A klubja és a barátai is köszöntötték a válogatottól búcsúzó kapust.
Cagliari-Udinese Mindkét csapat szerez gólt: IGEN!
A házigazda igazi gólos alakulat, a friuliaiak ellen sem változtatnak jó szokásaikon...
A szárd legénység 16 egységével a 14. helyen állomásozik, a Sant'Eliában erős (4-1-1, 14-10), idegenben viszont gyámoltalan teljesítményt nyújt. A piros-kékeknek az ősszel futottak egy nagyszerű sorozatot, háromszor győztek sorozatban Boriellóék, ám utána gyengébb széria következett: öt bajnokin négy vereség és csak egy győzelem. Massimo Rastelli alakulata gólképes, elől és hátul is. Sauék 20 találatot jegyeznek, viszont immár 30-at kaptak - ezzel az övék a legrosszabb védelem a Serie A-ban. A keretben sok lesz a hiányzó: Dessena és Munari eltiltását tölti, Tachtsidis, Ionita és Joao Pedro sérült - elsősorban tehát a középpályássort kell átalakítani a trénernek.
Az Udinese a gyeneg rajt miatt edzőt váltott ősszel, a rutinos Luigi Delneri ült le a padra október közepén. A Juvétól ugyan kikaptak a csíkosak, de utána megtáltosodtak Zapatáék: két győzelem után kétszer remiztek, viszont a múlt héten pont nélkül maradtak a Napoli ellen (1-2). A gárda most a 15. 15 egységgel, idegenbeli mérlege pedig 2-1-3. A friuliaiak mindössze egy meghatározó játékos hagyja ki a szárd túrát: Felipe eltiltását tölti ma.
Izgalmas kilencven percre van kilátás, amely gólokat hozhat. Delnerivel az északiak is bevállalósabb futballt játszanak, a Cagliari pedig élből támadószellemű alakulat. A gólváltás jó opciónak tűnik, mi erre fogadunk!
Schalke-Darmstadt 1-es és +1.5! 1-es és +2.5!
A rossz rajt után a Schalke immár szárnyal, a gyengécske Darmstadt sem tudja megállítani a kékeket...
Markus Weinzierl alakulata a játéknap előtt a 11. volt a Bundesligában 14 egységgel. A gyenge szezonkezdést követően (öt zakó sorozatban) már hatmeccses veretlenségi szériát futnak Goretzkáék, és ebben a periódusban négyszer is győzelmet ünnepelhettek. Az EL-ben jól tolják Bentalebék, magabiztosan jutottak tovább csoportjukból. A Veltins Arénában a mérlegük a Bundesligában 3-0-2, a Gladbach, a Mainz és a Werder is hendis különbséggel kapitulált Gelsenkirchenben. A keretben Embolo, Uchida, Coke és Huntelaar sérült, Di Santo talán már a padra leülhet.
A Darmstadt 8 pontot szedett össze mindössze 11 fellépésen, így nem is csoda, hogy a veszélyes zóna tagja. A kék-fehérek rossz szereplésében döntően közrejátszik, hogy Norbert Meier alakulata eddig mind az 5 idegenbeli fellépését elveszítette, 3 rúgott góljára 14-et kapott. Eleinte otthon még jöttek az eredmények, de most már ott sem. Három vereséget szenvedett zsinórban, a múlt hétvégén a kiesőjelölt Ingolstadt is kifosztotta (0-1). Problémát jelent, hogy Platte, Beznjak és Rosenthal is sérült. Kleinheisler helyett minden bizonnyal a fiatal Vrancic kezd majd a középpályás közepén.
Azt gondoljuk, hogy Höwedesék otthon tartják a pontokat, és a találkozón lesz legalább két vagy három találat
2016. 11. 26. 23:09
A frankfurtiak helyén kezelik a bravúros Dortmund elleni győzelmet.
A Torino is nyert, sűrűsödik az élboly Olaszországban.
A székesfehérváriak 2-0-ra verték az MTK-t, és már csak egy pont a hátrányuk a Vasassal szemben.
2016. 11. 26. 19:54
Itáliából erősítene az észak-londoni csapat, s az MU-hoz passzolhatja le felesleges játékosát.
2016. 11. 26. 19:13
Edzői nyilatkozatok a 17. fordulóból.
Mindkét magyar légiós eredményes volt csapatában, Vida győztes gólt lőtt!
2016. 11. 26. 18:53
Philippe Coutinhóra hosszabb kihagyás várhat.
Összefoglaló cikkünkben megtalálható az NB III-as szombat összes eredménye.
2016. 11. 26. 18:19
Gálának indult, majdnem rémálom lett a Real Madridnak a Gijón elleni bajnoki.
2016. 11. 26. 18:06
Helyzetekben gazdag gól nélküli első félidő után a második két találatot és unalmas játékot hozott.
2016. 11. 26. 17:29
Szalai Ádám kezdő volt a Hoffenheim színeiben. A Bayern otthon tartotta a három pontot, tovább üldözik Gulácsiékat.
A DVSC számos helyzetet elpuskázott, így 1-0-s vereséget szenvedett Sopronban.
2016. 11. 26. 17:26
Rju és Djuricin találatával otthon tartotta a három pontot a címvédő.
2016. 11. 26. 17:24
Prosser szögletét Nagy Gergely a saját kapujába sodorta.
Nem játszott alárendelt szerepet a Paks, de többet tett a győzelemért a Diósgyőr.
Varga Barnabás ismét csere volt, a Mattersburg a 95. percben csúszott le a pontszerzésről. Szombati légióskörkép!
A Huszti Szabolccsal felálló Eintracht Frankfurt hazai pályán fogadta a Borussia Dortmund játékosait szombat délután (15:30). A magyar középpályás a kezdőcsapatban kapott helyet, a 46. percben pedig a vezetést is megszerezte csapatának.
A dortmundiak Aubameyang góljával a 77. percben egyenlítették, ám két perccel később újra a hazaiaknál volt az előny. Haris Seferovic gólját Huszti Szabolcs készítette elő:
Télen szögre akasztja a sípot Erős Gábor.
2016. 11. 26. 16:01
Az újonc otthonában hátrányból fordított a Manchester City is.
2016. 11. 26. 15:26
Sandro Ramírez tökéletesen tekert a Deportivo kapujába, majd egy tinié volt a slusszpoén.
Huszonnégy éve érkezett meg az angol klub egyik emblematikus alakja…
2016. 11. 26. 13:48
Az áldozatok a nyilvánosság előtt meséltek az átélt borzalmakról.
- 10:33 Okoskukát tesztelnek egy újbudai téren
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 10:08 Így találhatod meg, milyen tanulási módszer működik a gyerekednek
- 10:03 Közel voltunk ma hajnalban a napi hidegrekordhoz
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 10:01 Süllő vagy fogas? Ezért van két neve ugyanannak a halfajnak
- 09:31 Török Gábor pontosította, hogy mi volt valójában az Orbán-korszak
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 09:11 Félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvátországi vezetékből
- 09:02 Így halt meg Radetzky tábornagy
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:41 Magyar Péter elárulta, mire költünk el 57,8 milliárdot
- 08:19 300 ezer forintra is büntethetik, ha ezt teszi
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket
- 08:19 300 ezer forintra is büntethetik, ha ezt teszi
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 05:57 Egy éve ilyenkor: Michelle Wild mesélt az első forgatási napjáról