Ezúttal a gólvágóknak kellett a labdát kergetniük.
Elkészült a legjobb 32 sorsolása.
A luxemburgi játékos már a francia élvonalban is bemutatkozott, a madridiak mellett a fél világ akarja.
2016. 10. 14. 12:25
A Sportowefakty portál legutóbbi cikkében a lengyel élvonal légiósaival foglalkozik. Külön kiemelik: közülük legutóbb már 27-en kaptak válogatott-meghívót a világbajnoki selejtezőkre, és hat kivételével mindenki pályára is lépett.
A cikkben szavazni is lehet a bajnokság legjobb légiósára – a listáról természetesen a tavaly rögtön gólkirályi címmel kezdő Legia Warszawa-csatár, Nikolics Nemanja sem maradhatott le.
2016. 10. 14. 11:58
Az al-Vahda új szponzoraként mutatták be a Cadillacet.
A magyar válogatott világbajnoki selejtezői miatt három hétig szünetelt az NB I. A DVSC rutinos hátvédje, Mészáros Norbert a debreceni klub honlapjának beszélt a Diósgyőr elleni mérkőzés óta eltelt időről.
- Egy nagyon jó találkozón vagyunk túl, hisz a legutóbbi bajnokinkon idegenben, teljesen megérdemelten győztük le a Diósgyőrt – kezdte Mészáros Norbert. - Ebből a szempontból nem jött jól számunkra a háromhetes szünet, de amúgy sem, hisz egy labdarúgónak az a legfontosabb, hogy meccseket játsszon. Bizonyos szempontból azonban hasznos felkészülésen vagyunk túl, amelyen leginkább a taktikai elemek gyakorlására helyeztük a hangsúlyt. Bízom benne, hogy az elmúlt hetekben még jobban összeszoktunk, és folytatni tudjuk a jó formánkat a hétvégén, a Paks otthonában. A tolnaiakkal mindig nagyon nehéz mérkőzéseket vívunk, de természetesen azért utazunk hozzájuk, hogy elhozzuk a három pontot.
A Manchester United menedzsere megszabadulna felesleges játékosaitól.
2016. 10. 14. 11:04
Egy ifjú drukker is elismeri a magyar szakember munkáját.
2016. 10. 14. 10:49
Bevonták a játékos jogsiját, miután a száguldozása miatt rengeteg autó összetört.
Mezszponzort vált a londoni csapat, a Nike veszi át az Adidas helyét.
2016. 10. 14. 10:37
Gera Zoltán korábbi társa, Clint Dempsey két hónapja nem lépett pályára.
2016. 10. 14. 10:27
Az MTK stadionavatóján elmondta, az új aréna a külföldi stadionokkal is felveszi a versenyt.
A bontás gyorsan ment, az építkezés lassabb – már a fű is kinőtt a munkaterületen.
Megadta az ünneplés módját a paraguayi labdarúgó-válogatott sikerének alkalmából a szexi modell, Vivi Figueredo. Bravúros 1-0-ás diadalt aratott a paraguayi nemzeti csapat az argentinok elleni idegenbeli vb-selejtezőn, és ez éppen elég volt Vivinek ahhoz, hogy megszabaduljon a textiltől.
A dús keblű szépség a siker után anyaszült meztelenre vetkőzött, hogy így ünnepelje a győzelmet. Úgy látszik, a csinos lány a futballhoz is ért, legalábbis értékelést adott: történelmi sikerről beszél a fotója leírásában - írja a Blikk.hu
Vivi Figueredo (@vivi15figue) által közzétett fénykép, 2016. Okt 11., 20:24 PDT
2016. 10. 14. 09:15
A The Sun információ szerint az Arsenal hajlandó lenne megduplázni Héctor Bellerín jelenlegi fizetését, csak hogy megtartsa őt. Mint ismert, a 21 éves spanyol jobbhátvédet a Barcelona és a Manchester City is vinné, a nyáron már úgy nézett ki, hogy gránátvörös-kékben folytatja, de végül a maradás mellett döntött.
Az Ágyúsok hajlandóak lennének meghosszabbítani Bellerín 2019-ben lejáró szerződését, és a bérét is megemelnék: a jelenlegi 50 ezer helyett 96 ezret tehetne zsebre hetente - írja a goal.com
Az eddig ideiglenes edzőként tevékenykedő Mike Phelan marad végleg a Hull City menedzsere, miután jól teljesített a csapat élén. Steve Bruce még júliusban lemondott, de csak most lett végleges helyettese a Tigriseknél. A klub két győzelemmel kezdte a Premier League új idényét, autána azonban csak egy pontot szerzett öt fordulót követően, jelenleg a 15. helyen áll Mike Phela vezérletével.
- Már érett egy ideje ez a döntés, örülök, hogy végre hivatalosan is enyém a pozíció és alig várom a rám váró kihívásokat - mondta a klub hivatalos honlapjának a korábban Manchester Unitednél is segédedzőként megforduló szakember, aki külön megköszönte a szurkolók támogatását is.
- Arról egyelőre nem érkezett információ, hogy Phelannek mennyi időre szól a megbízása.Érdekesség, hogy a napokban, egészen pontosan szerdán Steve Bruce is munkába állt az Aston Villában - pedig korábban a Birmingham City edzője volt, amely városi rivális, így nagy port kavart a váltása - írja a goal.com
Az Eger és a Dunaújváros után a Nyíregyháza is újonc-bravúrra hajt. A Cegléd, SZEOL, Cigánd trió sereghajtó.
Az MTK 2-2-re végzett a megfiatalított Sporting ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadion nyitómeccsén.
Az FTC utánpótlás-igazgatója, Theo Schneider nem könyörült.
2016. 10. 13. 20:54
Két-három éven belül minden bajnokit telt ház előtt játszana az MTK. Fülöp Mártonról nevezték el a stadion egyik kapuját.
2016. 10. 13. 19:48
Az argentin Laniers pályája olyan, mint egy ötéves első próbálkozása a téglalappal, de ez már 30 éve így van, és eddig senkit nem zavart különösebben, az ellenfelek még a ferde kapun is csak nevettek – írja az index.hu.
Nemrég azonban a Google Maps képei felhívták az argentin szövetség figyelmét a dologra, a zord hivatalnokok pedig ultimátumot adtak az ötödosztályú csapatnak, hogy vagy kijavítják a pályát december közepéig, vagy örökre bezáratják.
2016. 10. 13. 19:16
A Szusza Ferenc Stadion befogadóképessége 13 ezer 501-ről 12 ezer 670-re csökken.
2016. 10. 13. 19:00
Paul Pogba a Premier League legdrágább - és immár legnépszerűbb - játékosa. A José Mourinho által a nyáron világrekordnak számító, 89 millió fontért megvásárolt játékos nevét viselő mezekből többet adtak el, mint bármely más játékoséból.
A Sport Direct eladásai alapján a francia középpályás nevét viselő mezekből fogyott a legtöbb, a második helyen a szintén Unitedes Zlatan Ibrahimovic, a harmadikon pedig az Arsenal támadója, Alexis Sánchez áll.
A PL játékosainak mezeladási listája:
Paul Pogba
Zlatan Ibrahimovic
Alexis Sánchez
Mesut Özil
Coutinho
David De Gea
Saidjo Mané
Dmitri Payet
Eden Hazard
Marcus Rashford
2016. 10. 13. 18:29
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 19:41 Hatalmas potya segített az MTK feltámadásában
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 18:37 Odafigyelünk-e még Ali G-re, ha Adolf Hitler kéri?
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter