SPORT
A TEVA gyógyszergyártó cég tíz év után hátrál ki a debreceni klub mögül.
A Bayern hajlik az üzletre, de a pénz mellett Pepe játékjogát is szeretnék megszerezni.
A Magyar Labdarúgó Szövetség a hivatalos honlapján közölte, hogy a jövőben Michael Boris irányítja az U19-es labdarúgó-válogatottat.
A 41 éves német szakember korábban a német Schalke U23-ás labdarúgócsapatát vezette, majd az alacsonyabb osztályban szereplő együttesek után volt az Ürdingen edzője is, ahol a bajnokságban 19 meccsen dirigálta az együttest, melyekből 11 találkozót megnyert csapata és mindössze 5-ször maradt alul ellenfeleivel szemben. Edzői pályafutását a Kickers Emden együttesénél kezdte 2004-ben, ahol 3 évig volt a csapat másodedzője.
Az új edző nehéz feladattal áll szemben, hiszen az U19-esekre novemberben egy Európa-bajnoki selejtező torna vár, amelyen a házigazda örmény és a svájci válogatott mellett az olasz csapattal kell megküzdenie a továbbjutásért. A többi utánpótlás-válogatott szövetségi edzőihez hasonlóan Michael Boris is Bernd Storck sportigazgató irányítása mellett végzi majd munkáját.
- Nagyon büszkén álltam munkába a magyar szövetségnél - nyilatkozta Michael Boris az mlsz.hu-nak. - Az elmúlt napokat természetesen információgyűjtéssel töltöttem. Eddig az U19-es válogatottban egy nagyon motivált, tehetséges csapatot ismertem meg, amellyel természetesen a továbbjutás lesz a célunk az őszi Eb-selejtezőben. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez nem lesz könnyű feladat, hiszen egy csoportban vagyunk Svájccal és Olaszországgal - nem mi vagyunk az esélyesek, de Bernd Storck szakmai igazgatóval közösen szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni.
2016. 08. 04. 16:59
Nem akármilyen csapatról, a tavalyi korosztályos aranyérmesről van szó…
Jó hangulatban edzenek a ferencvárosi focisták a hétvégi NB I-es forduló előtt. A zöld-fehérek a paksiakhoz látogatnak a negyedik körben, és a jelek szerint már túltették magukat a BL-kiesésen a játékosok. Vagy esetleg most osztották ki egymás között a jól megérdemelt büntetést?
Kelechi Nwakali már az Arsenal játékosa.
2016. 08. 04. 16:14
Spanyol sajtóhírek szerint a katalánok Mario Gomez leigazolásáról tárgyalnak.
A Honvéd legendája szerint rég látott ilyen kétlábas játékost az ország.
2016. 08. 04. 15:32
Aggódott, hogy még nem áll készen a bevetésre, de posztriválisa kidőlése miatt kénytelen volt játszani.
2016. 08. 04. 14:47
A német Hertha vezetőedzője megérti a magyar kapus döntését.
A Gazzetta dello Sport legfrissebb értesülései szerint a Lazio vezetői azt fontolgatják, hogy ajánlatot tesznek a Manchester Unitednél mellőzött Adnan Januzajért. A 21 éves trükkös belga szélső három évvel ezelőtt berobbant a Vörös Ördögök kezdőjében, ám később nem kapott elég lehetőséget a bizonyításra, ezért az elmúlt szezonra kölcsön is adták a Borussia Dortmundnak, ahol csupán hat mérkőzésen lépett pályára.
Nyáron Jose Mourinho érkezett a manchester kispadra, aki sajtóhírek szerint azon kilenc játékos közé sorolta Januzajt, akivel nem számol a jövőben. Brit lapok úgy értesültek, a portugál mester közölte középpályással: új klubot kereshet magának.
Report: Sunderland face competition from Lazio for Adnan Januzaj #safc #mufc #adnanjanuzaj https://t.co/lXca9idoOD pic.twitter.com/f7H2QeITfi— HITC Transfer News (@HITCdeadlineday) 2016. augusztus 3.
Sajtóhírek szerint a Sunderland is lecsapna a belga tehetségre, ám olasz lapok tudni vélik, hogy a Lazio ajánlatával nem versenyezhet a PL-klub.
2016. 08. 04. 14:34
Felkészülési mérkőzést játszott szerda este a Manchester United, az Everton elleni találkozó 0-0-s döntetlennel ért véget. Wayne Rooney és kisfia, Kai egyaránt a lelátón foglalt helyet, a lenti videófelvétel tanulásága szerint pedig jót nevettek Depay megmozdulásán. A 22 éves holland egy trükkös biciklis-csellel próbált gólt szerezni, ám még labdát sem talált… Ezen jót mosolygott a Roonney-család.
Memphis Depay'in başarısız rövaşata denemesine Wayne Rooney ve oğlu Kai Rooney'in tepkisi pic.twitter.com/qrIzERnNEO— Takım Oyunu (@takimoyunuorg) 2016. augusztus 3.
2016. 08. 04. 14:09
A Bursaspor légiósa a hírek szerint vagy marad a törököknél, vagy a Bundesligába ír alá.
A Legia Warszawa magyar válogatott csatára a Rangadónak reagált az utóbbi napok pletykáira.
Korcsmár Zsolt visszatérne a nemzeti csapatba, de tudja, ehhez folytatnia kell az angyalföldiekkel a jó szereplést.
Az elmúlt szezonban futószalagon gyártotta a gólokat a megyei első osztályban Pethő Bence, teljesítményére Budaörsön is felfigyeltek. A 17 éves játékos hétvégén debütált az NB II-ben.
Az oroszok szinte az utolsó pillanatban álltak el az üzlettől.
2016. 08. 04. 11:24
Nincs elájulva saját csapata teljesítményétől az Európa-szerte keresett magyar csatár.
Bizakodó a Videoton mestere a visszavágó előtt.
Október 6-án jelenik meg a Leicester City sztárjáról, Jamie Vardyról készült önéletrajzi könyv. A hivatalos megjelenés előtt a szerző a pár érdekes dolgot megosztott az olvasókkal, miszerint a támadó elvileg megölt egy kutyát a pályafutása során.
- Amikor Stocksbridgeben voltam, sokszor kerültem bajba. A klub alapvetően azt mondta nekem, hogy ez volt az utolsó figyelmeztetésem. Egészen a szezon végéig, amikor megnyertük a bajnokságot és a klubházban voltunk. A sörök ömlöttek, mint mindig, és a csapat kabalája Stocky is ott volt. Stocky volt a mi kutyánk. Nem egy pasas volt beöltöztetve jelmezbe. Megtöltöttem az edényét Stelllával. Nagyon sokat ivott. És megtettem újra. Ezt megismételtem négyszer. 24 órával később már halott volt. A mai napig az együttesnek nincs ötlete, hogy miért halhatott meg. Ha ezt olvassátok srácok, akkor sajnálom! Ez egy nagyszerű együttes volt, olykor sokat nevettünk.
This has to be fake eh? An 'excerpt' from Jamie Vardy's new auto-biography. pic.twitter.com/6ILb9NJuYt— 188BET (@188BET) 2016. augusztus 3.
A válogatott csatár felesége , Rebekah Vardy a Twitteren rögtön cáfolta a megjelent híreket.
- Tényleg ennyire ostobák az emberek, hogy mindent elhisznek, amit olvasnak? Senki nem ölt meg egy kutyát - írta a Twitteren a hölgy.
Are people really that stupid to believe everything they read no one killed a dog!— Rebekah Vardy (@RebekahVardy) 2016. augusztus 3.
forrás: blikk.hu
A német csapat belső védőt keres, Szalai is része lehet a transzfernek.
Pénteken sorsolják a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójának párosításait.
2016. 08. 04. 10:56
A Chelsea a Milant verte - ÖSSZEFOGLALÓ!
2016. 08. 04. 10:19
Az Olimpiakosz épp aznap búcsúzott a Bajnokok Ligájától, amikor a Legia továbbjutott.
2016. 08. 04. 10:15
- 22:50 „Egy csónakon érkeztél” – mondta a focista a marokkói légiósnak, mire percekre félbeszakadt a spanyol bajnoki
- 21:40 A rangadót megnyerte, kulcsemberét elvesztette a Szeged
- 21:09 Több métert zuhant egy fiatal lány a börzsönyi Remete-barlangnál, riasztották a hegyimentőket
- 20:59 A cserejátékos 94. perces villanása mentette meg a Fradit a nagy égéstől
- 20:54 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 1.
- 20:44 Orbán azt ígéri, bizonyítékokat mutat be a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban
- 20:32 „Hetet-havat összehordott” – kezdeményezik a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya laicizálását a Partizán-interjúja után
- 20:20 Varga gólja és gólpassza csak a pontmentéshez volt elég az AEK-nak
- 20:00 Kelly Osbourne: Akkor rúgtok belém, amikor a földön fekszem
- 19:50 Tévévásárlást tervez? Mutatjuk, mikre érdemes figyelni az ideális modell kiválasztásához
- 19:29 Politikai nézetkülönbség miatt fajulhatott el a vita – állítja a nő, akit összevert a szentmártonkátai alpolgármester
- 18:59 Miért nézik milliók a neten, ahogy mások zabálnak vagy pattanást nyomkodnak?
- 18:56 Visszazárható zacskók a konyhában - így használd helyesen
- 18:33 Háztűzben halt meg egy férfi Üllésen
- 17:57 A Beneš-dekrétumok után erővel és propagandával telepítették át a magyarokat és a szlovákokat
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 14:14 Sárközy Miklós: Irán bosszúja mögött az egész síita arab világ felsorakozhat
- 20:32 „Hetet-havat összehordott” – kezdeményezik a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya laicizálását a Partizán-interjúja után
- 16:02 Megkezdte plakátkampányát a Tisza támogatói otthonainak ablakában, erkélyén és kerítésén
- 10:32 „Egymás emberi méltóságának tisztelete alap” – írja a felsőoktatási államtitkár, aki silány minőségű emberekről beszélt a diplomaosztón
- 19:29 Politikai nézetkülönbség miatt fajulhatott el a vita – állítja a nő, akit összevert a szentmártonkátai alpolgármester
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 20:44 Orbán azt ígéri, bizonyítékokat mutat be a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének