SPORT
Az átigazolási hajrá utolsó óráiban Felcsútról igazolt a Videoton, Fiola Attila a székesfehérvári csapatban folytatja pályafutását. A klub Facebook oldalának beszámolója szerint a vb-selejtezőre a válogatottal készülő Fiola Attila csütörtökön már a csapattal edzett, íme:
címlapkép: Videoton FC - Facebook
A Debreceni VSC klubelnöke, Szima Gábor szerint nehéz tartani a lépést a rivális csapatokkal, de muszáj lesz. Úgy látja, új stratégia is kell – írja a Dehír.
Jelentős változások történtek a DVSC-nél az elmúlt hetekben. Előbb edzőt váltott az egyesület, majd jónéhány játékos távozott a klubtól, akik helyére újak érkeztek. Leonel Pontes vezetőedző a háromhetes bajnoki szünetben az új csapat építésén dolgozott, aminek eredményét a szombati Újpest elleni hazai mérkőzésen láthatjuk majd. Az utóbbi hetek történéseiről és a jövőről is beszélt Szima Gábor, a DVSC Futballszervező Zrt. elnöke a Debrecen Televízió Köz-ügy című műsorának felvételén.
Mint a kamerák előtt elmondta, az új igazolásokkal kapcsolatban azt mondta, a távozók mindegyike a DVSC meghatározó futballistája volt az elmúlt években, de az érkezőkkel sincs gond. Közülük kiemelte Ioan Filipet, akinek viselkedése, mentalitása és játéktudása mindenki tetszését kivívta a klubnál, és Tőzsér Dánielt, aki nemzetközi szinten is rutinos futballista. Völgyi Dániel szerinte is nagyon tapasztalt játékos, Könyves Norbertet már tavaly meg akarta szerezni a DVSC, mivel nagyon gyors, erős, dinamikus futballistáról van szó. Vele kapcsolatban a klubelnök azt is megjegyezte, ha a DVSC jól tudja használni az erényeit, akkor rengeteget tud segíteni majd a klubnak.
Szima Gábor azt mondta, a DVSC nyílt kártyákkal játszik, a játékosok adás-vételét tekintve minden alkalommal nyilvánosságra hozza a klub a futballisták eladási árát – persze csak ha a másik csapat is hozzájárul ehhez az adathoz. A klubelnök elárulta, hogy Korhut Mihály játékjogát 500 ezer euróért, 155 millió forintért értékesítették, Varga Józsefet 93 millióért, Bódi Ádámot 172 millióért adta el a Loki, Tisza Tiborért pedig 12 millió forintot kapott a debreceni klub. Kulcsárt Könyvesért cserélték el.
Az érkezők közül Völgyi Dánielért 50 ezer eurót fizetett a DVSC, Ioan Filip esetében pedig átvállalták korábbi klubja felé fennálló tartozását. Tőzsér Dániel és Ivan Bobko szabadon igazolható játékosok voltak.
A Videoton játékosa elárulta: a bajnokságban és a kupában is csúcsra szeretnének érni a szezon végén.
Alaposan kinevettetheti magát a Liverpool.
2016. 09. 08. 17:09
A másodosztályú Juventus védője iránt a Dinamo Bucuresti is érdeklődött.
A M4 továbbra is két meccset ad a tévében, a többit a csatorna honlapján követhetik a nézők.
A tengerentúlon is húzónév lett a francia.
2016. 09. 08. 16:10
A nigériai válogatott szövetségi kapitánya kíváncsi a hátvéd játékára.
2016. 09. 08. 16:03
Egyelőre nem került szóba a stadion átnevezése.
A DVTK győzelemre készül Gyirmóton.
A chilei játékos nem szenved önbizalomhiányban.
Akár kezdőként is szerepet kaphat a válogatott támadója hétvégén.
2016. 09. 08. 15:07
A hétvégén folytatódnak az európai csúcsligák, és a Rangadó megnézte, hogyan muzsikáltak az előző idény szünetei után a nagyágyúk.
2016. 09. 08. 14:40
Globálissá válik a már eddig is meglévő kapcsolat.
2016. 09. 08. 14:17
Willian szerdán tért vissza az angol klubjához, ám előtte Sao Paulóban egy egész napot töltött el a kórházban.
A spanyol rádió, a Cadena SER szerda este műsorában, az El Larguertóban arról számoltak be, hogy a Real Madrid még szeptemberben hosszabbít négy nagyágyújával. Az állomás úgy értesült hogy Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Toni Kroos és Luka Modric is új szerződést kaphat a következő hetekben.
Közülük Cristiano Ronaldo elsőbbséget élvez a tárgyalások során, miután szerződése már 2018-ban lejár. A portugál nemrégiben úgy fogalmazott: „A Real Madridból akarok visszavonulni, 41 éves koromban.” A legfrissebb beszámolók szerint további négy, vagy öt évvel tolhatják ki szerződésének lejártját, emellett pedig heti fizetését 500,000 fontra emelik.
Gareth Bale jelenlegi kontraktusa 2019 júniusáig érvényes – Madridban kulcsjátékossé nőtte ki magát. A walesi további két évvel kötelezheti el magát a klubnál – fizetését heti 400.000 fontra emelhetik – ezzel Ronaldo mögött ő lehet a klub második legjobban fizetett játékosa.
Luka Modric szerződése, akárcsak portugál társáé 2018-ban jár le, a vele való hosszabbítását sajtóhírek szerint Zidane forszírozza, mivel nélkülözhetetlen játékosnak tartja a horvát középpályást.
Toni Kroos kontraktusa 2020-ig él Madridban, de mivel vele is hosszú távon számolnak, a német játékos is új feltételek mellett hosszabbíthat.
A hazai szövetség szerda estétől mindenki számára elérhetővé tette a jegyvásárlást a következő világbajnoki selejtezőre.
2016. 09. 08. 12:32
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek: Mathieu Flamini szerdán sikeres orvosin esett át a Crsytal Palace-nél, majd csütörtök kora délután az aláírásra is sor került. A francia játékosa szerződése szezon végén az Arsenalnál járt le, nem hosszabbítottak vele, így a 32 éves középpályásra szabadon igazolhatóként csapatott le a londoni klub.
A játékos bemutatkozó nyilatkozatában kiemelte:
– Nagyon örülök, hogy egy ambiciózus klubhoz írhattam alá, várom, hogy együtt készülhessek a kerettel. Izgatottan várom az új kihívásokat.
BREAKING: #CPFC are delighted to announce the signing of @mathieuflamini!#WelcomeMathieu pic.twitter.com/C0tF27DHHX— Crystal Palace F.C. (@CPFC) 2016. szeptember 8.
A török bajnokság légiósát lenyűgözték a klub drukkerei.
Közel két éve nem lépett pályára tétmérkőzésen Dudás Ádám, aki 2009-ben vb-bronzérmet nyert az U20-as válogatottal. A 27 éves játékos az ETO Parkban készül, a visszatérésről kérdeztük.
A 33 éves középpályás reméli, új szerződést kap a bajoroknál.
A szlovák támadó nem tudja, hol folytatja, légióskodni már nem szeretne.
David Moyes csapatában kötött ki Mika, a Boavista 25 esztendős kapusa.
Érdekes nyilatkozattal rukkolt elő Peter Schmeichel, a Manchester United korábbi kapusa. A dán szerint Pep Guardiola a Bayern München edzőjeként az izgalmas és élvezetes bajor játékból unalmas csapatot faragott. A spanyol mester irányítása alatt a német rekordbajnok háromszor nyerte el a Salátástálat, míg a Kupában kétszer értek fel a csúcsra.
– Azt gondolom, amit a Bayern Münchennel elért, sikerek tekintetében rendben volt. Ugyanakkor meglátásom szerint korábban a németek játéka igazán szórakoztató volt, majd Guardiola érkezésével már csak unalmas focit láttam a Bayerntől. Mást követelt meg játékosaitól, új szisztéma szerint léptek pályára, persze, az eredményeit senki sem kérdőjelezheti meg – nyilatkozta a dán.
Schmeichel szerint Guardiolónak nem volt nehéz dolga a Barcelonánál, mivel remek játékosok álltak rendelkezésére – ezért szerencsés volt a szakember, ráadásul nagyon okosan taktikázott. A korábbi kapus szerint a Premier League egyetlen bajnoksághoz sem hasonlítható, a szoros versenykiírás miatt rengeteg találkozó vár az együttesekre, márciusban pedig már arra gondolnak a játékosok, a szezonnak sohasem lesz vége.
2016. 09. 08. 11:03
- 13:46 Hat évet kértek a húsz éves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 13:37 Lezuhant egy sífelvonó kabinja Svájcban
- 13:29 Új lakás garantált pénzügyi előnyökkel!
- 13:29 Tom Holland Zendaya miatt búslakodik, de összeáll Mark Ruffalóval az új Pókember előzetesében
- 13:11 Fodor Csenge a kapitánnyal való nézeteltéréséről: Jól viseltem, nincs visszhangja a lelkemben
- 13:05 A Bubi bicajok nem tűntek el, csak átalakultak – Manfred lett a nevük
- 12:56 Teleki Pál haláláról és a Hungaroring kezdeteiről is készül dokumentumfilm, utóbbi 285 millió forint támogatással
- 12:46 Nyolc jel, ami alapján be lehet azonosítani a mesterséges intelligenciával generált képeket
- 12:33 Anyja szerint nem miatta lett Kossuth-díjas Lackfi János
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 12:24 Az Allee lett az Év Bevásárlóközpontja – ünneplés és kuponnapok márciusban
- 12:08 Már az Európai Bíróság előtt az ügy, amit egy magyar cég indított a Google ellen a Gemini mesterséges intelligencia miatt
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 11:22 Agglomeráció: eddig tart az új lélektani határ távolságban
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 08:13 A választás előtt Budapestre vonulnak Orbán európai szövetségesei
- 07:38 Amerikai bíró: Azonnal újra kell indítani az Amerika Hangja működését