Az öt topbajnokságból nyolcvanhatan utaztak hazájukba, hogy részt vegyenek az afrikai nemzetek kupáján.
2017. 01. 11. 19:15
Komoly nehézséggel kell szembenéznie a spanyol bajnokságban szereplő Barcelona vezetőségének, amennyiben meg szeretné hosszabbítani az együttműködést legnagyobb sztárjával, az argentin Lionel Messivel.
Oscar Grau, a katalán klub vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy az ötszörös aranylabdás támadó szerződése 2018. június 30-án lejár, azaz tizennyolc hónapjuk van arra, hogy megállapodjanak a hosszabbításról. Ez nem ígérkezik egyszerűnek, mivel a spanyol liga szabályozásának értelmében a klubok a költségvetésüknek legfeljebb a hetven százalékát költhetik a játékosok fizetésére, márpedig a Barcelonáénál egész Európában csak a Manchester Unitednak nagyobb a bérköltsége.
– Hideg fejjel kell elemeznünk a helyzetet, hiszen azt szeretnénk, ha a világ legjobb játékosa a Barcelona csapatában játszana a továbbiakban is. Közösen kell megegyeznünk a folytatásról. Vagy a költségvetésünket kell növelni, vagy meg kell válnunk néhány játékosunktól – mondta Grau.
A katalán együttes másik két sztárját, az uruguayi Luis Suárezt és a brazil Neymart 2021-ig köti érvényes szerződés, addig mindketten nagyjából évi 25 millió eurót (7.7 milliárd forint) visznek haza. Ezzel szemben Messi jelenlegi kontraktusa kisebb összeget, nagyjából 22 millió eurót (6.7 milliárd forint) tartalmaz.
A Barcelona költségvetése a mostani idényben 695 millió euró (214 milliárd forint), játékosainak havi keresete pedig közel 7,5 millió euróra (2.3 milliárd forint) rúg.
Első edzőmeccsét játszotta a Hertha.
A Liverpool kapusa, Loris Karius egybehangzó sajtóhírek szerint újra rátalált a boldogságra. A hálóőr korábban két évig volt alkotott egy párt a 22 éves Annelie Alpert szupermodellel, akivel végül szakítás mellett döntöttek.
A német hálóőr a legfrissebb hírek szerint már november óta a közösségi média egyik közkedvelt és nagyon népszerű német alakjával, Pamela Reiffel randizik. A csinos fitneszgurunak több, mint 2,7 millió követője van Instagramon.
További képek ITT találhatóak Pamela Reifről.
Mindössze 4 millió fontot fizetnek a 16-szoros holland válogatott jobbszélsőért.
2017. 01. 11. 17:26
2016 legjobb csapatában kapott helyet a csatár.
Több lehetősége is volt a Gyirmótról távozó Simon Attilának, de a családja miatt mindenképp haza akart költözni Budapestre.
Korábban beszámoltunk arról, hogy Czvitkovics Péterrel szerződést bontott a Vasas FC – egyelőre nem tudni, tavasszal hol rúg labdába a 33 éves játékos. Információink szerint a rutinos támadó középpályás jelenleg az MTK tartalékcsapatának edzéseit látogatja, de csak edzéslehetőségről van szó.
Pihenő a kupavisszavágón.
2017. 01. 11. 16:13
A játékos aligha léphet pályára a Sassuolo elleni bajnokin.
2017. 01. 11. 15:57
Hiába az előny a tabellán, azt meg is kell tartani!
A soproni kapus egy meccset kapott az NB II-ben, a Nyíregyházában folytathatja.
2017. 01. 11. 15:37
A fiatal magyar játékos három évre írhat alá Amszterdamban.
Adósságokat halmoztak fel.
Szatmári Lóránd ma bontott szerződést az MTK-val.
2017. 01. 11. 15:19
A Borussia Dortmund gaboni gólvágója, Pierre-Emerick Aubameyang már többször nyilatkozta, hogy csakis Real Madrid kedvéért hagyná el a német klubot, mert nagypapájának megígérte, hogy egyszer ott fog játszani. A gaboni csatárklasszis természetesen már össze is boronálták a királyi gárdával, miszerint a 27 éves támadó lesz a Real nagy nyári igazolása.
Arra azonban eddig senki nem gondolt, hogy Zinédine Zidane vezetőedző mit szólna Aubameyang leigazolásához, és most kiderült, a francia szakember egyáltalán nem tartja szükségesnek a gaboni szerződtetését. A Bild szerint Zidane teljesen elégedett a blancók támadószekciójával, és jelezte, nincs szüksége Aubameyangra.
Szerdai légióskörkép.
Erre 1995-96 óta nem volt példa.
Chilei lapértesülések szerint a PSG 70 millió eurót fizetne az Arsenal klasszisáért, Alexis Sánchezért. Mint ismert, a chilei klasszis egyelőre nem hosszabbít az Ágyúsokkal, így nem meglepő, hogy topcsapatok vetették ki rá a hálójukat.
A 28 éves, 101-szeres chilei válogatott támadót állítólag az Atlético Madrid is szeretné megszerezni.
2017. 01. 11. 14:00
A végén a németek nyertek volna? És megéri a bővítés az alapján, amit a brazíliai torna mezőnye mutatna, ha akkor is helyet kapott volna plusz tizennégy ország...?
Alighanem pályán lesz az MSN, hiszen a Bilbao 2-1-es előnnyel érkezik a Nou Campba.
A legutóbb Indiában légióskodó 31 éves középpályás a listavezető Kitchee SC-be szerződött.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az MTK és Szatmári Lóránd.
2017. 01. 11. 12:03
Honfitársunk népszerűségének aligha tett rosszat, hogy nemrég duplázott.
- 21:25 Legyőzte a Vasast, 22 tétmérkőzés óta veretlen a Fradi
- 21:07 Vajon nyaktiló alá küldik Carricket vagy a hihetetlen hajrák még megmentik a ManUnited edzőjét?
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 20:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 8.
- 20:38 Antonelli megpördült, Neymar végül Norrist intette le győztesként Interlagosban
- 20:19 Nem jó hír a válogatottnak: a liverpooli edző szerint Szoboszlai nincs százszázalékos állapotban
- 20:19 Azbesztet találtak egy gyömrői általános iskola mellett, a szülők további méréseket követelnek
- 20:00 Nemes Jeles László a 24.hu-nak: Rendbe tenni egy ennyire korrupt országot csak évek alatt sikerülhet
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 19:35 Bizalomhiánnyal indokolja lemondását a tankerületi vezető, aki egy nappal a kinevezése után távozott
- 19:24 Felhőkarcolót támadtak a jemeni húszik Szaúd-Arábiában
- 18:34 Sorozatban negyedszer nyert a Loki, csak ikszelt Nyíregyházán az ETO
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
- 18:22 Európa mégis részt vesz az orosz–ukrán béketárgyalásokon
- 18:15 Feleségük tiszteletére szólította fel a férjeket XIV. Leó pápa
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?