Új kapusedzőt jelentettek be Nyíregyházán.
2016. 11. 12. 12:39
A Daily Mail értesülései szerint a Barcelona továbbra sem tett le Glen Johnson megszerzéséről. A katalánoknak mindenképpen szükségük lenne egy jobbhátvédre, mivel Aleix Vidal és Sergi Roberto sem tudta betölteni a Dani Alves távozásával keletkező űrt.
Angol sajtóhírek szerint a gránátvörös-kékek leigazolnák a Stoke City-ből Glen Johnsont, majd kölcsönadnák Vidalt, hogy ismét formába lendüljön és minél több időt töltsön a pályán - írja a goal.com
Luis Suárez a Liverpoolban együtt játszott az 54-szeres angol válogatott bekkel, és a hírek szerint nagy rajongója a 32 éves védőnek, ami jelentősen megkönnyíthetné a beilleszkedését.
Maik Walpurgis megkapta karrierje eddigi legnagyobb lehetőségét.
2016. 11. 12. 11:57
A Manchester United ajánlatot készül tenni a Barcelona horvát középpályásáért, Ivan Rakiticért - adta hírül a The Sun.
A 28 éves klasszis szerződése 2019-ben jár le, de eddig nem tudott megegyezni a hosszabbításról a gránátvörös-kékekkel, és a hírek szerint ezt használná ki José Mourinho, a vörös ördögök menedzsere. Rakitic kulcsjátékosa a Barcának: az idei szezonban 15 meccsen 2 gólt és egy asszisztot jegyzett, piaci értékét 50 millió euróra becsülik.
Az agytumorban szenvedő Joshua McCormacket benevezte egy mérkőzésre a Rochdale együttese.
Érthetően jó hangulatban volt a Franciaország-Svédország mérkőzés után a hazaiak védője, Patrice Evra, hiszen 2-1-re legyőzték ellenfelüket a péntek esti vb-selejtezőn. A francia balbekk pedig ennek örömére még egy dallal is kifejezte, mennyire szereti a válogatott szerelését. Később aztán csatlakozott hozzá Paul Pogba is, így már egy elég érdekes duett alakult ki.
Patrice Evra (@patrice.evra) által közzétett videó, 2016. Nov 11., 17:54 PST
2016. 11. 12. 09:54
A DVSC középpályása nem tekint vissza jó szemmel az Olaszországban töltött éveire.
A Real Madrid korábbi középpályása váltja a menesztett Gus Poyetet.
Az MU mellőzött középpályása a Chicago Fire vezetőedzőjével találkozott.
2016. 11. 12. 09:05
Lezuhant a lelátóról a 33 éves drukker.
Az ex-Barcás védő döntötte el a három pont sorsát.
A magyar válogatott az elmúlt tíz évben tizenkét alkalommal mérhette össze erejét valamely mini állam ellen. A mérleg kilenc győzelem, egy döntetlen és két vereség.
2016. 11. 12. 08:03
Ukrajna-Finnország 1-es és +1.5
Az ukránok az Eb-n való leégés után kapitányt váltottak. Eddig Sevcsenkóbal nem mennek rosszul, ma újabb sikert könyvelhetnek el...
Az I csoportban Horvátország (7), Izland (7), Ukrajna (5), Törökország (2), Finnország (1) és Koszovó (1) a sorrend három játéknapot követően.
Az ukrán válogatott Szlovéniát kiejtve, pótselejtezőn jutott ki az Európa-bajnokságra, ott viszont csúnyán leégett: pont nélkül és kilátástalan játékkal esett ki a nemzeti csapat a csoportkörből. A padon váltás is történt, érkezett a legenda, Andrij Sevcsenko, akinek a csoportban legalább a 2. helyet meg kellene szereznie gárdájával. A rajton Jarmolenkóék értékes pontokat veszítettek otthon Izland ellen (1-1), majd jött a török túra, amelyen közel álltak a győzelemhez a sárga-kékek, de a végén meg kellett elégedniük egy ponttal (2-2). Koszovó legyűrése (3-0) nem okozott különösebb problémát, ár csak a hajrában sikerült bebiztosítani a győzelmet, ugyanakkor jelenleg kétpontos hátrányban vannak már Konopljankáék úgy, hogy a hatos kvázi legerősebb alakulatával (horvátokkal) még nem találkoztak. A 4-1-4-1-es alapfelállást alkalmazta legutóbb Sevcsenko - azért ennél lehet, hogy támadóbb hadrendben küldi pályára legénységét a szövetségi kapitány. Koszovó ellen kissé döcögött a szekér, és a helyzetkihasználással is adódtak problémák. A keret gerincét a Dinamo Kijev és a Sahtar adja, de azért vannak légiósok is, méghozzá jegyzett ligákból (Spanyolország, Németország). Friss sérült nincsen.
A finneknél mozgalmasan telt az elmúlt másfél esztendő, lemondott a korábbi kapitány, januártól aztán a svéd Hans Backe ült le a padra. A kék-fehéreknek sanszuk sem volt kijutni az Eb-re, és az azóta eltelt időszakban sem tudtak maradandót alkotni. Bukták a barátságos meccseket, aztán a vébé-selejtező első fordulójában nem bírtak el otthon Koszovóval (1-1). Izlandon közel álltak a pontszerzéshez, de a hajrában kapituláltak (3-2), majd a horvátok is elverték őket Tamperében (0-1). A keretben vannak szép számmal légiósok, de otthon futballozó játékosok is. Klasszist nem nagon találunk, Hradecky, Lam, Pukki és Hatemaj tartozik az értékesebb labdarúgók közé.
Az ukránok otthon erősek, ma is behúzzák a három pontot. Viszont azért gólokkal is számolhatunk, kettővel mindenképpen. Tippünk így: 1-es és +1.5!
Törökország-Koszovó 1-es és +2,5
Fatih Terimnek ma fel kell tüzelnie csapatát - ehhez az öreg nagyon ért. Ma nyernek a félholdasok, és gólokból sem lesz hiány!
Az I csoportban így áll a tabella három kört követően: 1. Horvátország (7), 2. Izland (7), 3. Ukrajna (5), 4. Törökország (2), 5. Finnország (1), 6. Koszovó (1).
A törökök az Eb-n nem élték túl a csoportkört, Spanyolország és Horvátország mögött a 3. helyen zártak 3 ponttal, így lemaradtak a nyolcaddöntőről. Már a kijutás sem volt egyszerű történet a pirosak számára, ugyanis csak legjobb harmadikként szerezték meg a kvalifikációt. Augusztus végén az oroszokkal játszottak egy 0-0-ás döntetlent, ezzel a meccsel hangolódtak a sorozatra. Amely egészen jól indult Turanék számára, hiszen a horvátoktól ponttal tétek haza (1-1). Az ukránok ellen a sírból jöttek vissza Chanougluék (2-2), Izlandon viszont kikaptak (2-0). Most ismét nehéz helyzetbe kerültek Ylmazék, bár elméletileg a könnyebb meccsek majd most következnek számukra. A keretben sok a légiós, de a Fener-Galata-Besiktas trió is szép számmal ad játékost a válogatottnak. Emre Mor eltiltását tölti, így a dortmundiak kreatív támadója ma nem lehet a csapat segítségére.
Koszovó első vébé-selejtező sorozatát kezdte meg az ősszel, a kékek nem is nyitottak rosszul: 1-1-re végeztek Finnországban. Utána Albert Bunjaki fiai már sok pozitívumot nem könyvelhettek el: otthon egy hatost kaptak a horvátoktól, az ukrán kiruccanás pedig 0-3-mal ért véget. A csapatban vannak ügyes játékosok, néhányan jegyzett bajnokságokban és nem is kutyaütő alakulatokban szerepelnek hétről-hétre, de még messze vannak attól, hogy egységesen, szervezetten no és eredményesen futballozzanak. A három meccsen bekapott 10 találat önmagáért beszél, és ugye akciógólt még mindig nem szereztek Zeneliék. Ma sem nekik áll a zászló...
AZt gondoljuk, hogy a törökök - csak úgy, mint két éve (6-1) - alaposan elverik a koszovóiakat. Bizalmat szavazunk Senéknek, nyernek, és lesz legalább három gól a kilencven perc során
2016. 11. 11. 22:49
Tíz meccset játszottak pénteken a világbajnoki selejtezők európai csoportjaiban.
Nem volt egy fáklyásmenet, de a Köbenhavn középpályása megnyerte a meccset csapatának.
Forsberg szerezte meg a vezetést a svédeknek Franciaországban.
2016. 11. 11. 22:28
Nem bírtak magukkal a hazaiak.
Alighanem szomszédaink most intéztek el egy komoly büntetést a válogatottjuknak.
A feleség posztolt az Instagramra.
Javában zajlanak a világbajnoki selejtezők európai mérkőzései. Péntek este a dánok Kazahsztánt fogadták. Minden szépen indult a hazaiaknak, Cornelius révén vezetést szereztek már a 15. percben. Két minutummal később azonban jött Szujumbajev, és egy irgalmatlan nagy góllal egyenlített.
2016. 11. 11. 21:20
A Berettyóújfalu simán nyert az újonc ellen.
Fantasztikus formában a góllövőlista vezetője; Berg edzőmeccsen sem vitte túlzásba a cserélést.
A Hertha korábbi kapusa az elmaradhatatlan mackóalsóban pózol a közösségi oldalon.
Halálának 10. évfordulója alkalmából Puskás Ferencre, az Aranycsapat és a Real Madrid legendás labdarúgójára emlékeznek hétfőn este a spanyol fővárosban.
A Spanyolországban Pancho becenéven közismertté vált Puskás Öcsi mellszobrának megkoszorúzása után a madridi Santiago Bernabéu Stadion elnöki páholyában egykori spanyol csapattársai, Amancio Amaro, Enrique Pérez Díaz (Pachín), Francisco Gento, José Emilio Santamaría és barátja, Tóth-Zele József, az Atlético Madrid volt játékosa idézik fel emlékeiket.
Az eseményen köszöntőbeszédet mond Julio César Iglesias neves spanyol sportújságíró és Gulyás Gergely, a magyar parlament alelnöke, valamint bemutatják a Szöllősi György által írt Puskás-biográfia spanyol kiadását is.
Puskás Ferenc az 1956-os forradalom leverése után került Spanyolországba, ahol 1958 és 1966 között játszott a királyi klubban. Összesen 528 meccsen lépett pályára a lila-fehér mezben és 512 gólt szerzett.
Első meccsét a Real Madrid stadionjában éppen 60 évvel ezelőtt játszotta, bár még nem a csapat játékosaként, hanem a Honvéd külföldön maradt együttesének tagjaként egy jótékonysági mérkőzésen az Atlético Madrid és a Real Madrid játékosaiból álló válogatottal.
Az évfordulós megemlékezést a Real Madrid, a madridi nagykövetség, a Real Madrid Magyar Szurkolói Klubja és a Puskás Akadémia szervezi.
Puskás Ferenc 2006. november 17-én hunyt el.
2016. 11. 11. 18:57
- 06:51 Egy nap alatt elfogták a férfit, aki kirabolt egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 06:17 Az ország felén még zavartalan lesz a napsütés vasárnap, mutatjuk, hol fordulhat elő eső
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 05:57 Egy éve ilyenkor: Michelle Wild mesélt az első forgatási napjáról
- 03:36 Félbeszakadt a Real Madrid meccse, mert rosszul lett egy néző
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 06:00 Balaton: elhagyatva idézi a múltat az egykor fényűző vállalati üdülő
- 05:00 Meglepően korán kezdődik az idei téli szünet
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után