SPORT
A szünetben még kettővel vezetett a Cegléd, ám ez is kevés volt a nyírségiek ellen.
Csukics mentette meg a Fradit; a Gyirmót, a Vasas és a Honvéd is kiütötte ellenfelét.
2016. 09. 14. 17:35
Eljött a várva várt nap, a Barcelona támadója, Neymar közzétett a hivatalos oldalán egy kis ízelítőt az énekes énjéről. A brazil focista hétfőn jelentette be, hogy a labdarúgás mellett énekelni is szeretne, elsőként pedig - művésznevén - Neymusico a Yo Nesecito című számát adta elő. Ha számítana az énekhang a fociban, Neymar nem a Barcelonában játszana, hanem valamelyik megyei harmadosztályú csapatban.
A gólerős és megállíthatatlan MSN három tagja közül ketten, Lionel Messi és Neymar nyáron új külsővel sokkolta a közvéleményt. Mindkét sztár – előbb az argentin, aztán pedig a brazil – szőkére festette haját.
Nagy kérdés, a trió harmadik tagja, Luis Suárez követi-e jóbarátjait a sorban. A spanyol Sport újságírója nem húzta sokáig a kérdésfeltevést és a kedd esti BL-mérkőzés után a következő kérdést szegezte a játékosnak: „Neymarhoz és Messihez hasonlóan tervezed, hogy szőkére váltasz?"
Az uruguayi válogatott válasza egyértelmű volt: „Nem, nem! A hajam teljesen természetes marad."
A magyar válogatott csatár a hátán cipelte lengyel csapatát a BL-főtábláig, ahol aztán a Dortmund, a Sporting és a Real Madrid vár a varsóiakra. Arra voltunk kíváncsiak, ki hány gólt vár Nikótól.
A magyar válogatott-rekorder Király Gábor még ma is óriási kedvenc Berlinben, a 107-szeres válogatott kapus 2001-ben használt kesztyűjét 100 milliárd euróért kínálják egy herthás, aukciós Facebook-oldalon.
Három Hertha-trikó 80 euróért, egy Nico Schulz-mez 125-ért, sörrel cicomázott póló 52-ért, reklámgarbó 30-ért. Ilyen árak mozognak a Hertha BSC Fanartikel nevű zárt Facebook-csoportban, ahol pár órája egy elképesztő ajánlatra bukkant az Origo.
Az ajánlat leírásában az áll, hogy Király Gábor eredeti, 2000-01-es szezonban viselt kesztyűjét kínálják eladásra, mégpedig egészen elképesztő, 100 milliárd eurós, azaz 31 000 milliárd forintos összegért. A cikk szerint az eladónál rákérdeztek, hogy mennyi is a valós ára a terméknek: - Mennyit adnál érte? - érkezett a válasz. Miután leszögezték, hogy csak érdeklődésképpen teszik fel a kérdést, arra voltak kíváncsiak, hogy valóban mennyi a kesztyű legalacsonyabb ára, amiért megvásárolható lenne.
Csak viszonyításképpen a 2015-ös magyar államadósság 80,4 milliárd euró, így a Király-kesztyű árából végtörleszteni lehetne, és még maradna is 19,6 milliárd eurónk. Már ha az ereklye a miénk lenne, és a kínált áron megvásárolná valaki.
Az uruguayi csatáron elment a PSG győzelme.
2016. 09. 14. 15:43
Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint a madridiak esti BL-meccsén a kezdőcsapatban kap helyet Benzema, Bale és Ronaldo.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Cesc Fábregas januárban valószínűleg távozik a Chelsea együttesétől.
A Calciomercato legfrissebb értesülései szerint a spanyol klasszis máris megegyezett szóban az olasz AC Milan együttesével a téli átigazolásáról. A világ- és Európa-bajnok középpályás először kölcsönben, 3 millió euróért kerülhet Milánóba, de a piros-feketéknek egy bizonyos meccsszám után végleg meg kell venniük.
Keretbe sem került a manchesteri legenda.
2016. 09. 14. 15:11
Már az utód is megvan.
2016. 09. 14. 14:54
Szerda este végre teljesül Nikolics Nemanja nagy álma. A magyar válogatott támadója a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhet, ellenfelük hazai pályán a Borussia Dortmund játékosai lesznek.
Az MLSZ hivatalos beszámolója szerint a találkozót a helyszínen tekinti meg a nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya, Bernd Storck is.
Nikolics Nemanja bemutatkozik a Bajnokok Ligájában, Bernd Storck a helyszínen tekinti meg a Legia-BVB meccset. pic.twitter.com/mqXNNdoLHl— MLSZ (@MLSZhivatalos) 2016. szeptember 14.
A Sturm Graz elleni idegenbeli mérkőzésen csapata egyenlítő gólját szerezte az osztrák Rapid 20 éves magyar játékosa, Szántó Tamás, aki a beszámolók szerint a mezőny egyik legjobbja volt.
– Csodálatos érzés, nehéz szavakat találni – nyilatkozta a Borsnak Szántó, aki az idényben már öt bajnokin lépett pályára a Rapidban. – Az első pillanattól mindenkivel megtalálom a közös hangot, jól érzem magam a csapatban. Arra törekszem, hogy amikor lehetőséget kapok, megragadjam az esélyt, és minél több időt tölthessek a pályán.
De ki is az a Szántó Tamás, aki az osztrák élvonalban bontogatja a szárnyait? Nos, a fiatal támadó középpályás Sopronban született, 14 éves koráig a városi csapatban focizott, amikor egy Rapid elleni utánpótlásmeccsen a bécsieknek megtetszett a játéka, és meghívták az akadémiájukra.
– Tamás egy jó soproni gimnáziumba járt, amiből nem szerettem volna kivenni, így három éven át mindennap hoztam-vittem őt Bécsbe – mesélte Szántó Csaba, az NB II-es Sopron pályaedzője. – A fiam megjárta a szamárlétrát, 17 évesen viszont már a Rapid II-ben játszott, 60 meccsen 20 gólt szerzett. 2014-ben ötéves profi szerződést kapott a bécsi csapattól. Az áttörést az idei nyár jelentette, amikor a Rapid új, 28 ezres stadionjának az avatóján remekül focizott a Chelsea ellen.
Azóta egyre többet játszatják a bajnokikon, és talán az Európa Liga-csoportmeccseken is szerephez jut. A család minden bécsi meccsen a helyszínen drukkol. Legutóbb az U20-as magyar válogatottba kapott meghívót, azóta nem keresték. De ha Bernd Storck szakmai igazgató számítana rá, bármikor az utánpótláscsapata rendelkezésére áll.
2016. 09. 14. 14:35
A tavaszhoz képest kiugróan jól teljesít a korábbi Videoton-szélső.
2016. 09. 14. 14:09
A Juventus legendájának nagyon hiányzik a karrierjéből Bajnokok Ligája megnyerése.
2016. 09. 14. 13:54
Egyszerűen nem tud leállni a Palermo elnöke.
2016. 09. 14. 13:52
„Nem sokan szereztek annyi érmet a Magyar Kupában, mint én.”
2016. 09. 14. 13:37
Coltorti hátproblémái miatt nem tud edzeni.
A Haladás kapusa combsérülést szenvedett.
2016. 09. 14. 13:30
A Manchester United klasszisa, Zlatan Ibrahimovic megvédte csapattársát, Paul Pogbát, aki a mémek áldozatává vált Angliába szerződése óta. Egyelőre nem váltotta meg a világot és nem írta be magát a történelemkönyvekbe minden idők legdrágább futballistája. A három mérkőzésen még asszisztot sem jegyző francia kritikusainak nem is kellett sok, rögtön elárasztották a világhálót a viccesebbnél viccesebb mémjeikkel. Ahogyan az azonban lenni szokott, érkezett Zlatan Ibrahimovic! – írja a hatharom.com.
– Legyünk reálisak, óriási nyomás nehezedik rá, az átigazolási összege miatt mindenki őt figyeli. Korábban nem ismertem őt, de most őszintén elmondhatom, egy olyan ember, aki hihetetlen intenzitással és odaadással dolgozik. Ne felejtsük el, hogy még fiatal és bőven van ideje fejlődni. Csak álljon mindenki mögé, ne pedig féltékenységében kritizálja őt, mert úgyis megbánja majd. Tehetséges, szorgalmas játékos, odafigyel minden mondatomra – védte meg kollégáját Ibra.
Hétvégén a Manchester United a Watfordhoz látogat bajnokin, ám előtte Rotterdamban van jelenése Ibráéknak, ahol a Feyenoord ellen az Európa Liga-szereplésüket is megkezdik.
2016. 09. 14. 12:46
A PMFC játékosa szerint a magasabb nézőszám jobb játékot eredményezne minden osztályban.
Bilinski gólt is lő, technikailag is képzettebb.
2016. 09. 14. 12:34
Speciális játékot gyakoroltatott Niko Kovac a Frankfurttal.
2016. 09. 14. 12:20
A győriek csatára tudja, a Debrecen a kupameccs esélyese, de továbbjutásra készülnek.
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 17:55 Hadházy Ákos szerint Gáspár Evelin félmilliós napszemüvegben békemenetezett
- 17:55 Izraelben műemlék-fosztogatókat fogtak, a rendészeknek velük együtt kellett óvóhelyre menekülni
- 17:36 „Nagy öröm az EU-s támogatás, de nem volt jó erre rászokni”
- 17:23 Senki sem segített a női kosárlabda-válogatottnak, csak győzelemmel juthat ki a vébére
- 17:19 Nagy Márton szerint a 24.hu alattomos támadást indított kollégái ellen, miután álláshalmozó államtitkárokról írtunk
- 17:18 Körözést adtak ki a Meduza orosz lap főszerkesztője ellen
- 17:11 Jászberényi Sándor: Hasít a demokráciaexport
- 16:42 Az iráni háború miatt távozott az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője
- 16:28 Ittas vezetésen kapták Tamási fideszes alpolgármesterét
- 16:27 „Meg fognak őrülni, ha ebben megyek Fradi meccsre” – Gáspár Győző lenyúlta ifj. Schóbert Norbert dzsekijét A Nagy Duett ötödik adása után
- 16:13 75 éves lett Kurt Russell, aki a horrorok és a westernek világát is átírta
- 16:09 Visszaesett az EU-ban a frissen benyújtott menedékkérelmek száma
- 16:03 Ezért neveztek el plüssmackót az amerikai elnökről
- 15:53 Málta felé sodródik a kiégett, legénység nélküli orosz tartályhajó
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 09:13 Magyar Péter reagált Toroczkai László feljelentésére
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent