SPORT
A sereghajtó Werder Bremen három zakóval kezdte a Bundesligát.
2016. 09. 18. 11:10
A Puskás Akadémia csatára már nem foglalkozik a nyáron történtekkel.
José Giménez felkeltette a Manchester United érdeklődését.
2016. 09. 18. 10:29
A DVTK-támadó idei első találata egy pontot ért a Mezőkövesd ellen (1-1).
2016. 09. 18. 09:54
Halmosi volt a középpontban, de a többiek is kivették a részüket a Vasas elleni 1-0-s siker megünneplésében.
2016. 09. 18. 09:46
A francia L'Equipe értesülési szerint a Barcelona akár 60 millió eurót is fizetne a Paris Saint-Germain brazil válogatot védőjéért, Marquinhosért.
A belső és szélső hátvédként is bevethető 22 éves játékost már korábban is szóba hozták a katalán együttessel, illetve a nyáron a kétségbeesetten védőt kereső Chelsea-vel is, ám végül maradt a Párizsban.
A 11-szeres brazil válogatott futballista 2013-ban, 15 millió euróért érkezett a PSG-hez az AS Romától, jelenlegi értéke ennek a duplája, 30 millió körül mozog.
Megírtuk: a horvát élvonalban szereplő Hajduk Split a Belupót fogadta a bajnokság kilencedik fordulójában. A találkozón a hazaiak magyar támadója, Futács Márkó a 82. percben állt be, amikor már 3-0-ra vezetett a csapata. A 88. percben meghálálta a bizalmat: jól robbant be egy beadásra, ezzel ő állította be a 4-0-s végeredményt.
2016. 09. 18. 09:04
A Manchester City vezetői azt tervezik, hogy januárban megkísérlik szerződtetni az Arsenal szélsőjét, Alexis Sánchezt - írja vasárnap a Sunday Express.
A 27 éves chilei válogatott támadót 2014 nyarán 30 millió euróért igazolták az Ágyúsok, de a hírek szerint a játékos egyelőre nem akarja meghosszabbítani 2018-ban lejáró szerződését és nyitott lenne a váltásra. Sánchez piaci értékét 55 millió euróra becsüli a Transfermarkt.
A Ferencváros támadója értékelte a Debrecen elleni 3-1-es siker.
2016. 09. 18. 08:54
Ami Bajner Bálintnál bejött, most Nagy Ádám légióskodása során is sláger lehet.
2016. 09. 18. 08:33
Egyre több sportoló festeti szőkére a haját. A legmeglepőbb váltás Lionel Messi nevéhez fűződik, de nála lelki okok állnak a háttérben, a többiek inkább divatból döntöttek így – írja a Bors.
Lionel Messi utalt arra, hogy azért lett szőke, mert örült, hogy megúszta az adócsalása miatt lefolytatott vizsgálatot, kis híján börtönbe kellett vonulnia apjával együtt. Tiszta lapról akarta kezdeni életét a nagy megkönnyebbülés után, ezért nemcsak lelkileg, de külsejét tekintve is megújult: teljes stílusváltáson esett át.
A többieknél nincs ilyen lelki magyarázata a trendváltásnak, elsőként Samir Nasri lett szőke tavaly, majd Aaron Ramsey és Phil Jones követte, Messi csapattársa, Neymar is csak nemrég váltott szőkére. Paul Pogba folyamatosan váltogatja a hajszínét és a stílusát – ő most már megint nem szőke, de bármelyik pillanatban megint az lehet –, David James göndör fürtjeit szőkítette ki.
A szőkeségi mánia már itthon is arat: a Videoton két játékosa, Nego és Stopira is sárgás hajszínnel virít a futballpályákon.
2016. 09. 18. 08:11
Megírtuk: a Fradi 3-1-re legyőzte a Debrecent az NB I 9. fordulójában. A meccs gólját Dilaver szerezte a 63. percben.
2016. 09. 18. 07:57
A Debrecen a szünetben még közel állt a pontszerzéshez. A címvédő két pontra közelítette meg a Vasast.
Ez sem volt elég a csapatának.
Edzői értékelések az NB I kilencedik fordulójából.
2016. 09. 17. 21:58
A horvát élvonalban szereplő Hajduk Split a Belupót fogadta a bajnokság kilencedik fordulójában. A találkozón a hazaiak magyar támadója, Futács Márkó a kispadon kezdett.
A csatárt egészen a 82. percig nem is cserélték be, de a hajrára megkapta a bizalmat – ekkor már 3-0-ra vezetett a csapata –, amit a 88. percben meg is hálált: ő állította be a 4-0-s végeredményt.
Paprikás hangulatban zárult a DVTK–Mezőkövesd.
A két csapat 100. összecsapása hét gólt hozott, de végül tovább nőtt az örökmérleg fehérvári fölénye.
Az újonc mezőkövesdiek vezettek, majd emberhátrányba kerültek, végül ikszeltek idegenben.
2016. 09. 17. 20:27
Megelégedtek a kieső helyen álló csapatok az egy ponttal.
2016. 09. 17. 20:26
Jó meccset játszott a tabella első két helyezettje.
2016. 09. 17. 20:19
Sima kispesti sikert hozott az OTP Bank Liga kilencedik fordulójának fővárosi rangadója.
A Barcelona után szombat késő délután gálázott az Atlético Madrid is, a hazaiak ötöt számoltak a Sporting Gijonra. A találkozón Fernando Torres és Antoine Griezmann is duplázott, míg Gameiro csapata második gólját jegyezte. Íme az mesteri ötös videón:
A francia támadó már a második percben beköszönt:
Gameiro három perccel később lőtt nagy gólt:
Az első félóra végén már két gólnál járt Griezmann:
Torres a hosszabbításban büntetőből állította be a végeredményt:
AND FERNANDO TORRES SCORES! pic.twitter.com/Q2xATOKuCz— VOLVEREMOS (@joselulu20cr) 2016. szeptember 17.
- 05:35 30 éve elkövetett adminisztrációs hiba miatt kell kettévágnia a házát egy nyugdíjas párnak
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 04:10 Így végezték ki az utolsó templomos nagymestert
- 03:40 Megőrültek a magyarországi madarak, hogy autókra támadnak?
- 03:33 Szöllősi György: Már nem létezne magyar futball, ha minden úgy ment volna tovább, ahogy 2010 előtt történt
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 17:07 Magyar Péterék már foglalkoznak azzal, hogy mit lehet csinálni a Mol vezetésével a választás után
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter