SPORT
A Komárom ismét vesztett, a Komló viszont megszerezte első pontját.
„Érzékeny búcsú Thomas Dolltól” címmel közölt cikket a Magyar Idők.
Hatalmas elismerésben részesült a korábbi magyar klasszis.
A Dinamo Zagreb több mint hat év után kapott ki hazai pályán bajnoki mérkőzésen.
Már a BL csoportkörének első játéknapján szerephez jut a magyar bíró.
2016. 09. 11. 11:57
Kezdőjátékos, és az egyik legjobb volt a Cagliari ellen a Serie A-ban.
Garantált a „futballhangulat” a vasárnap délutáni NB III-as rangadón.
Az edző nem számított az Alavés taktikai hadrendjére.
A berlini szurkolók máris a bajnoki cím várományosaként tekintenek kedvenceikre.
Combközelítőizom-sérülése van a Haladás kapusának.
Kyle Walker hosszabbít.
A Chelsea ütheti nyélbe az üzletet.
2016. 09. 11. 09:15
Óriási balhé volt a Rákosmente KSK nyírbátori meccsén – FOTÓK!
Hamar meggyőzte a vezetőket, hosszabbítanának vele.
2016. 09. 11. 08:59
Visszavágott a kritikára a Real sztárja.
Edzői értékelések a szombati NB I-es forduló után.
Az NB I 8. fordulójában a címvédő Ferencváros Dunaújvárosban játszott az MTK vendégeként. Ahogy az elmúlt években, úgy idén is az MTK tudott nyerni.
2016. 09. 11. 07:52
Groningen-Sparta Rotterdam +2,5
A hazaiak gyengén kezdték a bajnokságot, ma javíthatnak. Viszont inkább a találatokban hiszünk...
A Groningen az előző kiíráshoz képest rettenetesen kezdett, a zöld-fehérek négy mérkőzést követően egy ponttal az utolsó előtti helyen tanyáztak. A brigádnál Ernest Faber személyében új szakember ül a kispadon, és való igaz, nem volt könnyű dolga a trénernek, hiszen sokan távoztak és érkeztek a klubhoz az elmúlt hónapokban. Konkrétan egészen új védelmet kellett összepakolnia - és ezt a feladatot még közel sem lehet kipipálni, ugyanis a társulat már 11 kapott gólnál jár. Otthon, az Euroborgban a Feyenoord (0-5) és a Twente (3-4) is diadalmaskodni tudott, idegenben az Excelsironak is megadták magukat Jenssenék, viszont a múlt vasárnap bravúros ikszet értek el a fiúk a PSV vendégeként! Bő fél óra elteltével emberhátrányba került a Groningen, de hősiesen védekezve sikerült kihúzniuk a 0-0-át. A keret nem lesz teljes, egy középpályás eltiltását tölti, egy másik sérült ugyanebben a csapatrészben.
A Sparta újonc a ligában, és egyelőre jól tartja magát Alex Pastoor alakulata. Négy fellépésen 6 egységet húztak be a piros-fehér-feketék, verték a Go Ahead-et és a Zwollét, vállalható teljesítményt nyújtva kaptak ki az Ajaxtól és a Twentétől. Minden összecsapáson betaláltak Brognóék - a sok új érkező ellenére eddig egységes csapat benyomását keltik a rotterdamiak. Idegenben eddig egyszer nyertek (Zwolle 0-3) és egyszer kikaptak (Twente 3-1). A formájuk hullámzó: V-GY-GY-V - ezt a mintát produkálták eddig. A támadófocit erőltetik, mennek előre bátran Bergkampék. A gólkülönbségük 6-6, az over/under statisztikájuk 3/1. A szakvezetés egy sérült belső védővel nem számolhat a mai ütközetben.
A közelmúltban vívott tétmeccseik rendre sok találatot hoztak - és ma is erre látunk nagy sanszot. A Groningen előbb-utóbb összeszedi magát, ám most a gólokban jobban bízunk. A +2.5 kimondottan jó választásnak tűnik, mi erre fogadunk!
Atalanta-Torino Mindkét fél betalál: IGEN!
Mindkét együttes nagy változásokon esett át a nyáron. A mai csatájuk gólváltással járhat...
A Genoával korábban sikereket elérő Gian Piero Gasperini ült le a bergamóiak kispadjára a nyáron. Volt mozgás a keretben, inkább gyengültek a kék-feketék, sem mint erősödtek volna. De Loon, Boriello és Cigarini egyaránt alapembernek számított, az érkezők közül Zukanovic, Paloschi és Konko jelenthet valódi pluszt. A rajton a Laziótól otthon kaptak ki 4-3-ra, majd idegenben a Sampnál sem jött össze a pontszerzés: a vége 2-1 lett, az igazság azonban hozzátartozik, hogy Carmonát már az első játékrész hajrájában kiállította a játékvezető. Rajta kívül ma Saugher nem lehet ott sérülés miatt, Pinilla szerepeltetésére viszont van esély. A 3-5-2-es alapfelállás egyelőre nem változik, ehhez ragaszkodik Gasperini. Aztán, ha továbbra sem jönnek az eredmények, akkor lehet, hogy a klubvezetés nem ragaszkodik majd a trénerhez...
A bikáknál Ventura távozott, ő lett a taljánok szövetségi kapitánya, érkezett Szinisa Mihajlovics, aki legutóbb a Milannál tevékenykedett, nem igazán nagy sikerrel. A bordóktól elköszönt Glik, Quagliarella, Gazzi és Bruno Peres, jött Ljajics, Rossettini, De Silvestri, Falque, Ajeti, Leandro Castán, Hart és Boye. Nem rossz ez az utóbbi névsor...
A rajton megcsúsztak Castanék, a Milannál 3-2-re kaptak ki. A meccs első félidejét átaludták a vendégek, a hajrában 11-est rontottak, így maradtak pont nélkül. A védekezés nagyon szellős volt a San Siróban, Molinaro és Moretti sem állt a helyzet magaslatán. A folytatásban aztán már jobban ment Belottiéknak: sima 5-1-es sikert arattak odahaza a Bologna ellenében.
A Toro felvállalja a nyílt játékot, ezt bizonyította az első két játéknapon. Az Atalantában is benne van a gól, a bergamói drukkerek nagy bánatára azonben nemcsak elől, hanem hátul is. Azt gondoljuk, hogy ez a kilencven perc legkevésbé szól majd az óvatoskodásról. Jó meccsen gólváltással kalkulálunk!
2016. 09. 10. 23:11
El sem tudott vetődni a kapus.
A címvédő katalán együttes a Nou Campban kapott ki 2-1-re az újonc Alavéstől.
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Manchester United – Manchester City városi rangadó 2-1-es vendég sikerrel ért véget. Az öltözőben érthetően nagy volt a City-játékosok öröme, Aleksander Kolarov pedig még úgyis széles mosollyal tudott pózolni, hogy fogát is otthagyta az Old Trafford gyepén. A szerb védőt egy párharc során Fellaini könyökölte le csúnyán, aminek ez lett az eredménye:
Amazing game 2-1 against United at Old Trafford #cmoncity in this picture with one of my warriors. Can you find the only thing He lost today. #cmoncity #derby #city #ilovethislife #amoestavidanoquierootra 2-1 vs United en Old Trafford Vamos Carajo. Con Kola que perdió algo en la cancha jajajaja Willy Caballero (@willycaba) által közzétett fénykép, 2016. Szept 10., 07:03 PDT
2016. 09. 10. 22:28
Megduplázta eddigi góljai számát a kék-fehér csapat és emberhátrányban is nyert.
Nagy vadat ejtett az RB Leipzig: megvan a csapat első győzelme a Bundesligában.
A Paks az angyalföldiek újabb áldozata.
2016. 09. 10. 19:58
- 04:10 Ezért szállták meg a nácik Magyarországot
- 22:37 Orbán a Bayer showban silány mesének nevezte a választások orosz befolyásolását
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 21:08 „Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai
- 20:47 Napi hírösszefoglaló: 2026. március 17.
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 20:21 Kovács Áron Fekete Pákóról: Ő egy teljesen félreismert, melegszívű, családszerető, igaz ember
- 20:15 A házigazdák legyőzésével jutott világbajnokságra a női kosárlabda-válogatott
- 20:15 Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen
- 19:45 A választások előtt még több műemléktől, a Szőlő utcai javítótól és egy balatoni üdülőtől is megválna az állam
- 19:13 Négy munkás halt meg egy bécsi építkezésen, a beton is rájuk dőlt
- 18:41 Király Linda megszólalt a pletykáról, miszerint új párjával babájuk lesz
- 18:40 Baleset az M1-M7 kivezetőnél
- 18:30 Afganisztán egy kabuli drogrehabilitációs központ lebombázásával vádolja Pakisztánt, melyben 408 civil halt meg
- 18:22 Zelenszkij bejelentette: Másfél hónapon belül újraindítják az orosz olajat a Barátság vezetéken
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 15:00 Nincs végzet, csak ha a 10/10-et eléred! – ez a terminátorfilmes kvíz James Cameron kedvence lenne
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 17:19 Nagy Márton szerint a 24.hu alattomos támadást indított kollégái ellen, miután álláshalmozó államtitkárokról írtunk
- 16:13 75 éves lett Kurt Russell, aki a horrorok és a westernek világát is átírta
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is