A Manchester City kedd délelőtt bejelentette, hogy szerződtették a Schalke 04 szélsőjét, Leroy Sanét. A transzfer létrejöttének aligha örült poszt-riválisa, Raheem Sterling, aki csapnivaló szezont zárt a Citynél, ráadásul a pocsék Eb-szereplés után többet kikezdték a 21 éves játékost. Már Sané érkezése előtt több helyen felreppent, hogy Sterling távozhat a Etihad Stadionból, mivel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – pedig a City 49 millió fontot áldozott érte, miután tavaly nyáron leigazolták a Liverpooltól. Twitteren több manchesteri szurkolók kiemelte bejegyzésében: Sané érkezése véget vethet Sterling Citys karrierjének. Íme néhány válogatás a legfrissebb csiripek közül: – „RIP Raheem Sterling… A napjaid meg vannak számlálva a klubnál." – „Sane és De Bruyne, mint szélsők? A Cityt nehéz lesz legyőzni az új szezonban. Sterling távozhat a West Hamhez." – „Sterlingnek ebben a szezonban nem lesz mérkőzése. Teljesen mértékben kidobott pénz az átigazolása." – „Sterling a Manchester City kezdőjének közelébe sem férhet." – „Sane érkezett, így Sterlingnek csak a padon juthat hely." #RIP Raheem Sterling ... your days are numbered son. #BENCH— Tonyé Biaka (@lfbiaka) 2016. augusztus 2. Sane and KDB as wingers??? City are going to be tough to beat this season! Sterling will be joining West Ham promptly too ahahahah— Elliott (@E11iott_) 2016. augusztus 2. Sterling getting no games this season absolute waste of money— Paul Burton (@PaulBurton_15) 2016. augusztus 2. Sterling is getting nowhere near Man City's Starting 11.— Tobias. (@TobiasRawcliffe) 2016. augusztus 2. Sane signed for city, looks like a season on the bench for Sterling hahaha— Jamie (@jamiehepz) 2016. augusztus 2.
2016. 08. 02. 15:28
Több német portál is kész tényként számolt be arról a hírről, miszerint a korábban a Schalke U23-as csapatánál, legutóbb pedig az ötödosztályú KFC Uerdingennél dolgozó Michael Boris Magyarországra teszi át székhelyét. A fußball.de és a media-sportservice.de is kiemeli cikkében, hogy a 41 éves szakember a magyar U19-es válogatott irányítását veszi át. Azt írják, Bernd Storck mester hívó szavára érkezhet hazánkba Boris, ezzel tovább erősítve a német vonalat a magyar válogatott élén. Mindkét német lap kiemelte, hogy Michael Boris honfitársai, Bernd Storck szövetségi kapitány, Andreas Möller másodedző és Holger Gehrke kapusedző mellett állhat Magyarországon munkába.
2016. 08. 02. 13:36
u19
Cristiano Ronaldo továbbra is jól megérdemelt szabadságát tölti, a portugál sztár hét elején Miamiban vakációzott. A Real Madrid klasszisa hamar a címlapokra került, miután feltűnt, hogy a híres fitneszmodell, Cassandre Davis oldalán sütkérezik. Több lap arról számolt be, hogy Ronaldo minden bizonnyal egy párt alkot a fiatal szőke szépséggel, erre a közeli testi kontaktusból és a lány homlokára nyomott pusziból mertek következtetni. cr7worldwide (@cr7worldwide) által közzétett fénykép, 2016. Aug 1., 11:40 PDT cr7worldwide (@cr7worldwide) által közzétett fénykép, 2016. Aug 1., 11:39 PDT Cassandre Davis a hétköznapokban: Cassandre (@casidavis) által közzétett fénykép, 2016. Aug 1., 21:04 PDT Cassandre (@casidavis) által közzétett fénykép, 2016. Júl 29., 08:51 PDT
2016. 08. 02. 12:45
CR7
Az NB I negyedik fordulójában a Paksi FC az éllovas Ferencváros gárdáját látja vendégül. A tolnaiak a hivatalos honlapjukon tették közzé a mérkőzésre vonatkozó jegyinformációkat, amelyre nem ugyanazok a szabályok lesznek érvényben, mint a többi hazai fellépésen. Köszönhető ez a ferencvárosiaknak. "Az FTC kérésére a Paksi FC a helyszíni jegyvásárláshoz erre az egy mérkőzésre KÖTELEZŐVÉ TESZI a szurkolói kártya használatát." - áll a közleményben.
2016. 08. 02. 12:30
Az előző hétvégén hivatalossá vált, hogy Sallai Roland Palermóban folytatja pályafutását. A szicíliai klub 300 ezer eurót (93,7 millió forint) fizetett a Puskás Akadémiának, amely együttes egy idényre adta kölcsön a 19 éves támadót. A játékos már meg is érkezett Olaszországba, ahol a mai délelőtt egy orvosi vizsgálaton vesz részt, délután pedig egy edzés vár rá az új csapatában.
2016. 08. 02. 10:48
Korábban beszámoltunk arról, hogy Mervó Bence csapata a lengyel bajnokság harmadik fordulójában legyőzte a Gyurcsó Ádámmal felálló Pogon Szczecínt. Mervó kezdőként 62 percet kapott a bizonyításra. A fiatal támadó Instagram oldalán mutatta meg, az öltözőben hogyan ünnepelték a 2-0-s győzelmet. WKS @slaskwroclaw.pl #3pointsbolondpontok M E R V Ó B E N C E (@mervobence) által közzétett videó, 2016. Aug 1., 13:12 PDT
2016. 08. 02. 10:23
Olvasói sztorik