SPORT
Már nem veretlenek a bajnokságban a londoniak.
Nem vesztegette az idejét a PSG uruguayi támadója a Caen elleni bajnokin.
De ehhez fel kell kötnie a gatyáját Halmai Gábor szerint: a bajnokság ugyanis pörgősebb és kreatívabb a magyarnál.
2016. 09. 16. 20:54
Paulo Vinícius három évvel toldotta meg jövő nyáron lejáró szerződését.
Röhejes történetet osztott meg az 57-szeres belga válogatott csatárról egykori edzője.
A vezetőedző azt nem árulta el, miért került ki a csapatból Oláh Bálint.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteken részben elfogadta a fellebbezést, és engedélyezte a spanyol klubnak, hogy regisztrálja a szerződéssel rendelkező utánpótláskorú labdarúgóit.
A Juventus védője nem akart elhagyni egy olyan csapatot, ahol ennyire számítanak rá.
A spanyol sajtó azt írja, a lengyel klubnál azért rettegnek, Nikolicséknak nehogy szurkolók nélkül kelljen pályára lépniük Ronaldóék ellen.
A magyar szélsőt az elsők között cserélték le a bajnoki rajton.
A dél-korai légiós szerint újra be kell bizonyítaniuk, hogy idehaza nincs jobb csapat a Fradinál.
2016. 09. 16. 17:47
Húsz éve ezen a napon érkezett meg a katalánokhoz a spanyol középpályás.
Folytatódik az üzengetés, Samuel Eto'o védelmébe vette egykori csapattársát.
A nemzetközi szövetség pénteken bejelentette, hogy megszűnik a futballvilág egyik legfontosabb díja.
Szidták a bírót, több meccsre eltiltották a csákvári szakvezetést.
Nincs könnyű helyzetben Carlo Ancelotti, az olasz tréner ugyanis a sikeres hétközi BL-győzelem után kénytelen újjászervezni csapatát.
A bajorok pénteki sajtótájékoztatójából kiderült, hogy a Philipp Lahm, David Alaba, Thomas Müller trió biztosan nem léphet pályára az Ingolstadt elleni szombati bajnokin. A sztárok gyomorproblémákkal küzdenek, a vírus miatt a soron következő összecsapást mindhárom beteg kihagyja.
.@David_Alaba, @esmuellert_ und @philipplahm fallen krankheitsbedingt für das Spiel gegen #Ingolstadt aus. #FCBFCI pic.twitter.com/WGgoOk2WFz— FC Bayern München (@FCBayern) 2016. szeptember 16.
Carlo Ancelotti a sajtótájékoztatón azt is elárulta, hogy Robben és Boateng remek edzésmunkát végzett az elmúlt napokban, így biztos, hogy mindketten tagjai lesznek a keretnek, vélhetően a kispadon kezdenek. Kingsley Coman viszont kezdő lesz, éppen Thomas Müller helyét veszi majd át a müncheni kezdőben.
2016. 09. 16. 16:07
A spanyol szélsőt nélkülöznie kell Guardiolának.
2016. 09. 16. 15:46
A DVSC hátvédje el akarja felejteni az MK-kiesést, és a nemzetközi szereplés eléréséért harcol a bajnokságban.
A torinóiak pénz mellé Mandzukic játékjogát is felajánlanák az Arsenalnak.
Az FC Barcelona szombaton a négypontos Leganes otthonában lép pályára, Linoel Messi számára pedig különösen izgalmasnak ígérkezik a soron következő mérkőzés. A La Liga húsz fős mezőnyéből két olyan klub akad, aki ellen az argentin klasszis még nem volt eredményes. Egyikük az újonc együttes.
Ha sikerül Messinek betalálnia, akkor már csak a Las Palmast kell kipipálnia a sorban, tavaly sérülés miatt nem tudott pályára lépni a rivális ellen. A két csapat legközelebb januárban találkozik egymással. Ha tehát hétvégén a Leganes ellen eredményes lesz Messi, legkorábban év elején pipálhatja ki a teljes mezőnyt gólszerzős tekintetében.
2016. 09. 16. 15:30
Szinte mindenhol csökkent a bérletesek száma.
A brazil játékos örül, hogy Jürgen Klopp irányítása alatt tovább fejlődhet a vörösöknél.
2016. 09. 16. 14:57
Az NB II-ben szereplő Vác FC tulajdonosa, John Marshall a liverpooli Radio City Talk című műsor szereplője volt. Az Everton-szurkoló üzletember elmondta, tízéves tervvel érkezett meg Vácra, jelenleg az ötödikben tart.
- Az előző idényben az volt a célunk, hogy bennmaradjunk a másodosztályban, ez végül sikerült is, pedig volt olyan időszak, amikor a tabella vége felé helyezkedtünk el. Az idei szezonban kilenc forduló után a nyolcadik helyen állunk, célunk az, hogy a szezon végén az első 8 hely valamelyikét megszerezzük. A következő idényre már az első ötben szeretnénk lenni, aztán utána pedig jöhet az élvonal. A cél, hogy 2020-ra, az Európa-bajnokság idejére – amelyen Budapest is rendez mérkőzéseket – reflektorfénybe kerüljünk a klubbal. A kilencvenes években már szerepeltünk az első osztályban, három éven belül fel akarunk jutni, majd stabilizálni szeretnénk ott a helyünket - mondta John Marshall a műsorban.
LISTEN: #PetePrice Last Nights #ScouserAbroad with Footy Club owner John Marshall @VacFC https://t.co/hxXjxvDrrN— Radio City Talk (@RadioCityTalk) 2016. augusztus 22.
Szenzációsan debütált Izraelben a magyar balhátvéd.
2016. 09. 16. 13:58
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:25 Itt egy friss fotó Zelenszkijről és Sean Pennről, aki az Oscar-gála helyett utazott Kijevbe
- 10:24 Eltűnt egy 12 éves kisfiú Budapesten, nagy erőkkel keresik
- 10:20 „Ezért dolgozom minden nap” – Dániában szórja a gólokat, élcsapatba vágyik a 18 éves magyar kézilabdázó
- 10:17 A király sem tudta legyőzni ezt a magyar oligarchát
- 10:10 Pécsi műhelyben készültek a jelmezeivel is Oscarig jutó Frankenstein kesztyűi
- 10:08 Molnár Áron a Jászai-díjat kapó Ember Márknak: Ha csöndben vagytok, azzal lerakjátok a voksotokat a regnáló rendszer mellett
- 09:54 A Világok harca és a Hófehérke is aratott az idei Arany Málnán, de Stallone lányának is jutott díj
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 09:16 Hajmeresztő manőverrel fordult meg egy audis az M1-esen
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 08:48 Áprilisban jön a Michael Jackson-film, egy albumot is kiadnak hozzá
- 08:44 A szlovák állam a Benes-dekrétumra és a kitelepítésekre hivatkozva nem fizet egy magyar családnak
- 08:40 Piszkavassal verte szét a demens anyósa fejét egy nő, mert megunta az ápolását
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 06:44 Kiparodizálta Orbánt a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 07:13 Budapest teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 05:59 A legjobban kereső miniszterek fizetését is lekörözik az álláshalmozó államtitkárok, amihez egy széles joghézagot kell átugraniuk
- 08:06 „Miniszter úr! Mikor lesz már vizünk?” – kérdezte Lázártól egy kislány Kecskeméten
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott