Először csak a játékosok, majd a nézőtérről berohanó nézők is nekiestek az Egri Sportcentrum SE játékosainak az átányiak részéről a hétvégén rendezett megyei III. osztályú mérkőzésen - írja a heol.hu. Ezek után nem is csoda, hogy a játékvezető 2–2-es állásnál félbeszakította a találkozón, ami így csupán 43 percig tartott Kömlőn, ahol albérletben házigazda az Átányi SE, mivel saját pályáján nem áll rendelkezésre öltözőépület. A botrányt az váltotta ki, hogy az egriek balhátvédje, Sztankó Zsolt becsúszva, szabályosan mentett - a beszámoló szerint - szögletre Nagy Márkkal szemben. A hazai labdarúgó azonban olyannyira zokon vette a becsúszást, hogy a földről felpattanva ököllel többször megütötte Sztankót. Ezt követően az átányiak részéről többen is odaszaladtak a két játékoshoz, s közülük a vendéglátóktól Berkes Ádám megütötte az egri Csepcsányi Gergőt. Több se kellett a nézőtéren helyet foglalóknak, akik betódultak a játéktérre és szintén hevesen csapkodtak, miközben a Sportcentrum labdarúgói próbálták védeni magukat. A sípmester és asszisztensei, valamint a rendezők is igyekeztek nyugalomra inteni mindenkit, ám a néhány perc alatt lejátszódott eseménysornak azzal lett vége, hogy a bíró lefújta az összecsapást.
2016. 09. 04. 17:31
Az alsóbb osztályokban is rendre születnek nagyszerű megmozdulások, ezúttal az ukrán másodosztályban szereplő Avanhard Kramatorsk játékosa, Dmytro Ulyanov mutatta meg, mit tud. A Ternopil elleni bajnoki 54. percében, szélről a háta mögé kapta a labdát, ő azonban káprázatos skorpiórúgással mégis gólt szerzett. Puskas Award contender! Dmytro Ulyanov with a flying scorpion kick!!!!pic.twitter.com/yqUgJ8L0T4— 101 Great Goals (@101greatgoals) 2016. szeptember 3.
2016. 09. 04. 13:01
Slavko Vincic vezeti a magyar válogatott első vb-selejtezőjét, a szeptember 6-i, feröeri mérkőzést - olvasható az MLSZ oldalán. Vincic segítői honfitársai, Bojan Ul és Matej Žunič lesznek, negyedik játékvezetőként Matej Jug tevékenykedik majd. A 37 éves szlovén bíró még nem vezetett a magyar válogatottnak mérkőzést, 2011-ben a Ferencváros egyik EL-selejtezőjén működött közre.
2016. 09. 04. 12:02
A brazil válogatottal készül Neymar a világbajnoki selejtezős mérkőzésekre, a selecao legközelebb kedden (szeptember 6-án) lép pályára Kolumbia ellen. A latinos mentalitás a felkészülés alatt sem hiányozhat az öltözőben, Neymar Twitter-csatornáján villogtatta Marquinhos, Dani Alves, Marcelo, Paulinho és jómaga tánctudását. My boo @MarceloM12 @DaniAlvesD2 @marquinhos_m5 @paulinhop8 pic.twitter.com/lIUWUl0MWM— Neymar Jr (@neymarjr) 2016. szeptember 3.
2016. 09. 04. 10:02
Olvasói sztorik