Megírtuk, hogy Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt a vendége az M4 Sport Sportreggeli című műsorának. A német szakember beszélt az Andorra elleni világbajnoki selejtezőről, és az utána következő, svédek elleni meccsről is, ám szóba került az is, hogy miért változik olyan sűrűn a szakmai stábja. Amióta ő a szövetségi kapitány, többek között Szabics Imre pályaedző, Sallói István megfigyelő, Andrusch József kapusedző, Sztancsik Tamás sajtófőnök, Késedi Gábor és Daniel Stenz videóelemzők, valamint több utánpótlásedző is elhagyta más-más okokból a nemzeti csapatot.
– Mindig vannak változások, profibbá kell válni. Vannak emberek, akik elhagynak bennünket, mert például nem elég jók, ezt ki kell mondani, mindenhol van ilyen. Tőlem azt várják, hogy a csapatokat tegyem versenyképessé, a csapat terén vagy akár a stábtagok terén, éppen ezért mindig vannak változások. Behozunk új embereket, teszteljük őket, megnézzük, hogy megvan-e az a színvonal, ha nem, akkor el kell menniük, ez normális – fogalmazott.
2016. 11. 02. 17:13
Pedig a magyar válogatott szélső rendelkezik a Pogon Szeczin legjobb támadóstatisztikájával.
A Bayern München kedd este 2-1-re győzött a PSV otthonában, azonban a holland drukkerek nem voltak igazán csalódottak. Sőt, a mérkőzés után csapatuk korábbi játékosát Arjen Robbent éltették. A játékos pedig viszonozta mindezt, odament szurkolókhoz, megköszönte a gesztust, s mezét is odaadta az egyik hazai drukkernek.
Arjen Robben with PSV fans after last night's game pic.twitter.com/jMC5zCL2l5— Bayern & Germany (@iMiaSanMia) 2016. november 2.
2016. 11. 02. 16:57
A Slask Wroclaw csatára kisebb sérülést szedett össze, de már újra százszázalékos.
2016. 11. 02. 16:49
M4 Sport
20.00: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, Juventus–Lyon
Sport 1
20.00: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, Legia Warszawa–Real Madrid
Sport 2
20.00: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, Borussia Dortmund–Sporting
Film Mánia
20.30: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, Tottenham–Leverkusen
2016. 11. 02. 16:45
Múlt pénteken aláírták a szerződést, 2018 elején pedig már készen kell lennie az új stadionnak.
„Szombaton a stadionbúcsúztatót követően a reflektorok lekapcsolása után eltűnt a képen látható 6x2 méteres molinó az álló oldal eredményjelző felőli széléről. Aki bármit tud a hollétéről, kérjük, jelezze a Fb-oldalunkon” – adta hírül az angyalföldi klub. Ha ellopták, ha véletlen vitték el, kérik az illetőt, hogy szolgáltassa vissza a molinót.
2016. 11. 02. 16:09
Szerda este újra a címvédő Real Madrid ellen bizonyíthat Nikolics Nemanja, a lengyel Legia Warszawa magyar válogatott csatára. Nikolics együttese két héttel ezelőtt a csoportkör harmadik játéknapján 5-1-es vereséget szenvedett a Santiago Bernabéu stadionban. A magyar válogatott támadó reméli, ezúttal kezdő lesz, az első találkozón ugyanis nagy meglepetésre csak csereként jutott szóhoz, mindössze 16 perc játéklehetőséget kapott, noha szinte egymaga juttatta be a csoportkörbe csapatát, a selejtezőkön öt gólt szerzett csapata hét találatából.
– Számomra nagyon fontos a Bajnokok Ligája. Azért nem igazoltam el nyáron, mert a csapat szerepelhet a sorozatban. Mérhetetlenül csalódott voltam, amiért a Real ellen a Bernabéuban csak a kispadon kezdtem. Úgy érzem, kezdőnek kellett volna lennem, hiszen nagy szerepem volt abban, hogy a Legia húsz év után bejutott a BL csoportkörébe – kesergett a magyar focista a blikk.hu hasábjain megjelent nyilatkozatában. – Minden játékosnak az az álma, hogy a világ legjobb klubja ellen futballozhasson. Ráadásul az edzőm előzetesen ezt meg sem beszélte velem, azt hiszem, nem ezt érdemeltem.
Mint ismert, az UEFA zártkapus találkozóval büntette a Legiát, miután a varsói szurkolók a Dortmund elleni, szeptemberi, 6-0-ra elvesztett hazai mérkőzésen randalíroztak. Bizonyára nagy hátrány lesz Nikolicsék számára, hogy közönségük nélkül kell lejátszaniuk a mai meccset.
– Nagyon sajnáljuk, de szerintem a madridiak sem szívesen játszanak üres stadionban. Nézők nélkül nem ugyanolyan egy összecsapás. Biztos vagyok benne, hogy fantasztikus atmoszféra lett volna a meccsen. Ennek ellenére természetesen megpróbálunk jól futballozni és jó eredményt elérni – tette hozzá Nikolics Nemanja, aki remekül játszott a varsóiak hét végi bajnokiján, gólt szerzett a Korona Kielcével szemben 4-2-re megnyert élvonalbeli találkozón.
2016. 11. 02. 16:00
A Besiktas szurkolói megtámadták a Napoli drukkereit, s mindez véres összecsapássá fajult.
Német és világbajnoki gólrekorderként vonult vissza Miroslav Klose.
„Az önök szurkolói kultúrája nem terjed tovább a rasszista, bunkó rigmusok skandálásánál.”
2016. 11. 02. 15:38
Újra súlyosan megsérült a Liverpool csatára, Danny Ings. Az angol támadó az egyik edzésen egy rossz mozdulatot követően maradt lent a gyepen. A vizsgálatok után kiderült, hogy nagy a baj, térdműtétre van szüksége, mivel a porcok sérültek meg a jobb térdében. Nincs szerencséje Danny Ingsenk, tavaly októberében kísértetiesen hasonló sérülést szenvedett, csak akkor a bal térdét kellett műteni.
- Enyhe kifejezés, ha azt mondom, hogy csalódottak vagyunk. Danny egy remek srác, aki keményen dolgozott, hogy felépüljön és egyáltalán nem ezt érdemli. Jól mutatja milyen személyiség, hogy egy olyan szituációba sérült bele, amikor egy elveszettnek hitt labdáért harcolt. Azt mondták, hogy hét és kilenc hónap közötti időre dőlt ki - nyilatkozta Jürgen Klopp menedzser a Liverpool hivatalos honlapján.
Claudio Ranieri óriási bravúrral nyerte meg a Leicester Cityvel az angol bajnokságot, joggal bízhat abban, hogy ő kapja a díjat.
Az Arsenal támadóját, Alexis Sánchezt súlyos adócsalással vádolják abból az időszakból, amikor a Barcelona futballistája volt.
A spanyol El Periodico lap szerint a 27 éves chilei játékos ellen büntetőeljárás indul, mivel a képi megjelenésével eladott termékek bevétele után nem adózott 2012 és 2013 között, még a barcelonai időszakában. Alexis Sanchez állítólag átruházta a képi megjelenítés jogait a Numidia Trading nevű céghez, amely 99%-ban a chilei játékos tulajdonában van, innen ered a probléma.
Az El Periodico ugyanis azt állítja, hogy ugyanezen jogait az Inversiones Alsanra ruházta át, egy olyan chilei egyesületre, amelyet szintén 99%-ban birtokol. A fenti vállalatok egyikének sincs működő felépítése. 2011-ben igazolt Alexis Sanchez a Barcelonába, amelynek szerződésében állítólag a klub birtokolta a képi megjelenés jogát teljes mértékben, azonban a vádló ügyészek állítják, hogy a Numidia Trading nevű céggel akarta elkerülni az adózást a támadó. A lap 980.000 eurónyi elcsalt adóösszeget ír - adta hírül a goal.com
Nem Alexis Sanchez az első barcelonai játékos, akit adócsalással gyanúsítanak, Lionel Messi, Neymar, Javier Mascherano, Samuel Eto'o és Adriano is hasonló ügybe keveredett az elmúlt években.
„Félénk, visszahúzódó ember, nem vezéralkat.”
2016. 11. 02. 15:17
Frank de Boerral hirdeti akciós hollandiai útját a Ryanair.
2016. 11. 02. 14:41
A Leicestertől a nagy Ajaxig: a FourFourTwo listáján minden idők ötven legjobb együttese.
2016. 11. 02. 13:39
A legfrissebb információk szerint november 22-re módosult a Szusza Ferenc Stadion átadási időpontja.
A magyar játékvezető dirigál a csütörtöki Sparta Praha–Hapoel Beer-Seva összecsapáson.
2016. 11. 02. 12:54
A lengyel kisfiú a BL-meccs előtt futott össze a kedvencével.
2016. 11. 02. 12:21
Davide Lanzafame olyat tett Honvéd-mezben, amire legutóbb Détári Lajos volt képes.
Az egyik oldalon a magyar csatárt, a másikon Moratát teszik a kezdő tizenegybe a lapok.
Pintér Attilához hasonlította a német szakvezetőt a magyar válogatott korábbi sajtófőnöke.
2016. 11. 02. 11:08
Az ősfradista Jakabházy László is a Groupama Arénában alkalmazott vénaszkenner ellen van.
2016. 11. 02. 10:03
- 03:36 Félbeszakadt a Real Madrid meccse, mert rosszul lett egy néző
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 19:41 Hatalmas potya segített az MTK feltámadásában
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 14:34 Az olaszok szerint ötéves kitiltást kapott egy Fradi-drukker az európai focimeccsekről