Igazán emlékezetes maradt egy olasz szurkolónak a Liechtenstein - Olaszország 0-4-re végződő vb-selejtező, miután Gianluigi Buffontól kapott autogramot rendhagyó. A drukker meccs közben rohant a rutinos kapushoz és dedikáltatta a mezét. Buffon nagyon lazán úgy írta alá, hogy a pályán közben zajlottak az események.
Az Internazionale szívesen látná a Manchester United néhány játékosát.
2016. 11. 14. 09:12
Vasárnap a holland válogatott 3-1 arányban tudta idegenben megverni Luxemburgot, de félidőben le kellett cserélni a csapat sztárját, Arjen Robbent. A Bayern München szélsője az első játékrészben még vezetéshez juttatta a hollandokat, de a szünetben aztán le kellett cserélni.
- A sérülés talán egy kicsit erős kifejezés, de természetesen nem volt jó elhagyni a pályát. Egy kicsit begörcsöltem. Ez nehéz döntés volt, mert mindig játszani akarsz. Az orvos azt mondta nekem, hogy nem kockáztathatunk és ezért döntöttem úgy, hogy lejövök - mondta Robben a mérkőzést követően az NOS-nak.
A társak rendesen kigúnyolták a kis Cristianót.
Kiegyenlített a mérlegünk az északiakkal szemben.
Gulácsi örül, hogy szinte semmi dolga nem akadt a kapuban az Andorra elleni vb-selejtezőn.
2016. 11. 14. 07:58
Mario Götze némileg tart a nagy találkozástól...
2016. 11. 14. 07:48
Gyurcsó szerint egy percig nem forgott veszélyben a győzelmünk.
Adorján csak pár percet kapott, Tamást a keretbe sem nevezte a csapata.
2016. 11. 13. 22:27
„Nélkületek nem ment volna!"
A válogatott hátvédje szerint összességében nem volt könnyű az Andorra elleni meccs.
A magyar válogatott vasárnap este négyet számolt Andorra legjobbjaira, az együttes utolsó találata előtt Szalai Ádám trükkös mozdulattal ért a labdába. Az ellenfél játékosa ugyan beleért a játékszerbe, de a gólt a magyar játékosnak írták jóvá. S hogy mint gondol maga az érintett az esetről? Íme a lefújás utáni öltözői videó:
Köszönjük szépeeen az egész éves fantasztikus szurkolást Dzsudzsak Balazs (@balazsdzsudzsak7) által közzétett videó, 2016. Nov 13., 11:08 PST
A csapatkapitány a szurkolókat dicsérte, Nagy Ádám szerint kedden is motiváltan lépnek pályára.
Glázer Róbert, a Rangadó.hu állandó szakértője értékelte az Andorra elleni világbajnoki selejtezős sikert.
2016. 11. 13. 20:45
A csapatkapitány és az első gólt szerző Gera is értékelt Andorra legyőzését követően.
2016. 11. 13. 20:32
Andorra ellen azt hozta a magyar válogatott, amit kellett, de az elhullajtott vb-selejtezős pontok hiányoznak a kapitánynak.
Másik világbajnoki selejtezős csoportriválisunk, Svájc sem hibázott a feröeri együttes ellen.
2016. 11. 13. 19:54
Dzsudzsák Balázs az első játékrészben már két gólpassznál járt.
Sárga lapja miatt eltiltott lesz.
A magyar válogatott Andorra elleni világbajnoki selejtezőjén a szurkolótábor az alábbi élőképpel köszöntötte a csapatot:
Mindkét félidőben két gólt lőtt a magyar csapat a vb-selejtezőn.
2016. 11. 13. 17:54
Jürgen Klopp már a télen megszerezné Arda Turant.
A Tottenham támadója, Harry Kane kikerült az angol válogatott keretéből, a keddi, Spanyolország elleni barátságos mérkőzés előtt. Gareth Southgate úgy látta jónak, ha felépülése után klubcsapatával folytatja a közös munkát.
A 23 éves játékos még szeptemberben szenvedett bokadsérülést a Sunderland elleni bajnokin, azóta csupán 73 percet játszhatott klubcsapatában, az Arsenal elleni bajnokin legutóbb góllal ünnepelte a visszatérést. Pénteken az angolok Skóciával vívtak vb-selejtezős mérkőzést, ám a csatár végig a kispadon ült.
– Nem akartunk semmi rosszat Harrynek. Nem állt szándékomban a kezdőcsapatba tenni a skótok ellen. Kane-nek másféle edzésmunkát kell végeznie, mint amilyent a válogatottal a következő napokban csinálni fogunk – nyilatkozta a kapitány.
Southgate nem hívott be új embert Kane helyére, hiszen támadófronton így is bevethető Daniel Sturridge, Jamie Vardy, Marcus Rashford, Wayne Rooney és Theo Walcott is.
Bernd Storck kijelölte tizenegyét a válogatott idei utolsó tétmeccsére.
- 06:59 Vonnák Diána: Van az emberben gyűlölet, mások halála utáni vágy
- 06:51 Egy nap alatt elfogták a férfit, aki kirabolt egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 06:17 Az ország felén még zavartalan lesz a napsütés vasárnap, mutatjuk, hol fordulhat elő eső
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 05:57 Egy éve ilyenkor: Michelle Wild mesélt az első forgatási napjáról
- 03:36 Félbeszakadt a Real Madrid meccse, mert rosszul lett egy néző
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 06:00 Balaton: elhagyatva idézi a múltat az egykor fényűző vállalati üdülő
- 05:00 Meglepően korán kezdődik az idei téli szünet
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.