SPORT
Korábban kirobbanthatatlan volt az Ágyúsok kezdőjéből.
A Dijon vezetőedzője is megszólalt a magyar hátvéd átigazolásával kapcsolatban.
Hajdú B. István melegen öltözhet, viharos körülmények várhatók Feröeren. A népszerű kommentátor szerint nem számít, hogyan, de a nyitányon győzni kell.
2016. 09. 05. 12:34
Az olasz másodosztályú Novara magyar játékosa Bernd Storcknak is bizonyítana.
Azonban a Unitednél kötött ki.
2016. 09. 05. 12:23
Közben a nyíregyházi sérültek is egyre jobb állapotban vannak.
A fogadóirodák biztosra veszik a magyar győzelmet; a németek a legesélyesebbek a vb-címre, a mieinket a 41. helyre sorolják.
Gángó András, a feröeri U21 kapusedzője számolt be a világbajnoki selejtező előtti várakozásokról.
Ibe viszont végül visszatért a Legnanóhoz – lapértesülés szerint a magyar csapattól.
Az argentin zseni már azt is tudja, hova igazol a Barca után.
A Wigan magyar kapusa a társakat is egyre jobban kiismeri.
Több klub is pályázott a nyáron Antoine Griezmannra, aki azonban többször is hangoztatta, az Atlético Madridban akar maradni, és valóban, egy pillanatig sem tűnt elmozdíthatónak.
A francia világsztár most azonban a Telefootnak elmondta, egyetlen olyan eset áll fenn, ami miatt távozna Madridból, és annak komoly ára van: új klubjának az Atléti vezetőedzőjét, Diego Simonét is meg kell szereznie, ugyanis csakis az argentin tréner kedvéért váltana csapatot.
- Az egyetlen kétség akkor lenne, ha Simeone távozna a PSG-hez vagy valahova. Felhívtam a hosszabbításom előtt, és megerősítette, hogy marad. Rengeteget tanulhatok tőle - nyilatkozta Griezmann
Kedden ismét nyerni kell.
Óriási lehetőséghez jutott Románia a Montenegró elleni vasárnapi Vb-selejtező összecsapásán. A mérkőzés 96. percében, 1-1-es állásnál tizenegyest kaptak a hazaiak, a labda mögé pedig a támadó, Nicolae Stanciu állt. Valószínűleg nemzeti hőssé vált volna a csatár, amennyiben gólra váltja a büntetőt, ám ő nem tudott élni ezzel a lehetőséggel, kicsinek találtatott a kapu, fölé rúgta a labdát a Steaua játékosa. Ezzel pedig maradt az 1-1-es végeredmény, az elhullajtott két pont valószínűleg sokat érhetne még Romániának a következő fordulókban.
Nem volt egy szinten Norvégia és Németország; Észak-Írországnak egy pontot ért a bunkerfoci.
2016. 09. 04. 22:39
Az olasz másodosztály második fordulójában a Novara a Pisa otthonába látogatott. A vendégeknél a cserepadon kezdte a mérkőzést a magyar játékos, Adorján Krisztián. A hazai együttes már a 11. percben megszerezte a vezetést a középhátvéd, Andrea Lisuzzo révén, ezt az előnyt pedig a meccs végéig meg is tartották.
Adorján Krisztiánt a 61. percben küldte be vezetőedzője a gyepre, ám az ex-liverpooli sem tudta legalább pontszerzéshez segíteni a csapatát. A támadó a 76. percben sárga lapot kapott. A Novara ezzel a vereséggel a 17. helyen áll a Serie B-ben, miután két forduló után 1 döntetlen és 1 vereség a mérlegük.
2016. 09. 04. 22:24
Szinte egy birkózó jelenetnek lehettünk a szemtanúi a brazil válogatott edzésén, miután több szurkoló berohant a pályára, és célba vették Neymart. A Barcelona klasszisát természetesen nem akarták bántani, csupán meg akarták ölelni őt, de mivel ezt többen is tették egyszerre, a földön kötött ki a focista. A brazil válogatott körülbelül 15 ezer néző előtt tartott nyílt edzést a szerdai, Kolumbia elleni vb-selejtező előtt.
A leszálláskor viszont zord időjárás fogadta a válogatottat.
Allardyce majdnem nagy blamával mutatkozott be, de Lallana megmentette őt és a csapatot a 95. percben Szlovákiában.
Az MTK támadója kihagyja a lengyelek elleni barátságos meccset.
Összefoglaló cikkünkben olvasható az NB III vasárnapi meccseinek összes eredménye.
Az argentin csatár átigazolása továbbra is téma Olaszországban.
Így jár az, aki nem teszi be Nagy Ádámot a kezdőbe.
- 21:45 Valaki nyert az esete 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 16:38 Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is”
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép