SPORT
A francia U19-es válogatottban is szereplő Helan véget vet karrierjének.
2016. 09. 19. 15:52
A Dortmund edzője támogatná a legjobb négy playoffját.
2016. 09. 19. 15:17
Szántó Tamás szárnyal Bécsben, Bernd Storck egyelőre nem kereste, felvetődött, nem kell-e attól tartani, hogy az osztrákok lecsapnak a húszéves tehetségre. Kiderítettük a választ…
2016. 09. 19. 15:12
A magánéletben is megtalálta a boldogságot a Real Madrid szupersztárja.
A címvédő, jelenleg második Ferencváros a negyedik helyen álló Videotonhoz látogat szerdán az OTP Bank Liga tizedik, hétközi fordulójában, amelyben a listavezető Vasas a sereghajtó Gyirmót vendégeként lép pályára.
Az angyalföldieket kétpontos hátránnyal követő Ferencváros a Debrecen legyőzésével, míg az eddig egy ponttal kevesebbet gyűjtött Videoton az Újpest elleni gólzáporos mérkőzésen aratott sikerrel hangolt a találkozóra.
Legutóbbi összecsapásukat áprilisban a székesfehérvári együttes nyerte hazai pályán, Stopira góljával 1-0-ra.
Az éllovas Vasas szombaton kikapott a Haladás ideiglenes otthonában, Sopronban, ezúttal azonban esélyesnek számít a Gyirmót ellen, még azzal együtt is, hogy az újonc csapat a legutóbbi játéknapon ponttal térhetett haza Paksról.
A harmadik helyen álló szombathelyiek az Újpesttel találkoznak a fővárosban.
OTP Bank Liga, 10. forduló
Szeptember 20. kedd:
20 óra: Debreceni VSC – Budapest Honvéd, játékvezető: Vad II
Szeptember 21. szerda:
19 óra: Újpest FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás, Illovszky Rudolf Stadion, játékvezető: Szőts
19 óra: MTK Budapest – Diósgyőri VTK, Dunaújváros, játékvezető: Pintér
19 óra: Mezőkövesd Zsóry FC – Paksi FC, játékvezető: Erdős
19 óra: Gyirmót FC – Vasas FC, játékvezető: Szabó Zs.
20 óra: Videoton FC – Ferencváros, játékvezető: Andó-Szabó
Kérdéses az Eintracht Frankfurtot erősítő Huszti Szabolcs játéka Ingolstadtban a német bajnokság keddi esti mérkőzésén.
A szélső a szombati, Bayer Leverkusen elleni találkozón kapott rúgást a combjára, és Niko Kovac vezetőedző csak később dönt arról, hogy pályára küldi-e őt.
Huszti amúgy végigjátszotta a csapata 2-1-es sikerét hozó összecsapást.
A Bundesliga harmadik fordulóját követően a Frankfurt hat ponttal a hetedik, az Ingolstadt pedig egy pontjával a 15. helyen áll.
Nem megdönthetetlenek a 2009-2011-es Barca rekordjai.
Vladimír Darida külső keresztszalagja szakadt el, nem kerüli el a műtétet.
Vezeti a holland góllövőlistát a 19 éves éves török támadó.
Az első játéknap óta nem került be az álomcsapatba a ferencvárosi támadó.
2016. 09. 19. 12:46
A perui bajnokságban vitézkedő Universitario de Deportes támadója, Andy Polo aligha büszke hétvégi teljesítményére. A 21 éves játékos az Alianza Lima elleni bajnokin ordító helyzetben nem talált kapuba. Ahogy a lenti videófelvételen is látszik, társa remekül ugratta ki a leshatáron, majd egyedül vihette rá a labdát a kapusra. Polo még a kapust is elfektette, ám üres kapuba már nem sikerült betalálni.
A Tottenham Hotspurs hivatalos oldalán erősítette meg, hogy szerződést hosszabbítottak a klub fiatal titánjával. Dele Allival. A 20 éves középpályás 2022-ig kötelezte el magát az egyesületnél, és valahogy így érezte magát a hosszabbítás után:
That new contract feeling... #MondayMotivation pic.twitter.com/I4fYrfPBOz— Tottenham Hotspur (@SpursOfficial) 2016. szeptember 19.
Az angol válogatott játékos elárulta: örül az új kontraktusnak, és nagyszerűbb helyet nem is tudna elképzelni magának.
"I can't think of anywhere better with the fans, the manager, the team."@Dele_Alli after signing a new contract... pic.twitter.com/RKa6xkVZLZ— Tottenham Hotspur (@SpursOfficial) 2016. szeptember 19.
Thomas Doll ezúttal is szóba került a bajban lévő Bundesliga-klub kapcsán.
Mint beszámoltunk róla, indulatoktól felpaprikázva ért véget a Diósgyőri VTK – Mezőkövesd Zsóry (1-1) hétvégi bajnoki. A lefújás után Marek Strestíket kiállította a Bognár Tamás játékvezető, az emberhátrányban küzdő csapatát, illetve játékosát védő Pintér Attila pedig – valószínűleg – ezt is szóvá tette a sporinak a lefújás után.
2016. 09. 19. 11:31
A Feyenoord 10-0-s kiütésén szereplők közül még a legtöbb legyőzött is rangosabb bajnokságban játszik.
2016. 09. 19. 11:25
A játékos ügynöke szerint tovább bővülhet a manchesteri középpálya.
2016. 09. 19. 11:24
A kolumbiai játékos felnéz Zidane-ra, elmondása szerint, nem igaz, hogy bárkivel is konfliktusa lett volna a közelmúltban.
2016. 09. 19. 10:36
Továbbra is téma a hórihorgas támadó és Sallai Roland Vázquezhez és Dybalához hasonlítása.
A Rapid Wien magyarja már kétgólos a bajnokságban.
2016. 09. 19. 09:21
Az ügynöke biztos benne.
Íme a TOP5 fiatal, akikre nem árt figyelni a BL-csoportkörben.
James Rodríguez és Benzema is betalált az Espanyol ellen.
Kasimpasa-Fenerbahce +2.5
A hazaiak a rossz rajt miatt edzőt váltottak. Otigbáék három meccsen egy pontot szereztek, mindkét idegenbeli meccsüket elbukták. A keretben vannak sérültek, minden csapatrészben lesz hiányzó. Az új trénernek nem lesz könnyű dolga felrázni a társulatot. A Fenernél Dick Advocaatot nevezték ki a nyáron, ám a holland egyelőre nem bizonyított a török alakulatnál. A BL-ben nem sikerült a főtáblára jutni, az EL-ben viszont ott vannak a csoportkörben, egy ikszet már játszottak Lensék. A megerősített keret a bajnokságban egyelőre bukdácsol, egy remi mellett kétszer is megcsúsztak Sowék. A kanárik előbb-utóbb összeszedik magukat, ma is esélyesek, de a gólokban is van érték, mi erre fogadunk! Tippünk így: +2-5!
2016. 09. 18. 22:35
A vasárnap esti, Zaglebie Lubin elleni bajnoki vereség után menesztette vezetőedzőjét, Besnik Hasit a Legia Warszawa. Nikolics Nemanja és társai így új edzőt kaphatnak a hét folyamán.
A Legia a héten egy komoly pofonba már beleszaladt: a Bajnokok Ligájában 6-0-ra kapott ki a Borussia Dortmundtól.
- 22:01 Hatalmas bombagólt vágott a Vasas csapatkapitánya a klub 115. születésnapján
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 20:32 Elment az áram Kubában