SPORT
A magyar sportvezető szerint Aleksander Ceferin teljes mértékben alkalmas az elnöki pozíció betöltésére.
2016. 09. 14. 12:14
Adományt gyűjtött az NB I-es Mezőkövesd csapata Nyeste Aletta gyógyulására. A felnőtt labdarúgók és a szakmai stáb tagjai jótékonysági akció keretében nyújtottak segítséget a hatesztendős, leukémiában szenvedő kislány felépülésére. Aletta egy teljes kemoterápia sorozatot követően csontvelő-transzplantáción fog átesni – írja a klubhonlap.
Családja egy steril szoba kialakítására gyűjt pénzt, ahol Aletta jó körülmények között gyógyulhatna tovább. A felnőtt együttes kedden délután a városi stadion új székházának aulájában fogadta a kislányt és családját, ahol Vági András csapatkapitány adta át az összegyűjtött pénzt.
– Vezetőedzőnktől, Pintér Attilától hallottunk Alcsika szomorú történetéről. A csapattal rögtön megbeszéltük, hogy pénzt fogunk gyűjteni a család számára, mert fontosnak érezzük azt, hogy segítsünk nekik – mondta Vági András.
– Nagyon nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a labdarúgók és még nagyon sokan szívükön viselik a kislányunk sorsát. Szeretném mindenkinek megköszönni a segítségét és támogatását – emelte ki Turóczi Aletta, Alcsika édesanyja.
A csapatnál továbbra is várják a adományokat, felajánlásokat, amit személyesen a klub székházának emeleti titkárságán adhatnak át. Emellett szeptember 20-án, kedden 20 óráig lehet licitálni a felnőtt csapat játékosai által dedikált mezre a mezokovesdzsory@gmail.com e-mail címen.
2016. 09. 14. 12:04
Carlos Bacca újra Unai Emery-vel akart dolgozni, de a párizsiak csapatába nem fért bele még egy Európán kívüli játékos.
2016. 09. 14. 12:00
Az MLSZ által is támogatott szlovén Ceferin lett a befutó.
2016. 09. 14. 11:22
Bajnokok Ligája-csúcsot állított fel a Bayern München labdarúgócsapata azzal, hogy sorozatban 13. alkalommal nyerte meg első hazai mérkőzését a csoportkörben.
A bajor gárda kedden este a D jelű kvartettben 5-0-ra verte a BL-főtáblán újonc orosz Rosztov Dont. A találkozón végig nagy fölényben játszott Carlo Ancelotti együttese, az első gólra mégis a 28. percig várni kellett, ekkor 11-esből Robert Lewandoswski talált be. Még a szünet előtt a 27. születésnapját ünneplő Thomas Müller volt eredményes. A fordulást követően a 21 esztendős Joshua Kimmich kétszer is gólt szerzett, a végeredményt pedig a 90. percben Juan Bernat állította be.
„Elsőszámú célunk, hogy az élen végezzünk a csoportban. A kezdés jó volt. A következő meccsünk, jövő szerdán, az Atlético Madrid otthonában már nehezebb lesz” – mondta Ancelotti, akinek irányításával az elmúlt 18 szezon legjobb rajtját produkálta a müncheni csapat.
A Bayern a 2016–2017-es idényben eddig öt összecsapást vívott, mind az ötöt megnyerte és az összesített gólkülönbsége 20–0. Az előző idényben BL-finalista Atlético a holland PSV Eindhoven otthonában győzött 1–0-ra a nyitókörben.
2016. 09. 14. 11:11
Nem akar csillapodni a hétvégi, Celtic – Rangers skót bajnoki rangadón kialakult balhé, sőt az újabb információk csak elmélyíthetik a szurkolókban az amúgy sem rejtegetett gyűlöletet egymás iránt.
A hétvégén a Celtic 5-1-re legyőzte a Rangers a skót örökrangadón, de a mérkőzés nem csak a pályán tartogatott emlékezetes eseteket, hanem a stadion különböző szegleteiben is. Ilyenek voltak például a Rangers-sállal a nyakukban, kötéllel felakasztott guminők. Most azonban kiderült, hogy milyen esemény állhat az ötlet hátterében és amennyiben ez igaz, kijelenthető, hogy ezúttal túl messzire mentek a „kelták” rajongói.
Kris Boyd, a Rangers korábbi játékosának testvére az elmúlt héten öngyilkosságot követett el és minden bizonnyal a kötéllel fellógatott gumibábuk a híresen nagy Rangers-fanatikus Boyd családi tragédiájára utaltak - írja a blikk.hu
Ex Rangers player Kris Boyd lost his brother to suicide and Celtic fans go and do this.Awful. pic.twitter.com/AeIaaoUfhc— All Football News (@AllFootballLive) 2016. szeptember 11.
Nem csoda, hogy ezek tudatában a Celtic szurkolók ízléstelen humora kicsapta a biztosítékot a kékeknél. Ahogy az sem, hogy a támadást részükről is tettek követték: a rekordbajnok csapat vezetősége feljelentést tett a rendőrségen, ahol a biztonsági kamerák felvételei alapján már nyomoznak a tettesek után. A Rangers továbbá egy közleményben fejezte ki felháborodását az esettel kapcsolatosan és arra kérte a szövetséget, hogy a két csapat decemberi bajnokijára ne utazhassanak el a zöld-fehérek rajongói.
A korábbi Fradi-játékost a Meuselwitz ellen vetették be először.
2016. 09. 14. 10:31
A válogatott játékost a Norwich elleni vereség és potyagól miatt támadják.
2016. 09. 14. 09:48
A franciák tűnnek vétkesnek, mégis ők a hangosabbak.
2016. 09. 14. 09:47
Honfitársa szerint a támadó akár BL-győzelemig vezetheti a Juventust.
2016. 09. 14. 09:43
A Legia Warszawa támadója ma a Dortmund ellen játszhatja első meccsét az elitligában.
2016. 09. 14. 09:26
A Barcelona edzője szerint nem kérdés, hogy az argentin zseni minden idők legjobbja.
2016. 09. 14. 08:53
Terry sérült.
Egy toborzón tűnt fel, 1952-ben került Budapestre, az akkor a Kinizsi nevet viselő Ferencvároshoz.
2016. 09. 14. 08:46
Három jó meccs. Ennyi is elég volt, hogy meggyőzze a lengyeleket.
2016. 09. 14. 08:07
Alacsonyabb osztályú riválisok ellen küzdenek a magyar kupában.
2016. 09. 14. 07:59
Sváb Dániel egyszer már játszott Cottbusban.
2016. 09. 14. 07:51
Ma pótolják a kedden elmaradt Manchester City–Borussia Mönchengladbach összecsapást.
2016. 09. 14. 07:33
Real Madrid-Sporting Lisszabon 1-es és +2.5
Az F csoport küzdelemsorozata déli rangadóval veszi kezdetét: szerintünk nyernek a hispánok, no és találatok is lesznek szép számmal!
A két továbbjutó helyért még a Dortmund és a Legia Varsó küzd meg.
Az Ibériai-félsziget két legjobb formában lévő alakulata találkozik egymással az elitligában. A Real májusban ezüstérmet szerzett, de a BL-trófeát elhódította. Maradt Zidane a padon, a keretben pedig ezúttal nem történt eget rengető változás. Morata jött a Juventusból, a fiatal válogatott támadó pedig élvezi a tréner bizalmát. A királyiak mindhárom bajnokijukat behúzták, a hétvégén az Osasuna kapott méretes zakót a Bernabeuban (5-2). Érdekesség, hogy a védelemből hárman is eredményesek voltak, Ramos, Pepe és Danilo mellett Modric és Ronaldo talált be a pamplonaiak hálójába. CR7 visszatérése tehát megtörtént, ma is ott lesz a friss Eb-győztes klasszis egykori klubja ellen. A madridiaknál Isco, Fábio Coentrão sérült, Navas kapus is kihagyott edzéseket, szerepeltetése erősen kérdéses. Ha nem jön rendbe a Costa Rica-i portás Achilles-sérülése, úgy Casilla áll majd a gólvonalon.
A Sporting az előző kiírásban a második helyen végzett, így egyenes ágon jutott a főtáblára. A zöld-fehéreknél volt mozgás rendesen a nyáron, Slimani nem tudott nemet mondani az angol bajnok megkeresésére - helyére érkezett Bast Dos a Wolfsburgtól és Joel Campbell az Arsenaltól. A gárda nagyon elkapta a fonalat, négy játéknapot követően az élen áll, száz százalékos produktumához 8-1-es gólkülönbség társul. Jorge Jesus egy balbekkre és egy támadóra nem számíthat sérülés miatt.
A latin derbin hazai sikert és gólokat várunk. A realban benne van a potenciál, de a mai Sportingot sem szabad leírni - simán betalálhatnak Alan Ruizék. A tippünk így 1-es és +2.5!
Juventus-Sevilla 1
Győzelemmel kezdheti a BL-t a torinói alakulat. A Sevilla egyelőre nem tudja leküzdeni "idegen-fóbiáját".
A négyesbe még a Lyon éd s Dinamo Zagreb került.
A Juventusnál Morata ment, Higuain érkezett a nyáron, ezzel össze is tudjuk foglalni a legnagyobb változást a zebrák keretében. A Nápolytól elcsábított center remekül illeszkedett be új alakulatába - a hétvégén duplázott a Sassuolo ellen 3-1-re megnyert bajnokin. Khediráék száz százalékos teljesítményt nyújtva az élről várják a folytatást, a Fiorentina-Lazio-Sassuolo trió ellen 6-2-es gólkülönbséget hoztak össze. Allegri továbbra is a 3-5-2-es hadrendet favorizálja, problémát az jelent számára, hogy Lichsteiner, a brigád svájci jobb futója eltiltás miatt nem léphet pályára. Marchisio, Mandragora és Mattiello sérült, ők is kihagyják az ütközetet.
A Sevilla műjusban megnyerte az Európa Ligát, így kvalifikálta magát a BL-főtáblára. Az andalúzok az előző kiírásban elképesztő kétarcú alakulat benyomását keltette. A Ramon Sanchez Pizjuan stadionban bárkit képesek voltak legyilkolni, de mihelyst elhagyták a Sevilla-táblát, elfogyott a tudomány... A nyáron váltás történt a kispadon, Unai Emery elfogadta a PSG ajánlatát, helyére a volt cjilei kapitány, Jorge Sampaoli érkezett. A bajnokságban két hazai siker mellett egy idegenbeli ikszet értek el a piros-fehérek (Villarreal0-0), tehát jól kezdődött a pontvadászat Vitoloék számára. Az átigazolási szezonban Gameiro távozott az Atletico Madridhoz, őt az ex-palermói Vasquezzel igyekeznek pótolni a déliek. Rajta kívül érkezett még Vietto, Ben Yedder, Nasri, Sirigu, Ganso, Correa, Kiyotake és Sarabia - szép feladat ennyi új focistából csapatot fabrikálni... Ma a dél-amerikai tréner nem számíthat sérülés miatt Krohn-Dhlire, Viettóra, Trémoulinasra és Soriára, eltiltás miatt pedig Kolodziejczakot kell pótolni a védelem tengelyéből.
A Juventus otthon brutálisan erős, a Sevilla viszonyt rettentő gyámoltalan idegenben. Ma a torinói együttes megszerezheti első sikerét a csoportban, az andalúzok meg majd javítanak - természetesen Sevillában. Tippünk így: 1-es!
2016. 09. 13. 22:02
Neymar, Iniesta, Messi, Suárez és megint Suárez volt a gólszerzők sorrendje a 2-0-ás első játékrészt követően.
2016. 09. 13. 21:59
Íme, a BL első játéknapjának összes gólja.
2016. 09. 13. 21:45
1-0-s Barcelona vezetésnél Dembélé egyenlíthetett volna a Camp Nouban rendezett BL-csoportmeccsen, de kihagyta a büntetőjét.
A fordulásból viszont Messi ismét villant:
2016. 09. 13. 21:20
A Bajnokok Ligája-meccsek miatt kevesebben figyelnek rá, de az angol másodosztályban, a Championshipben is fordulót rendeztek kedd este a legrangosabb európai kupasorozat találkozóival egy időben. Bogdán Ádám csapata, a Wigan is pályára lépett, a gárda légiósunkkal a kezdőben a Norwich vendégeként lépett pályára - és sajnos a magyar hálóőr hibájából már a harmadik percben hátrányba került.
Bogdán egy hazaadott labdát vett át hosszan, majd elmélázott, Murphy pedig lecsapott a játékszerre, és az üres kapuba lőtt - nyolc perccel később pedig másodszor is beköszönt Bogdánnak, igaz, az újabb gólról nem tehetett a magyar kapus.
A gyorsan összeszedett hátrányon már csak kozmetikázni tudott a Wigan: 2-1-re kapott ki.
Adam Bogdan as got off to a flyer tonight down at @NorwichCityFC for @LaticsOfficial pic.twitter.com/UPmjRET6iG— Daniel Scott (@DanielscottRUFC) 2016. szeptember 13.
2016. 09. 13. 21:14
Lionel Messi, a Barcelona klasszisa mindössze három percet várt idei első BL-góljára. Ezzel szerzett vezetést a Celtic ellen a katalán együttes.
2016. 09. 13. 20:56
- 19:45 A választások előtt még több műemléktől, a Szőlő utcai javítótól és egy balatoni üdülőtől is megválna az állam
- 19:13 Négy munkás halt meg egy bécsi építkezésen, a beton is rájuk dőlt
- 18:41 Király Linda megszólalt a pletykáról, miszerint új párjával babájuk lesz
- 18:40 Baleset az M1-M7 kivezetőnél
- 18:30 Afganisztán egy kabuli drogrehabilitációs központ lebombázásával vádolja Pakisztánt, melyben 408 civil halt meg
- 18:22 Zelenszkij bejelentette: Másfél hónapon belül újraindítják az orosz olajat a Barátság vezetéken
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 17:55 Hadházy Ákos szerint Gáspár Evelin félmilliós napszemüvegben békemenetezett
- 17:55 Izraelben műemlék-fosztogatókat fogtak, a rendészeknek velük együtt kellett óvóhelyre menekülni
- 17:36 „Nagy öröm az EU-s támogatás, de nem volt jó erre rászokni”
- 17:23 Senki sem segített a női kosárlabda-válogatottnak, csak győzelemmel juthat ki a vébére
- 17:19 Nagy Márton szerint a 24.hu alattomos támadást indított kollégái ellen, miután álláshalmozó államtitkárokról írtunk
- 17:18 Körözést adtak ki a Meduza orosz lap főszerkesztője ellen
- 17:11 Jászberényi Sándor: Hasít a demokráciaexport
- 16:42 Az iráni háború miatt távozott az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 09:13 Magyar Péter reagált Toroczkai László feljelentésére
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája