Második edzőmeccsén is magabiztos volt a bajnok.
Gól nélküli döntetlennel ért véget a felkészülési mérkőzés.
Balogh Béla másfél évre írt alá.
2017. 01. 18. 16:17
Sajtóhírek szerint közel a védő poznani távozása, a lengyelek már 2,5 millió eurós vételárról írnak.
A március 25-i Portugália-Magyarország világbajnoki selejtezőre január 18-án, szerdán délután kezdődik meg a jegyre váltható utalványok árusítása - olvasható az MLSZ hivatalos oldalán.
A magyar válogatott március 25-én az Európa-bajnoki címvédő portugálok elleni mérkőzéssel folytatja szereplését a világbajnoki selejtező sorozatban. A lisszaboni Estádio da Luz stadionban sorra kerülő találkozóra szóló vendégjegyek árusítása január 18-án kezdődik meg, a magyar szektorba szóló belépőket 5000 forintos egységáron lehet megváltani. A mérkőzés iránt jelentős érdeklődés mutatkozik, ezért az MLSZ a maximálisan igényelhető jegyet kérte a portugáloktól, de a szervező szövetség csak abban az esetben nyitja meg a teljes vendégszektort a magyar szurkolók számára, ha megfelelő számú belépő elfogy január végéig.
Az idegenbeli mérkőzéseken működő gyakorlat szerint a magyar szurkolók utalványokat vásárolhatnak, melyeket később válthatnak át a belépésre feljogosító meccsjegyre. Az egyszerre (egy tranzakcióban) vásárolt jegyek egymás mellé (esetleg egymás alá) szólnak majd a vendégszektoron belül, de a pontos elhelyezkedést csak az utalvány meccsjegyre történő átváltásakor ismerik meg a szurkolók.
Az utalványokat a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, a Ticket Express budapesti irodáiban, valamint országszerte a Ticket Express partnerirodáiban (http://www.eventim.hu/hu/outletek/) lehet megvásárolni. A vásárláshoz nem szükséges szurkolói kártya, de a portugál jogszabályoknak és az ottani, szigorú jegyértékesítési szabályoknak megfelelően egy személyazonosító okmány számát minden esetben meg kell adni. A megadott személyazonosító okmány száma a jegybirtokos nevével együtt rákerül a meccsjegyre, és a stadionban ellenőrizhetik az adatok egyezőségét, ezért javasolt az utazáshoz használt útlevél/személyi igazolvány számát megadni. A jegyértékesítés legkésőbb a mérkőzés előtt öt nappal, március 20-án lezárul.
Fontos tudnivaló, hogy a megvásárolt jegyek nem átruházhatóak, cserére, névátírásra nem lesz lehetőség a vásárlás után. A magyar szurkolók kizárólag az MLSZ-en keresztül vásárolhatnak belépőket a mérkőzésre, a más úton beszerzett, más nevére kiállított, illetve a hazai szektorokba szóló jegyeket a rendezők érvénytelennek tekinthetik, és megtagadhatják a velük való belépést.
A március 1-ig megvásárolt utalványok esetében a jegytulajdonosoknak március 16-tól március 23-ig lehetőségük lesz személyesen átvenni a végleges belépőjegyet a Ticket Express Syma irodában, nyitva tartási időben (H-P: 9.00-17.00). Az itthon át nem váltott utalványok meccsjegyre történő cseréjére a mérkőzés napján Lisszabonban, egy később kijelölésre kerülő helyszínen nyílik majd lehetőség (a pontos helyszínről az MLSZ hivatalos kommunikációs csatornáin ad tájékoztatást, amint a rendező fél jóváhagyja azt).
2017. 01. 18. 15:24
Az első félidőben Pátkai húsz méteres bombájára hamar érkezett a Zenit-válasz.
Nagy István huszonöt méterről lőtt a Szolnoknak.
Giuseppe Nicolao tagja volt több olasz korosztályos válogatottnak.
Szerdai légióskörkép.
A lipcseiek középpályása 1,5 évre írhat alá az osztrák csapathoz.
A 35 éves Xabi Alonso befejezi profi pályafutását.
Öt helyett három külföldi? A helyi klubok bírálják a korlátozást…
2017. 01. 18. 13:49
Az NB II-es Kozármisleny felkészülési mérkőzésen meccselt az egy osztállyal lejjebb vitézkedő Kaposvárral. Az NB III-as Rákóczi végeredményben magabiztos győzelmet aratott: Kertész duplázott, de eredményes volt Hujber és Zsivoczky is, így 4-1-es sikert húztak be.
Felkészülési mérkőzés (január 18., szerda, 11 óra)
HR-Rent Kozármisleny – Kaposvári Rákóczi FC 1-4 (0-1)
Kaposvári gólszerzők: Hujber, Kertész (2), Zsivoczky
2017. 01. 18. 13:16
Nemes ügy mellé álltak a szombathelyi drukkerek.
A diósgyőriek másodosztályú riválist győztek le felkészülési mérkőzésen.
Az argentin zseni végleg véget vetett a spekulációknak.
A sztárcsapat kölcsönvenné a Hoffenheim magyar csatárát.
Nyilasi Tibor csaknem másfél évtizeden keresztül erősítette a zöld-fehéreket.
Mint ismert, Alexis Sánchez szerződéshosszabbítása az Arsenallal továbbra is várat magára, és nagy kérdés, hogy a chilei klasszis marad-e az Ágyúsoknál.
A Mundo Deportivo értesülése szerint a bizonytalan helyzet miatt Wenger vészforgatókönyvre készül. A francia menedzser a Milan francia támadójával, M'Baye Nianggal pótolná az esetlegesen távozó chileit. A 22 éves játékos szélső a most futó szezonban 17 tétmeccsen 3 gólt és 3 gólpasszt jegyez, értékét 15 millió euróra taksálják, jelenlegi szerződése még 2,5 évig a milánóiakhoz köti.
Már mankó nélkül is képes járni a novemberi repülőgép-balesetben gyakorlatilag megsemmisült brazil Chapecoense futballcsapatának egyik túlélője, Helio Neto.
Mint ismert, szörnyű tragédia rázta meg november végén a sportvilágot, amikor a Copa Sudamericana döntőjének első mérkőzésére utazó brazil Chapecoense együttesével a fedélzeten lezuhant egy repülőgép Kolumbiában. A gépen utazó 77 személyből 71-en életüket vesztették, a Chapecoense a teljes stábja mellett 19 játékosát veszítette el, hárman azonban csodával határos módon túlélték a szerencsétlenséget.
A csapat védőjét, Helio Netót csak a katasztrófa másnapján találták meg a roncsok között és két héttel később, december 11-én ébresztették fel a mesterséges kómából. A játékos korábban elmondta, minden vágya, hogy a jövőben egyszer még vissza tudjon térni a pályára. Most, egy hónappal azután, hogy felébredt a kómából, a szó szoros értelmében meg is tette az első lépéseket azért, hogy megvalósítsa álmát.
O zagueiro Neto deu os primeiros passos sem a ajuda de muletas! #Chapecoense #sobrevivente #forçachape pic.twitter.com/jNtqFVqIr7— Fernanda Moro (@fermoro10) 2017. január 13.
forrás: blikk.hu
2017. 01. 18. 10:44
Angol sajtóhírek szerint a francia támadó nyáron az Old Traffordra költözik.
2017. 01. 18. 10:05
A Middlesbrough csatára, Rudy Gestede 32 mérkőzés óta nem volt győztes csapat tagja a Premier League-ben.
2017. 01. 18. 09:59
- 23:10 Álvarez minden ziccert kihagyott, Fermín López duplájával nyert rangadót a Barca
- 21:38 M0-ás üldözés: centiken múlt a frontális ütközés, az elkövető azt mondja, megijedt a lövésektől
- 21:36 Négy településen rendeztek időközi választást, két új polgármestert választottak
- 21:25 Legyőzte a Vasast, 22 tétmérkőzés óta veretlen a Fradi
- 21:07 Vajon nyaktiló alá küldik Carricket vagy a hihetetlen hajrák még megmentik a ManUnited edzőjét?
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 20:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 8.
- 20:38 Antonelli megpördült, Neymar végül Norrist intette le győztesként Interlagosban
- 20:19 Nem jó hír a válogatottnak: a liverpooli edző szerint Szoboszlai nincs százszázalékos állapotban
- 20:19 Azbesztet találtak egy gyömrői általános iskola mellett, a szülők további méréseket követelnek
- 20:00 Nemes Jeles László a 24.hu-nak: Rendbe tenni egy ennyire korrupt országot csak évek alatt sikerülhet
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 19:35 Bizalomhiánnyal indokolja lemondását a tankerületi vezető, aki egy nappal a kinevezése után távozott
- 19:24 Felhőkarcolót támadtak a jemeni húszik Szaúd-Arábiában
- 18:34 Sorozatban negyedszer nyert a Loki, csak ikszelt Nyíregyházán az ETO
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 16:51 „Elmondják Pista bácsinak, hogy a haldokló Marika nénitől 60 év után búcsúzzon el. Mindenki Marikára figyel, Pistáról meg elfeledkeznek”