Az előző szezonban a Dortmund jelentette a végállomást a Herthának a legjobb négy között, ezúttal már a nyolcaddöntőben találkoznak.
Az angol szurkolók többségének nem okozna gondot elfogadni, hogy klubjukban meleg futballisták is játszanak.
A BBC rádió internetes felmérése szerint a mintegy négyezer megkérdezett hallgató 82 százaléka úgy nyilatkozott, semmi kifogása nem lenne, ha homoszexuális játékos szerepelne a csapatban. Nyolc százalék vélekedett úgy, hogy ebben az esetben már nem támogatná tovább kedvenceit.
Greg Clarke, az angol szövetség (FA) elnöke egy hete azt mondta, hogy a maga részéről csak óvatosan bátorítaná a labdarúgókat melegségük vállalására, mivel a drukkerek esetleg sértőnek találhatnák a vallomást. Hozzátette, szégyelli, hogy a játékosoknak félniük kell a kitárulkozástól, és kemény fellépést ígért a homofób szurkolói megnyilvánulások ellen.
Az utolsó karakteres magyar edzők egyike a vadászatról, a jugoszláv 1-12-ről, a Fradiról, a váci aranykorról és a megyei bajnokságról is mesélt a kerek évfordulót megelőzően.
2016. 10. 27. 08:01
A City továbbra is rossz formában, a Ligakupában a városi rivális jelentette a búcsút.
2016. 10. 26. 23:00
A tartalékos királyi gárda nem kegyelmezett a Leonesának; Nacho pazar mozdulattal szerzett gólt.
2016. 10. 26. 22:52
Nem botlottak a nagyok: a Juventus, a Napoli, a Roma és az Inter is behúzta a három pontot.
2016. 10. 26. 22:45
A Real-játékosokkal nem, de Kádárral mezt cserélt a Legiával címvédésre törő magyar támadó.
A táborral együtt körülbelül száz fradista várta a csapatot az FTC népligeti székházánál, akik nem érkeztek meg.
2016. 10. 26. 19:24
Az élvonalbeli csapatok közül csak a Tolna megyeiek búcsúztak.
2016. 10. 26. 18:43
Verekedés tört ki a pár száz fradista ultra és a rendezők között, még egy vipera is előkerült.
2016. 10. 26. 18:36
A francia játékos jól bírja a kritikát, de idő kell, míg alkalmazkodik az angol focihoz.
2016. 10. 26. 18:26
Plattenhardt a St. Pauli ellen sérült meg.
Görögországba igazolhat a válogatott szélső.
2016. 10. 26. 17:22
A 17 éves Kundrák Norbert először játszott az első csapatban.
2016. 10. 26. 16:54
Az MLSZ versenybizottsága megváltoztatta a hétvégi Vasas–Videoton NB I-es rangadó kezdési időpontját: az eredetileg 18 órára kiírt találkozó 17.45-kor rajtol majd a televíziós közvetítés miatt. Megírtuk: a hazaiak stadionja ezen a meccsen búcsúzik majd.
2016. 10. 26. 16:48
A 17 éves szurkoló levélben kért bocsánatot a katalánoktól.
Bizarr jelenetek. Szavazás.
2016. 10. 26. 16:19
A tábor „zsoldos csapat, zsoldos csapat” rigmussal jellemezte az FTC labdarúgóit.
2016. 10. 26. 15:34
A kolumbiai Jackson Martinez klubváltása nem túl jól sült el, az elmúlt egy évben mindössze kilenc bajnokin lépett pályára a kínai Guangzhou Evergrande csapatában, s négy gólt lőtt. Az Atlético Madrid korábbi sztárja ki is maradt a kolumbiai válogatott Copa America keretéből.
Martinez a kudarcok miatt visszatérne Európába, hogy újraépítse karrierjét. A Napoli élénken érdeklődik a 30 esztendős támadó iránt, hiszen Arkadiusz Milik súlyos sérülése miatt szüksége lenne egy másik gólvágóra.
Valakinek bizonyosan engednie kell majd, hiszen a kínai csapat 32 millió fontot csengetett ki érte, a játékos éves fizetése pedig 10 millió font. Ennyit pedig aligha fognak kínálni neki.
Futács gólt lőtt, Gyurcsóék idegenben nyertek, Bőle csapata készülhet a következő körre.
A legjobb 32 közé jutásért játszottak ma a Magyar Kupában. Pintér Attila csapata 13 gólt lőtt.
2016. 10. 26. 15:17
Szép számmal képviseltette magát a Ferencváros szurkolótábora a Koroncó elleni Magyar Kupa találkozón. A szenzációs buzdításon kívül, ahogyan azt várni lehetett, Kubatov Gáborról, az FTC elnökéről sem feledkezett meg a Fradi-tábor. A munkanapon magukat óriási számban képviselő drukkerek külön rigmussal is üzentek a vezetőnek.
A Real Madrid hivatalos holnapján jelentette be, hogy 2021-ig meghosszabbította Lucas Vázquez szerződését.
A 25 esztendős labdarúgónak korábban 2020-ig volt élő kontraktusa, ezt toldották meg egy évvel. Vázquez idén mindössze egy bajnokin nem lépett pályára, ám mindössze az Espanyol ellen kapott helyet a kezdőben.
2016. 10. 26. 14:47
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 19:41 Hatalmas potya segített az MTK feltámadásában
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól