A magyar csatár úgy érzi, eljött az idő a váltásra, és megerősítette, hogy az MLS-be, valamint Kínába is hívják.
2016. 12. 09. 10:30
Az izraeli lapok nemcsak a Beer-Seva, a magyar játékos teljesítményéről is elismerően írnak.
2016. 12. 09. 10:16
Itt az elmúlt két év magyar foci lenyomata – megérkezett a második TrollFoci-könyv.
Varane elfelejtette bekapcsolni a riasztót otthonában, pórul járt.
2016. 12. 09. 08:42
Szép idényzáróban reménykedik a Haladás csatára - aztán erősíteni kellene a télen, hogy még feljebb léphessenek.
Az Ajax veretlenül nyerte meg csoportját.
2016. 12. 08. 23:07
FC Oss-Fortuna Sittard 1! +3.5!
A holland másodosztályban általában gólokra fogadunk. Ma sem tudunk ellenállni a találatoknak, ám a hazaiak esélyeire is felhívjuk a figyelmet...
A vendéglátó 20 pontjával a 15. helyen áll a bajnokságban, hazai környezetben az átlagosnál gyengébb (3-1-4), a formája viszont parádés. November eleje óta őrzi veretlenségét Francois Gesthuizen alakulata, amely egy iksz után sorozatban négyszer aratott győzelmet. A liga második legjobb csatársora az övé, 37-szer köszöntek be a piros-fehérek, ugyanakkor a legrosszabb védelemmel is a gárda rendelkezik: 47 alkalommal mondott csődöt a hátsó alakzat. Egy kapus sérült, viszont a bombaformában lévő, 19 gólos csatár Boere ismét ott lesz centerposztban.
A Fortuna Sittard 15 egységével a 17., miután három pontos levonással sújtotta a szövetség. A zöld-sárgák idegenben a legrosszabbak, 0-1-7-es mérlegükhöz 3-21-es gólkülönbség társul. Ben van Dael vezetőedző alakulata nagyon borzalmas szériát fut, október közepe óta nem győzött, hét mérkőzéséből hatot elveszített, legutóbb a Volendam bánt el vele csúnyán (3-0). A legutóbbi három kimozdulásán még be sem találtak van Houték... Egy balszélső sérült, eltiltott nincs a keretben.
A Frans Heesen Stadionban a legutóbbi két meccsüket nullra nyerték a piros-fehérek. Ma is hazai sikert várunk, és természetesen találatokat. Tippünk így 1-es! +3.5!
Nimes-Brest X2
A Nimes szorgos középcsapat, de otthon nem nyerő típus, a Brest az élvonalba vágyik - nem marad pont nélkül a vendég együttes!
A Nimes 22 egységet gyűjtött eddig, így ezzel a 10. pozícióra jó a francia másodosztályban. A gárda otthon azonban el van átkozva: a Stade des Costieres-ben mindössze 1-5-2-es mérleget tud felmutatni, mellette szól viszont, hogy egyetlen sikerét épp a legutóbbi hazai meccsén aratta (Reims 2-0). Bernard Blaquart csapata nagyon szeszélyesen teljesít az utóbbi időben, vereségek és győzelmet követik egymást, és persze közben néhány iksz is. A legutóbbi, Auxerre elleni vereség alkalmával egy fontos bekk begyűjtötte ötödik sárgáját, így ma kénytelen pihenni. A csatársorban ott lesz viszont Kouakou és Alioui, együtt 16 találatot termeltek.
A Brest eseménydús heteken van túl, az élvonalba vágyó alakulat két vereséget is elszenvedett a bajnokságban, aztán viszont a nagy rivális Troyest verték, és a kupában is továbbjutottak. 31 pontjával a második, idegenben 3-4-1-es, egészen jó mérleggel. A rutinos Jean-Marc Furlan vezetőedző által alkalmazott 4-3-3-as hadrend eddig működőképes, bár azért idegenben óvatosabb taktikával szerepel a piros-fehér alakulat. Friss sérülés és eltiltás nem nehezíti a szakmai stáb munkáját.
A két alakulat közül a vendégeket érezzük erősebbnek, és bizony a látogatók formája sem rossz. Egy pontra mindenképpen jó lesz a Brest. Tippünk így: X2!
2016. 12. 08. 22:54
Közbeszólt a köd: elmaradt egy meccs Olaszországban.
2016. 12. 08. 21:01
Rózsa Dániel térdét karácsony előtt műtik.
A Fiorentina és a Villarreal is továbbjutott.
2016. 12. 08. 18:55
Bartomeu elnök szerint megszületett az egyezség az uruguayi egyezség Luis Suárezzel.
Aubameyang megígérte a nagypapájának, hogy felhúzza a „királyiak” mezét.
A Hertha BSC szakvezetője nem kertelt...
A Premier League fizetési rangsorának első három helyén csak Manchester United-játékos található.
A Sahtar Donyeck vezetőedzője, Paulo Fonseca megerősítette, tudnak a Barcelona érdeklődéséről Darijo Srna kapcsán, de szeretnék megtartani a jobbhátvédjüket.
A 34 éves, 134-szeres horvát válogatott védő már a tizennegyedik szezonját tölti Donyeckben, de Fonseca állítása szerint eszük ágában sincs megválni tőle - adta hírül a goal.com
– Tudunk a Barcelona érdeklődéséről – ismerte el Fonseca a Mundo Deportivónak. – Tisztában vagyunk Darijo jelentőségével, a csapat és a klub számára is. Régóta itt van, remélem még marad is egy darabig.
Darijo Srna az idei szezonban 20 mérkőzésen egy gólt és hét gólpasszt jegyzett a Sahtar színeiben.
A fiatal védő nem aggódik amiatt, hogy az utóbbi hetekben kevesebbet lehetőséget kapott.
A honi szövetség fegyelmi bizottsága végre eljutott az alapvonali játékvezető, Urbán Eszter szidásáig, és méretes büntetést szabott ki az FTC-re.
Nem biztos, hogy Mesut Özil meghosszabbítja 2018-ban lejáró szerződését az Arsenal csapatával, ugyanis a Telegraph értesülései szerint az Ágyúsok hajlandóak lennének megválni a német középpályásától.
A 28 éves klasszis szerződése 2018 nyarán jár le, de Arséne Wenger szeretné korábban eladni, hogy új klubjának még fizetnie kelljen érte. Angol sajtóhírek szerint többek közt a Chelsea, a Manchester City és a Juventus is érdeklődik a középpályás iránt.
Felmerült Özil korábbi klubjának, a Real Madridnak a neve is, a királyi gárdáról Özil azt nyilatkozta, bármikor szívesen visszatérne a spanyol fővárosba - írja a goal.com
Az FTC német vezetőedzője egyedül Djuricinnel elégedett az új igazolások közül.
Az azeri hálóőrt letartóztatták, és biztosan nem lép pályára a Fiorentina ellen.
Csak hat ország képviselteti magát a legjobb tizenhat között. Nem minden csoportmásodik járt rosszul, olasz és angol eminensek is voltak.
2016. 12. 08. 15:42
A DVTK trénere szerint nagy baj lenne, ha motiválni kellene a játékosait.
2016. 12. 08. 14:53
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Legia Warszawa a Sporting felett aratott szerda esti sikerének köszönhetően az Európa Ligában folytathatja szereplését.
Nikolics Nemanja saját Instagram oldalán mutatta meg a varsói drukkerek BL-mutatványát a lelátón: „Micsoda érzés” – írja a támadó.
What a feeling! #legiawarszawa #bestfansever #championsleague #europaleague #Niko11 Nikolic Nemanja (@niko_nemanja) által közzétett videó, 2016. Dec 8., 04:24 PST
Továbbjutott a hazai környezetben szereplő Kashima Antlers.
- 13:18 Kiránduló ír önkéntesek is mentették a krakkói lövöldözés sebesültjeit
- 13:02 Marosi Gergely: Aljas módszereim arra, hogy focifüggő legyen a négyéves fiamból
- 13:00 Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között
- 12:46 Gigaflamingók, pápai labda és lángoló autó a hét képein
- 12:39 Sajnos ez a realitás, mondta a vereség után, másnap kirúgták a Kisvárda edzőjét
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 12:27 Videó: kiégett egy társasházi lakás Budapesten
- 12:02 Bocsánatot kért Magyar Pétertől az őt borral leöntő férfi
- 11:46 Gasperini egy fiatal magyar kapust ültetett az AS Roma kispadjára
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 11:04 „Három perc alatt bárhol ott kell lennünk” – 40 tonnás gépekkel száguldanak a ferihegyi tűzoltók a repülőtéren
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 10:50 Múzeumba kerül a magyar zászlós furgon, amely végigkísérte a Tisza kampányát
- 10:48 Már három vb-éremnél jár a Los Angeles-i olimpia első magyar kvótása
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 09:31 Török Gábor pontosította, hogy mi volt valójában az Orbán-korszak
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában