Szinte felér egy vereséggel, ha a brazil védő a kezdőben kap helyet.
Spanyol lapértesülések szerint az Eb-győztes portugál nem tölti ki új szerződését, még annak lejárta előtt eladják Kínába.
A játékvezető szerint tiszteletlen volt.
A Fradiból távozó Ramírezért és Nagy Dominikért milliókat fizettek, a két legértékesebb érkezőre viszont ingyen csapott le a Mezőkövesd, illetve az MTK.
2017. 01. 20. 08:00
Előnyben a katalánok a Spanyol Kupában.
2017. 01. 19. 23:05
Dzekóéknak nem okozott gondot a Sampdoria.
2017. 01. 19. 22:52
Tovább erősödött a Ceglédi VSE a téli átigazolási szezon során – írja a másodosztályú klub honlapja.
A CVSE színeiben folytatja ugyanis Tihanyi Olivér és Karacs Péter. Mindketten a bajnoki rivális Kisvárda Master Good csapatától érkeznek – Karacs kölcsönbe került a csapathoz, míg Tihanyi esetében éppen, hogy felbontásra került a kisvárdai kölcsönszerződése.
NAC Breda-Achilles (0-2) 1! +3,5
Az élvonalba igyekvő házigazda ma alaposan elpáholhatja a sereghajtót
A holland második vonalban általában gólokra vadászunk - ma is részben ezt tesszük. De ezúttal találatokat inkább csak a hazaiaktól várunk, ugyanis hatalmas tudásbeli különbség van a két gárda között. A NAC - a ligához mérten - erős kerettel rendelkezik, és az őszi botladozás után Stijn Vreven személyében olybá tűnik, megfelelő embert találtak a kispadra. A sárga-feketék jelenleg az 5. pozíciót foglalják el, 34 pontosak, hazai mérlegük 5-4-1 - sok egységet hullajtottak el korábban a Rat Verlegh Stadionban. A télen az értékeiket megtartották, sőt, még igazolni is tudtak. A hétfői mérkőzésen gyorsan eldöntötték a három pont sorsát Kortéék: húsz perc alatt bevertek kettőt az Utrecht tartaléknak, majd okosban megtartották előnyüket. A keretbe visszatért egy gólerős támadó, aki ősszel sérüléssel bajlódott. Eltiltott és friss sérült nincs a bredaiaknál.
Az Achilles 20 fellépésen 5 pontot gyűjtött, vendégként 10 túrájából egyszer nyert, kilencszer sittelt, gólkülönbsége 7-27 - ezek az adatok önmagukért beszélnek. Nyolcszor kaptak ki zsinórban, az utolsó négy bajnokijukon már gólt sem szereztek. A télen maradt az edző, jött egy csatár, de ő sérült, egyelőre nincs bevethető állapotban. Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy Eric Meijers brigádja menthetetlen. A védelem tragikus, már 51-szer kapitulált, hiába a 4-5-1-es alapfelállás, egyszerűen a minőség hiányzik a társulatból.
Nem hiszünk a csodában, jelen esetben abszolút nem. Ma a NAC mészárlást rendezhet, hárommal is verheti a gyengécske sereghajtót. Tippünk így: (0-2) 1!
Helmond-FC Oss +2.5!
Ha az Oss pályára lép, tuti, hogy nem lehet unatkozni. A Helmond ellen is jönnek majd a találatok!
A Helmond 31 egységgel a 10. pozíciót foglalja el a holland másodosztályban, ha jó tavaszt produkál, simán részesen lehet a play offnak. A piros-feketék otthon masszívak, mérlegük 6-2-2 (16-10), viszont a formájuk nem az igazi. A gyengébb rajt után összekapta magát Roy Hendriksen legénysége, ám az óév utolsó, valamint az újév első tétmeccsét elbukták a fiúk. Pénteken a maastrichti túra zárult kudarccal (MVV 2-0). A keretben lényegi változás nem történt a télen, egy balszélső és egy támadó sérült, utóbbit le kellett cserélni a pénteki bajnokin. Az előrejátékkal otthon nincs baj, eddig valamennyi hazai fellépésükön eredményesek voltak Thomassenék.
Francois Gesthuizennek, az Oss vezetőedzőjének sajátos hitvallása lehet a futballról. Mert ez a gárda bizony megy előre becsülettel, de a védekezéssel nem igazán törődik. Gólkülönbsége 20 meccsen 45-52! 26 egységgel a 13. pozíciót foglalják el a tabellán, komolyabb céljuk már nem nagyon lehet ebben a kiírásban. Idegenben 3-0-6-os mérlegükhöz 16-28-as gólkülönbség társul, over/under statisztikájuk pedig 17/3. A keretben a 22 találatig jutó Tom Boerét, aki legutóbb is duplázott. A 4-3-3-as felállás ellenféltől függetlenül marad. Friss sérült nincsen, és eltiltás sem nehezíti a szakvezetés dolgát.
Az elmúlt években rendre megszórta egymást a két alakulat, és ma is legalább három találatot várunk a felektől. Tippünk így: +2.5
2017. 01. 19. 22:11
Henri Saivet bődületes gólt lőtt szabadrúgásból.
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Real Madrid szerda este megégett a Celta Vigo elleni kupameccsen, miután hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedtek Ronaldóék (ez volt a párharc első mérkőzése).
Sergio Ramos feszülten élte meg a nehéz pillanatokat, íme az Iago Aspas elleni magánakciója:
2017. 01. 19. 21:15
Együtt ünnepeltek az al-Vahda játékosok és a drukkerek...
Imádják a szurkolók a válogatottat.
A 44 éves legenda szerint a Liverpool zsenije, Philippe Coutinho egy nap biztosan a Barcelonát erősíti majd.
A sérüléssel bajlódó magyar játékos szerint ég és föld a különbség a honi és a kinti mérkőzések között.
2017. 01. 19. 19:09
Farkas Dániel Szabadkáról érkezik.
2017. 01. 19. 17:57
Három piros lapot kapott a csapat – a magyar szélsőt is kiállították –, és végül simán kikapott.
A francia mester szerint nem szabad összehasonlítani a kínai piacot az európai árakkal.
A Marca felfigyelt Enisz Bardhira.
2017. 01. 19. 17:12
Kalinic a személyes feltételekben megegyezett a Tiencsin Csüancsien vezetőivel.
A tervek szerint még idén befejeződhetnek a Kórház utcai stadion fejlesztési munkálatai. Az átépítés alatt elvileg a mérkőzések folyamatosak lehetnek, így a nézők végigkövethetik a korszerűsítés menetét – írja a Békéscsaba 1912 Előre honlapja.
A teljes beruházás műszaki tartalma magában foglalja a centerpálya észak-nyugati oldalán lévő elavult lelátó elbontását, annak átépítését (az elbontott lelátó helyén teljesen új fedett lelátó épül), a centerpálya dél-keleti oldalán lévő lelátó lefedését, itt és a lelátó északi részén vizesblokk és büfé kialakítását, valamint a meglévő pályavilágítás korszerűsítését, bővítését.
Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere bizakodó a kivitelezés minőségét és pontosságát illetően, és a lila-fehérek fejlesztéshez méltó teljesítményét illetően is, amelyek eredményeként jobb körülmények között, minél többen szurkolhatnak majd a csapatnak.
Korábban beszámoltunk arról, hogy az NB II-es Mosonmagyaróvár a Gyirmóttal találkozott felkészülési mérkőzésen. Az óváriaknál négy próbajátékos bizonyíthatott: Katona Károly (legutóbb Tatabánya), Mihályi Dávid (legutóbb Soroksár, szabadon igazolható), Gasztner Roland (legutóbb Tatabánya) és Horváth Patrik (Vasas, legutóbb kölcsönben Budaörs). A jövőjükről hamarosan döntés születhet.
2017. 01. 19. 16:30
A támadó szellemű játékos gólokkal bizonyítana a szurkolótábornak.
A magyar középpályás a szerb Uros Matic utódja lehet.
- 23:10 Álvarez minden ziccert kihagyott, Fermín López duplájával nyert rangadót a Barca
- 21:38 M0-ás üldözés: centiken múlt a frontális ütközés, az elkövető azt mondja, megijedt a lövésektől
- 21:36 Négy településen rendeztek időközi választást, két új polgármestert választottak
- 21:25 Legyőzte a Vasast, 22 tétmérkőzés óta veretlen a Fradi
- 21:07 Vajon nyaktiló alá küldik Carricket vagy a hihetetlen hajrák még megmentik a ManUnited edzőjét?
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 20:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 8.
- 20:38 Antonelli megpördült, Neymar végül Norrist intette le győztesként Interlagosban
- 20:19 Nem jó hír a válogatottnak: a liverpooli edző szerint Szoboszlai nincs százszázalékos állapotban
- 20:19 Azbesztet találtak egy gyömrői általános iskola mellett, a szülők további méréseket követelnek
- 20:00 Nemes Jeles László a 24.hu-nak: Rendbe tenni egy ennyire korrupt országot csak évek alatt sikerülhet
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 19:35 Bizalomhiánnyal indokolja lemondását a tankerületi vezető, aki egy nappal a kinevezése után távozott
- 19:24 Felhőkarcolót támadtak a jemeni húszik Szaúd-Arábiában
- 18:34 Sorozatban negyedszer nyert a Loki, csak ikszelt Nyíregyházán az ETO
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 16:51 „Elmondják Pista bácsinak, hogy a haldokló Marika nénitől 60 év után búcsúzzon el. Mindenki Marikára figyel, Pistáról meg elfeledkeznek”