minisztérium több tízezer autósnak
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 15:52 Ügynökakták: a Mi Hazánk szerint történelmi esélyt szalasztott el a Tisza-kormány