SPORT
Huszti, valamint a csereként beállt Szalai és Kleinheisler is kulcsembere volt csapatának, Gulácsinak nem tudtak gólt lőni a dortmundiak.
A Nice-ben két góllal debütáló botrányhős úgy érzi, a Liverpool volt élete legrosszabb döntése.
A Manchester United szombaton délután 2-1-es vereséget szenvedett az Old Traffordon a Manchester City elleni derbi alkalmával. A Vörös Ördögök világrekordért igazolt klasszisa, Paul Pogba nem igazán villogott a fontos találkozón, és a meccs után sem nyilatkozott. A francia válogatott középpályás most a közösségi oldalon törte meg a csendet. Pogba állítja, a vereségtől csak erősebbek lesznek.
– A szezon csak most kezdődik. Mi nem veszítünk, hanem tanulunk. Együtt vagyunk - írta ki Pogba a Facebook-ra.
A zöld-fehérek korábbi mali támadója, Ulysse Diallo Mezőkövesden térhet vissza az NB I-be.
Hammarby-Örebrö +2.5
A két gólerős együttes találkozójától mi egyebet is várhatnánk, mint találatokat...
20 fordulót követően 25 egységével a 9. helyről várta a játéknapot a hazai együttes. A zöldek jó formának örvendenek, július közepe óta nem kaptak ki. Érdemes kiemelni, hogy augusztus végén két rangadót is vívott a brigád: otthon elverték a Göteborgot, az AIK-tól pedig értékes iksszel tért haza. A nyáron erősödött az együttes, egy gólerős támadó érkezett a Sundsvalltól. A Tele2 Arénában 4-4-2-es a mérlegük, ehhez 19-15-ös gólkülönbség társul. Az over/under statisztikája 12(8. Nanne Bergstrand vezetőedző egy belső védőre és egy középső középpályásra nem számíthat sérülés miatt.
Az Örebrö 33 pontjával az 5. volt a forduló előtt. A piros-zöld-feketék szeszélyesen zárták a nyarat, vereségek és győzelmek váltakoztak egymás után. A klub megerősítette a keretet, elsősorban a támadószekcióba érkeztek új arcok a nyáron, akiket Alexander Axén szakvezető már be is épített a csapatba. Idegenben is veszélyes ellenfél az Örebrö, mérlege 5-1-4, gólkülönbsége a túrákon 19-14 - figyelemre méltó adat 10 összecsapáson. 13-szor játszottak Sköldék olyan mérkőzést, amelyen született legalább három találat. A keretben egy balbekk sérült immár hosszú ideje.
Az egymás elleni összecsapásaik rendre eseménydúsak voltak az elmúlt esztendőkben, tavasszal az Örebrö 3-2-re nyert otthon, a tavalyi kiírásban mindkét párharcot a jelenlegi vendégek nyerték 2-1 arányban. Ma is a találatokban bízunk, hármat csak összehoznak a fiúk. Tippünk így: +2.5!
Ajax 2-Achilles 29' +2.5!
2016. 09. 12. 07:52
Kubalát csak Messi és Xavi előzte meg, Czibor és Kocsis is felkerült.
Nem kell rosszra gondolni, a rotterdami gyermekkórház betegeinek gyűjtöttek plüssfigurákat a Feyenoordnál, és az akcióhoz a vendég Den Haag szurkolói is csatlakoztak.
Góllal mutatkozott be új csapatában Mario Balotelli, az OGC Nice támadója. Az olasz játékos tizenegyesből vette be a Marseille kapuját a francia bajnokság negyedik fordulójában.
A folytatásban a Marseille kerekedett felül, meg is fordította a meccset, de tíz perccel a vége előtt ismét Balotelli villant, és 2-2-re módosította az állást. Nem sokkal a lefújás előtt Cyprien újra a hazaiaknak szerzett vezetést: 3-2-re nyert a Nice a rangadón.
Már korábban beszámoltunk róla, hogy vasárnap 17.30-tól a PMFC a Ferencváros második csapatát fogadta az NB III Közép-csoportjában. A vénaszkenneres beléptetés és a klubvezetés ellen tüntető, emiatt az élvonalbeli mérkőzések látogatását bojkottáló ferencvárosi ultrák az előző szezonban Csepelen tették tiszteletüket és óriási futballünnepet varázsoltak.
Mivel idén a két csapat külön csoportba került, új helyszínt kellett keresniük, és a választásuk most Pécsre esett. A baranyai megyeszékhely 200 kilométerre van a fővárostól, így a zöld-fehérek nem lesznek tízezren, azonban a hangulat és a szépszámú vendégsereg most is garantált volt.
Bár a végig izgalmas összecsapáson gól nem született, a Fradi-tábor ezúttal is kitett magáért és görög tüzekkel színesített koreográfiával végig buzdította szeretett klubjának harmadosztályú csapatát. A Ferencváros ultrái brutális hangulatot varázsoltak a pécsi stadionba, ahova több, mint 5000-en látogattak ki vasárnap délután. Íme
Háromgólos hátránynál állt be, ő egyenlített.
Rendkívüli izgalmakat hozott a Premier League egyetlen vasárnapi mérkőzése, a Swansea-Chelsea összecsapás. A találkozó elején a Diego Costa góljával a londoniak szerezték vezetést, ám a fordulás után a hazaiak három perc alatt fordítani tudtak. A 2-2-es végeredményt a 81. percben a duplázó Diego Costa állította be, aki gyönyörű ollózós góllal mentett pontot csapatának. Íme
Elértük a korábbi válogatott kapust, akit szombaton Nyírbátorban ütött le egy szurkoló, miközben ment a meccs. Az Újpest, az FTC és a Pápa legendája csak elmondásokból tudja, hogy mi történt…
Gyűjtőcikkünkben a másodosztály nyolcadik fordulójának összes eredménye megtalálható.
Csúnya vége lett a hajókázásnak.
Az Arsenal kedden a PSG vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. Az Ágyúsok francia válogatott támadója, Olivier Giroud szerint a párizsi csapat lesz a mérkőzés esélyese annak ellenére is, hogy gyengén kezdte a bajnoki szezont.
Az Arsenal szombaton a Southampton ellen Santi Cazorla utolsó percben szerzett tizenegyesével nyert. Giroud a Telefootnak nyilatkozva elmondta, ennél jobb teljesítmény kell majd.
– Tudtuk, hogy nem lesz könnyű a Southampton ellen és nagyon küzdenünk kellett. A PSG össze fogja szedni magát a Bl-re és ők az esélyesei ennek a csoportnak, még úgy is, hogy Ibrahimovic elment a csapattól - mondta Giroud.
2016. 09. 11. 17:31
Verbális támadást indítottak a borsodi drukkerek Gyirmóton a DVTK újabb vereségét követően.
Majd hármat kapott Kádáréktól.
Özönvízszerű esőzés miatt hatalmas mennyiségű csapadék esett Olaszországban, melynek következtében a szünetben félbeszakították az AS Roma-Sampdoria mérkőzést a Serie A harmadik fordulójában. A találkozón egyébként a vendégek vezettek 2-1-re, de a találkozót egy óra elteltével folytatni tudták és a Farkasok 3-2-re fordítottak.
A rettentő időjárási viszonyok miatt a Genoa–Fiorentina összecsapást már a 28. percben felfüggesztették, és a 0-0-ra álló mérkőzést egy későbbi időpontra halasztották.
A római olimpiai stadion alagútja egyébként teljesen víz alá került.
The tunnel at the Olimpico has turned into a river due to extreme rainfall. #RomaSamp is temporarily suspended. pic.twitter.com/2kZNW8IVao— AS Roma English (@ASRomaEN) 2016. szeptember 11.
2016. 09. 11. 16:30
Különös, hogy a kormányközeli Magyar Idők követeli a Ferencváros szakvezetőjének menesztését. Készítik elő az edzőváltást? Doll valóban megbukott? Glázer Róbert véleményét kérdeztük.
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.
Nagy Ádám remek teljesítménnyel, győztes meccsen tért vissza a Bologna kezdőcsapatába a Cagliari elleni olasz élvonalbeli bajnokin.
Megyeri Balázs védte a Greuther Fürth kapuját a Düsseldorf otthonában a német másodosztály negyedik fordulójában. A magyar kapus csapata egészen a 78. percig őrizte a meccs elején kiharcolt minimális előnyét, de végül kapott egy gólt, így 1-1-re végzett. Szintén nem volt szerencséje a Stieber Zoltánnal felálló Kaiserslauternnek, mely 2-0-ra kapott ki a Sandhausen vendégeként – a válogatott támadó a 72. percig volt a pályán, a 29. percben egy sárga lapot gyűjtött be. Kalmár Zsolt 85 percet töltött a pályán a német regionális bajnokságban szereplő RB Leipzig tartalékcsapatának bajnokiján. Az együttes a Lokomotiv Leipziget győzte le 1-0-ra.
Szalai Ádám egy gólt vállalt csapata négy találatából – ő mentett pontot a Hoffenheimnek a Bundesligában.
Hiába Gyurcsó Ádám majdnem gólja, ami végül gólpassz lett, Kádár Tamás örülhetett a magyarok lengyelországi rangadóján.
Bár végig a pályán volt, csapatán nem tudott segíteni Bőle Lukács sem: a CSMS Iasi hazai pályán 1-0-ra kapott ki a Botosanitól a román élvonal hetedik fordulójában.
Guzmics Richárd is végigjátszotta csapata, a Wisla Kraków bajnokiját a lengyel élvonal nyolcadik fordulójában. A pontszerzés elmaradt: 2-1-re kaptak ki a Jagiellonia vendégeként.
A nyáron folyamatosan téma volt, hogy a Cesc Fábregas elhagyja a Chelsea együttesét, ám a spanyol középpályás végül maradt Londonban.
A világ és Európa-bajnok játékos nem tartozik az új menedzser, Antonio Conte kedvencei közé, Fábregas a Premier League-ben eddig mindössze 12 játékpercet kapott az olasz mestertől, igaz, ez is elég volt neki ahhoz, hogy győztes gólpasszt adjon a Watford ellen.
A Daily Express információi szerint a 29 éves klasszis napjai megvannak számlálva a Stamford Bridge-en, ugyanis a Chelsea januárban, a téli átigazolási időszakban mindenképp megválna tőle. Fábregas jelenlegi piaci értékét 45 millió euróra taksálják.
A botrányhős több ezer eurót költött arra, hogy kedveskedjen az új társaknak.
Legalábbis addig, amíg nem dőlt el a meccs.
Trezeguet mesterhármast ért el a legendák csapatának libanoni vendégjátékán.
- 23:41 Visszamenőleg elvették Szenegáltól az Afrika Kupa-győzelmét
- 22:37 Orbán a Bayer showban silány mesének nevezte a választások orosz befolyásolását
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 21:08 „Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai
- 20:47 Napi hírösszefoglaló: 2026. március 17.
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 20:21 Kovács Áron Fekete Pákóról: Ő egy teljesen félreismert, melegszívű, családszerető, igaz ember
- 20:15 A házigazdák legyőzésével jutott világbajnokságra a női kosárlabda-válogatott
- 20:15 Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen
- 19:45 A választások előtt még több műemléktől, a Szőlő utcai javítótól és egy balatoni üdülőtől is megválna az állam
- 19:13 Négy munkás halt meg egy bécsi építkezésen, a beton is rájuk dőlt
- 18:41 Király Linda megszólalt a pletykáról, miszerint új párjával babájuk lesz
- 18:40 Baleset az M1-M7 kivezetőnél
- 18:30 Afganisztán egy kabuli drogrehabilitációs központ lebombázásával vádolja Pakisztánt, melyben 408 civil halt meg
- 18:22 Zelenszkij bejelentette: Másfél hónapon belül újraindítják az orosz olajat a Barátság vezetéken
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 15:00 Nincs végzet, csak ha a 10/10-et eléred! – ez a terminátorfilmes kvíz James Cameron kedvence lenne
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 17:19 Nagy Márton szerint a 24.hu alattomos támadást indított kollégái ellen, miután álláshalmozó államtitkárokról írtunk