Csonka András, Kundrák Norbert és Lakatos István is utazik Valenciába.
A 24 éves német játékos szerint karrierje egyik legfontosabb döntését hozta meg azzal, hogy a zöld-fehérekhez írt alá.
Egy csokorba gyűjtöttük a topbajnokságok mérkőzéseinek vasárnapi televíziós kínálatát.
A Fiorentina háromgólos győzelmet aratott a Chievo vendégeként az olasz bajnokság 21. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
A veronai csapat sorozatban negyedszer kapott ki a Serie A-ban.
A Napoli is győzni tudott: a Milan vendégeként nyert 2-1-re. Az immár tíz bajnoki találkozó óta veretlen nápolyiak szűk tíz perc alatt kétgólos előnyre tettek szert, s bár a hazaiak még a szünet előtt szépítettek, egyenlíteniük nem sikerült. A nápolyiak megerősítették helyüket a dobogó alsó fokán: pontszámban beérték az egy bajnokival eddig kevesebbet játszó második Romát, míg az éllovas, két meccsel kevesebbel rendelkező Juventus egy egységgel van a csapat előtt.
Serie A, 21. forduló
Chievo–Fiorentina 0-3 (0-1)
AC Milan – Napoli 1-2 (1-2)
vasárnap:
Juventus–Lazio 12.30
Bologna–Torino 15.00
Empoli–Udinese 15.00
Genoa–Crotone 15.00
Palermo–Internazionale 15.00
Pescara–Sassuolo 15.00
Atalanta–Sampdoria 18.00
AS Roma – Cagliari 20.45
2017. 01. 21. 22:51
Mint beszámoltunk róla, teremtornának ad otthont a győri Magvassy-sportcsarnok ezen a hétvégén. Az Alcufer Kupán az élvonalbeli Gyirmót mellett alacsonyabb osztályú riválisok harcolnak a győzelemért.
A harmadosztályú Győr, a Lipót, az NB II-es Mosonmagyaróvár és a Gönyű után délután újabb négy együttes kvalifikálta magát a felsőágra.
A Gyirmót százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a D-csoportot (a Pápát 8-1-re, a Bácsát 6-1-re, a Pénzügyőrt pedig 5-1-re verte), míg a második, felsőházat érő helyet az NB III-as Pénzügyőr szerezte meg – derült ki a gyirmóti klubhonlap összefoglalójából. A C-csoport két továbbjutója a szintén harmadosztályú Ajka, Csorna páros lett.
A ghánai válogatott 1-0-ra legyőzte Mali legjobbjait a Gabonban zajló Afrikai Nemzetek Kupája szombati játéknapján. Ghána a rutinos támadó, Asamoah Gyan fejesével nyerte meg a mérkőzést, és jutott tovább biztosan a D-csoportból. A kvartett másik összecsapásán Egyiptom a 89. percben vitte be a három pontot érő találatot Uganda ellen. Az egyiptomiak így nagy lépést tettek a továbbjutás felé, ellenfelük pedig biztosan búcsúzik a tornától.
2017. 01. 21. 21:52
Már vasárnap bejelenthetik.
Palermo-Inter 2-es és !1,5
A szicíliaiak sem tudják megállítani az Intert...
Palermóban - szokás szerint - áll a bál, a mindenható tulajdonost most már nemcsak a szurkolók, hanem a város polgármestere is "bekóstolta". Az edzőkeringő egyelőre nem folytatódott, de ez nem Corini mesteren múlt. Zamparini már menesztette volna a trénert, ám nem talált helyére mást. Közben a szigetlakók egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek, 10 pontjuk van mindössze, az Empolival szemben immár 8 egység a lemaradásuk. A Barberában pocsékul tolják a rózsaszínűek, egy iksz mellett nyolcszor kikaptak, gólkülönbségük 4-18. A keretet nem erősítették meg, pontosabban egy svéd támadó érkezett, de jelen helyzetben úgy hat-nyolc kezdőjátékost kellene vásárolnia a klubnak ahhoz, hogy maradjon remény a bennmaradásra. A forma tragikus, vasárnap a Sassuolo mért Baloghékra nagy verést (4-1). A keretbe visszatérhet Chochev eltiltásából, így egy hiányzó lesz, a védő Rajkovics.
Az Inter a gyenge rajt után Stefano Pioli vezetésével immár a 6. helyre jött fel a tabellán. A kék-feketék 36 egységnél járnak, idegenben viszont még van mit kozmetikázni a statisztikájukon (4-1-5). A formájuk parádés, november eleje óta egy bajnokit buktak el, sorozatban öt győzelemnél járnak most. A hétvégén a Chievo ellen fordítottak Icardiék (3-1), majd a kupában a ráadásban ejtették ki a Bolognát (3-2) - erősen felforgatott összetételben szerepeltek Palacioék. A gárdában friss sérült nincsen, Brozovics letöltötte eltiltását.
Egyértelműen az Inter sikerét várjuk az ütközettől, és elnézve a hazaiak védelmét, a +1.5-ös opció is simán benne van a pakliban. Tippünk így: 2-es és +1,5
Monaco-Lorient 1-es és +2.5
A listavezető nem ismer kegyelmet, gólos meccsen végez a kiesőjelölttel!
Nehéz szavakat találni a Monaco idei támadójátékára. A hercegségbeliek 20 fordulót követően 40 egységgel vezetik a tabellát, 60 gólt rúgtak már, erre 21-gyel válaszoltak az ellenfelek. A II. Lajos stadionban 8-1-1-es mérleget produkáltak (34-10), a december közepi, Lyon elleni hazai fiaskó óta továbbjutottak mindkét kupában, és megnyertek két bajnokit. Az elmúlt hétvégén Marseille-ben győztek simán, 4-1-re Falcao-ék. A BL-ben is érintett lesz még tavasszal a társulat, úgyhogy elégedett lehet a klubvezetés a csapat idei teljesítményével. A keret ezúttal sem lesz teljes, Leonardo Jardim szakvezető Adama Traoréra és Dirarra nem számíthat, mindkét futballista az Afrika Kupán szerepel.
A Lorient a gyenge kezdés után edzőt váltott, érkezett a Videotonnal tavalyelőtt megbukó Casoni mester. A tréner kissé felrázta a brigádot, de ez egyelőre nem jelent biztonságot a narancssárgák számára. A Lorient továbbra is a vonal alatt tanyázik, 18 egység áll a neve mellett, idegenben pedig pocsék: 0-2-8-as mérlegéhez 11-24-es gólkülönbség társul. A formája összességében kiszámítható, hiszen a három legutóbbi hazaijukat megnyerték Warisék, vendégként viszont buktak. Minden csapatrészben lesz hiányzó.
A Monacót nagyon nehéz megállítani az idén, ma erre nem lesz képes a gyengécske Lorient. Hazai sikerrel és gólokkal kalkulálunk, legalább hárommal. Tippünk így: 1-es és +2.5
2017. 01. 21. 20:53
Szombat este a Tottenham együttesét látta vendégül a Manchester City a Premier League rangadóján. Nagy iramban, jól kezdte a mérkőzést a hazai csapat, amely láthatóan feledtetni akarta szurkolóival a legutóbbi, Everton elleni 0-4-es fiaskót. Ennek ellenére az első félidőben nem láthatott gólt a publikum. A második játékrész elején aztán a vendégek kapusa, Hugo Lloris kétszer is nagyot bakizott, amelyet előbb Sané, majd De Bruyne használt ki, így kétgólos előnybe került a City.
Kétgólos hátrányban kicsit kiengedtek a hazaiak, a londoni együttes pedig Dele Alli fejesével szinte a semmiből szépített. Negyedórával a vége előtt végleg eldőlhetett volna a rangadó: Sterling lépett ki ziccerben, már csak a kapussal állt szemben, amikor Walker hátulról meglökte, így nem tudta irányítani a lövést, gól nem született, és a játékvezető sípja érthetetlen módon néma maradt. Sokba került a kimaradt lehetőség a City-nek, ugyanis az ellentámadás végén Kane szépségdíjas átadását Son váltotta gólra.
A manchesteri csapatban tíz perccel a lefújás előtt debütált a brazil szupertehetség, Gabriel Jesus, aki szinte a harmadik labdaérintéséből gólt szerzett, ám az eset szépséghibája, hogy a les miatt - jogosan - nem adták meg a találatot, így a 2-2-es eredmény már nem változott a végéig.
A Premier League szombati eredményei ide kattintva tekintheti meg!
2017. 01. 21. 20:30
A magyar hálóőr nem kapott gólt, a Lipcse tovább szárnyal a Bundesligában.
Román csapat verte egy hajrágóllal Rossi fiait.
A királyiak három nyeretlen meccs után győztek újra.
2017. 01. 21. 18:08
A Liverpool kora délutáni hazai veresége után 16 órától öt mérkőzést rendeztek a Premier League 22. fordulójában. Az elmúlt időszakban egyre jobb formába lendülő Manchester United a Stoke City vendégeként lépett pályára.
A találkozó 19. percében szinte a semmiből szerzett vezetést a Stoke: a felfutó Pieters éles beadásába Mata olyan szerencsétlenül ért be, hogy De Gea kapus már nem tudott hárítani. A folytatásban teljesen átvette az irányítást az MU, amely sorra dolgozta ki, és puskázta is el a lehetőségeit. Ibrahimovics tökéletes kiszolgálása után az öngólt szerző Mata például öt méterről az üres kaput nem tudta eltalálni, rajta kívül Pogba és Fellaini is helyzetbe került, de a gól nem jött össze a Vörös Ördögöknek.
A második játékrészben is szinte egykapuzott a Manchester United, de a gól nem akart összejönni. A meccs krónikájához tartózik, hogy a menteni igyekvő Pieters és később Shawcross is kézzel ért a labdához a Stoke tizenhatosán belül, ám Clattenburg játékvezető sípja néma maradt. A hajrában a csereként beálló Lingard a felső kapufát találta el, és úgy tűnt el van átkozva a vendégcsapat. A 94. percben aztán egy oldalszabadrúgás mögé Wayne Rooney állt, és hatalmas gólt eresztett a hosszú felsőbe. Rooney-nak ez volt a 250. találata a Manhester United színeiben, így Sir Bobby Charltont megelőzve ő lett a klub történetének legeredményesebb játékosa.
Premier League, 22. forduló:
Liverpool - Swansea City 2-3 (0-0)
Bournemouth - Watford 2-2 (0-1)
Crystal Palace - Everton 0-1 (0-0)
Middlesbrough - West Ham United 1-3 (1-2)
Stoke City - Manchester United 1-1 (1-0)
West Bromwich Albion - Sunderland 2-0 (2-0)
18.30: Manchester City - Tottenham
2017. 01. 21. 17:58
A Nagymihály 1-0-ra nyert a Népligetben.
2017. 01. 21. 16:56
A Tottenham vezetői az interes Ranocchia leigazolását tervezik.
Az élvonalbeli együttesek mellett szinte az összes NB II-es csapat pályára lépett szombaton.
A Kisvárda és a SZEOL is négy góllal volt jobb ellenfelénél, és a Békéscsaba, valamint a Nyíregyháza is nyerni tudott. A ZTE és a Cigánd külföldi riválissal csapott össze, kevesebb sikerrel, míg a Csákvár nyolcgólos meccsen maradt alul a Dunaújváros vendégeként.
A Mosonmagyaróvár teremtornán vesz részt: négyből négy meccsét megnyerve jutott felsőágra a győri Alcufer Kupán, így vasárnap a döntőért harcolhat.
Az NB II-es csapatok szombati edzőmeccsei:
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Diósgyőri VTK 0-0
Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC 2-0 (1-0)
Nyíregyháza Spartacus – Hajdúböszörményi TE 2-1 (1-1)
Dunaújváros PASE – Aqvital FC Csákvár 5-3 (5-3)
Budaörsi SC – MTK Budapest II 3-2 (1-1)
Nyírbátor FC – Kisvárda Master Good 2-6
Vác FC – Dabas-Gyón FC 2-2
Mórahalom VSE – SZEOL SC 0-4 (0-0)
Szekszárdi UFC – HR-Rent Kozármisleny 0-0
Zalaegerszegi TE FC – NK Maribor (szlovén) 1-3 (1-1)
Partizán Bardejov (szlovák) – Cigánd SE 1-0 (1-0)
Szolnoki MÁV FC – Balassagyarmati VSE 4-2
Credobus Mosonmagyaróvár – Bágyogszováti KSE 6-0
Credobus Mosonmagyaróvár – Gönyű SE 4-1
Credobus Mosonmagyaróvár – DAC Utánpótlás 8-1
Credobus Mosonmagyaróvár - Loland Nyúl SC 5-3
Budafoki MTE-Újbuda FC – Ceglédi VSE 0-2
REAC – BFC Siófok 1-3 (0-2)
2017. 01. 21. 16:25
Huszonöt meccses hazai veretlenségét vesztette el ezzel Jürgen Klopp pocsék formában lévő csapata.
Szombati légióskörkép.
2017. 01. 21. 15:15
Hétvégén rendezik a győri Magvassy-csarnokban az Alcufer Kupát. A teremtornán az élvonalbeli Gyirmót mellett rajthoz állt többek között az NB II-es Mosonmagyaróvár, valamint az NB III-as ETO FC Győr is.
Utóbbi kettő az A-, illetve B-csoportban kapott helyet, így szombat délelőtt már le is tudta csoportmeccseit.
A Gyirmót FC honlapjának beszámolójából kiderült: a győriek két győzelemmel és egy vereséggel zártak a százszázalékos Lipót mögött, így másodikként jutottak tovább csoportjukból. A B-jelű ötösből a Mosonmagyaróvár elsőként kvalifikálta magát – négyből négy meccset nyert –, így szintén a felső ágra került a második Gönyű SE-vel együtt.
A csoportok első két helyezettjei vasárnap a döntőért játszanak (újabb két darab négyes csoportban harcolnak a helyosztókért).
A C- és D-csoport küzdelmeit szombat délután rendezik: a Gyirmót a Pénzügyőrrel, a Pápával és a Bácsával csatázik a D-kvartettben.
A világsztárokhoz hasonlított Gagliardiniért 28 millió eurót fizettek a kék-feketék.
Gajdos-góllal nyitott a Szombathely Horvátországban.
2017. 01. 21. 14:14
Patrice Evra „hazatérése” új értelmet kaphat.
- 00:00 Mit keresnek a befektetők? - Jövőálló műszaki megoldások, közösségi terek
- 23:10 Álvarez minden ziccert kihagyott, Fermín López duplájával nyert rangadót a Barca
- 21:38 M0-ás üldözés: centiken múlt a frontális ütközés, az elkövető azt mondja, megijedt a lövésektől
- 21:36 Négy településen rendeztek időközi választást, két új polgármestert választottak
- 21:25 Legyőzte a Vasast, 22 tétmérkőzés óta veretlen a Fradi
- 21:07 Vajon nyaktiló alá küldik Carricket vagy a hihetetlen hajrák még megmentik a ManUnited edzőjét?
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 20:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 8.
- 20:38 Antonelli megpördült, Neymar végül Norrist intette le győztesként Interlagosban
- 20:19 Nem jó hír a válogatottnak: a liverpooli edző szerint Szoboszlai nincs százszázalékos állapotban
- 20:19 Azbesztet találtak egy gyömrői általános iskola mellett, a szülők további méréseket követelnek
- 20:00 Nemes Jeles László a 24.hu-nak: Rendbe tenni egy ennyire korrupt országot csak évek alatt sikerülhet
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 19:35 Bizalomhiánnyal indokolja lemondását a tankerületi vezető, aki egy nappal a kinevezése után távozott
- 19:24 Felhőkarcolót támadtak a jemeni húszik Szaúd-Arábiában
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 16:51 „Elmondják Pista bácsinak, hogy a haldokló Marika nénitől 60 év után búcsúzzon el. Mindenki Marikára figyel, Pistáról meg elfeledkeznek”
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után