A magyar középpályás szerint csak szerencsés egybeesés, hogy vele jobban megy a csapatnak.
Német sajtóhírek szerint az afrikai játékos nem igazol a zöld-fehérekhez.
Az Újpest eladásáról tárgyal Duchatelet.
Úgy tűnik, hogy Paulo Dybala után megvan a Juventus új tízese. A világhírű szupermodell, Emily Ratajkowski meghívást kapott a torinói klub új logójának a bemutatójára is. A csinos hölgy édesapja, John Ratajkowski közösségi oldalán mutatta meg a közvéleménynek lánya ajándékát.
Emily is now #10 for Juventus. John Ratajkowski (@johnratajkowski) által közzétett fénykép, 2017. Jan 22., 14:33 PST
Íme egy kis ízelítő a 25 éves londoni születésű hölgy munkásságából.
Vardy-féle rögzítés segíti Máté János felkészülését.
Mikler Roland felölti Király Gábor nadrágját?
Megfogyatkoztak a vasiak az FC Koper elleni felkészülési mérkőzés előtt.
A január 25-én, szerdán 14:30-kor kezdődő Vasas-Nyíregyháza edzőmérkőzést a rendőrség határozata alapján a nézők csak korlátozott számban tekinthetik meg – írja a Vasas honlapja. Ez azt is jelenti, hogy a nézők kizárólag a Mészöly Kálmán műfüves pálya déli, hosszanti oldalán található alumínium lelátón tartózkodhatnak, az azok mellett található földsáncon nem.
A rendőrség döntése értelmében a mérkőzést 174 Vasas-szurkoló és 50 vendég drukker tekintheti meg.
Bár a mérkőzés hétköznap, kora délután kezdődik és csupán felkészülési jellegű, ám a rendőrség a nyíregyházi szurkolók miatt rendelte el a fent említett korlátozásokat. Ezért kéri az angyalföldi klub azon szurkolóit, akik tervezték a találkozó helyszíni megtekintését, hogy időben, legalább 20-30 perccel a mérkőzés kezdete előtt érkezzenek meg és foglalják el helyüket.
Nem nagyon van olyan szempont, ami alapján ne a francia csatár lenne az ideális választás a vörös ördögök számára.
2017. 01. 24. 08:25
Íme a keddi esti televíziós kínálat!
Fotózás, felmérések és közös vacsora: így nézett ki a támadó első hivatalos napja új klubjánál.
Oostende-Charleroi 1!
A belga bajnokságban két, a tabella első feléhez tartozó alakulat feszül egymásnak - hazai sikerrel kalkulálunk
A házigazda az előkelő 4. helyen áll 39 ponttal, esélye van a dobogóra is, de rájátszáson biztosan ott lesznek a fiúk. Főleg, ha otthoni formájukat hozza a brigád: 7-3-1-es sorukhoz 26-11-es gólkülönbség társul. A formájuk biztató, az óévet ugyan hazai vereséggel zárták Oostende-Charleroi fiai, az idei első tétmeccsen idegenben diadalmaskodtak Dimatáék (Beveren 0-1). Gondot jelent, hogy a rutinos kapus és a házi társgólkirály egyaránt sérült.
A Charleroi a 7. 34 egységgel, otthonában erős, vendégként kevésbé meggyőző, mérlege 2-5-4. A fekete-fehérek formája gyenge, három bajnoki vereséggel a hátuk mögött érkeznek a mai ütközetre. Felice Mazzu alakulata legutóbb Gentben kapott ki 1-0-ra, de az ezt megelőző két fellépésen sem tudtak betalálni Polleték. A télen volt változás a keretben, Ninis a Mechelenbe igazolt, helyére egy rutinos jobbszélső érkezett a Royal Antwerpenből. Sérült egy támadó és egy középpályás, eltiltott lesz még egy középpályás.
Az ősszel a Charleroi nyert hazai pályán, ma viszont az Oostendét érezzük erősebbnek. A házigazda nyer, és tartja a lépést a dobogósokkal. Tippünk így: 1-es!
Genk-Kortrijk 1! +2.5
A Genk remekel mostanság, a vendégek rossz passzban vannak, ráadásul tartalékosak lesznek. Hazai sikert várunk...
A Genk jelenleg csak a 8. 31 ponttal, ha jól hajráznak a kékek, úgy odaérhetnek a felsőházi rájátszásba. Otthonukban jól teljesítenek a december végén kinevezett Albert Stuivenberg fiai, mérlegük 7-2-2, és a formájuk is pazar: három bajnokit nyerte nullra, és a kupa elődöntőjében idegenben remiztek. A keretben a házi gólkirály sérült, rajta kívül még egy jobbszélső nem lesz bevethető.
A Kortrijk a 11. 24 egységgel, idegenben 2-3-6-os szerény sorral. A védelme tragikus a társulatnak, 22 fellépésen már 43-szor kapitulált a hátsó alakzat. A piros-fehérek a liga legrosszabb passzban lévő együttese: zsinórban hétszer kapott ki a bajnokságban! És ezúttal alapemberei közül hárman sem lehetnek ott a mérkőzésen. Egy belső védő és egy védekező középpályás eltiltását tölti majd, egy támadó pedig sérült. Így még nehezebb lesz a dolga a vendégeknek.
A Kortrijk nem nyerni jár a Luminus Arénába - az elmúlt években rendre a Genk nyert ebben a felállásban. Ma sem várunk meglepetést, szerintünk a pontok otthon maradnak. Tippünk így: 1-es!
2017. 01. 23. 21:58
Slimani duplája ellenére búcsúzott Algéria.
2017. 01. 23. 21:52
Harmadik edzőmérkőzését játszotta le a kínai Jenpien Funde a spanyolországi edzőtáborban, ezúttal a cseh éllovas Viktoria Plzen ellen. Guzmicsék mögött eddig egy 1-0-s és egy 5-0-s vereség áll, ezúttal szintén egygólos vereséget szenvedtek. A magyar játékos ismét a kezdőben kapott szerepet, csapata végül egy 49. percben kapott öngóllal maradt alul.
Legközelebb szerdán játszik edzőmeccset a Jenpien, akkor a Litauszki Róbert fémjelezte Cracovia következik.
A korábbi brazil szövetségi kapitány szerint a Barcelona kiválósága lesz a világ legjobbja.
Frank Richárd visszatér Pécsre.
2017. 01. 23. 19:44
Kleinheisler menedzsere a Rangadónak elmondta, mi kell ahhoz, hogy a játékosra ismét számítsanak Németországban.
2017. 01. 23. 19:44
Mint ismert, múlt hét péntektől egészen jövő hét keddig a horvátországi Medulinban edzőtáborozik az első osztályú Szombathelyi Swietelsky-Haladás. A vasiak a hétvégén már a Cibalia elleni győztes edzőmeccsel „fel is avatták” az edzőtábort, a hétfői tréning után pedig egy kis regenerációra is jutott idő. Erről Király Gábor, a Haladás kapusa számolt be közösségi oldalán egy kép erejével, amelyen két társával bemerészkedett a jéghideg tengerbe.
Regeneráció / Regeneration / Recovery #haladas #hajrahali #haladasfans #regeneráció #regeneration #recovery #icebath #gaborkiraly #kiralygabor Király Gábor (@kiralygabor1) által közzétett fénykép, 2017. Jan 23., 08:32 PST
A West Ham visszautasította a Marseille harmadik ajánlatát is.
A magyar mester szerint túlságosan naivak voltak és kisfiúsan viselkednek egyes helyzetekben.
2017. 01. 23. 18:50
Fél évre veszi kölcsön a Kisvárda a 24 éves csatárt.
Az idei tél első felkészülési nemzetközi mérkőzését játszotta Belekben a Paksi FC, amely a bolgár PFK Montanával csapott össze. A Csertői Aurél vezette NB I-es gárda végül 3-1-re múlta felül ellenfelét.
A hivatalos honlap beszámolója szerint 1-0-ra vezetett a tolnai csapat az első félidőben Koltai tizenegyesével, majd a fordulás után rögtön az első percben Simon lövését a kapus még hárította, de a lecsorgót Jelena összeszedte, és balról a hosszúba lőtt.
Ezután szépített a bolgár együttes, végül Gévay állította be a 3-1-es végeredményt, miután Bertus beadását fejelte a rövidbe.
Vizsgálják az Arsenal mesterének kirohanását.
Mészöly Géza vezetőedző nagyon elégedett az eddigi érkezőkkel, de egy magyar támadót még mindenképp igazolna.
- 06:00 Bánki Erik évek óta tagadja kapcsolatát a közétkeztetési óriással, mégis ő kért diplomata-útlevelet a Hungast-vezérnek
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 03:33 Óriási veszteség érte a Real Madridot az El Clásico előtt
- 00:00 „Egy órát lecsípek, majd bepótolom máskor” – az alváshiány korunk népbetegsége (x)
- 00:00 „Ez csak egy kis nátha” – ha férfi mondja, még inkább legyünk résen (x)
- 22:58 Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid
- 21:16 Megtagadja a szolidaritási adó befizetését a VII. kerület
- 20:53 A veszprémi kézisek Belgrád után otthon is lesimázták a Partizant
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
- 20:50 Az ebrendészeti rendszer korszerűsítését szorgalmazza Gajdos László
- 20:36 BL: triplázott az eddig betliző csatár, hatot vágott Linzben a Liverpool
- 20:34 Halálra gázolt a vonat egy embert Nagykanizsánál
- 20:23 Megjelent a kormányhatározat a gyermekvédelemnek nyújtandó mentőövről
- 19:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 14.
- 05:00 Markolóval tisztították meg a Balaton medrét Gyenesdiáson
- 15:27 Az osztálytársai etettek egy éhező, 11 éves kislányt, a fagyos kirekesztésre ítélt gyerek csak az udvari vécét használhatta otthon
- 18:40 Molnár Áron: Két, Pócs Jánoshoz kötődő egyesület vett fel közpénzt ugyanarra a rendezvényre
- 14:04 „A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
- 14:27 Elárulta a Tisza, miért nincs Orbán a végrehajtói ügy tanúlistáján
- 15:49 Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
- 13:56 „Megtettem, amit megkövetelt a haza” – megszólalt a 24.hu-nak a lemondott energetikai államtitkár
- 19:18 Orbán Anita: Megállapodás született a Norvég Alapról, több mint 92 milliárd forintot kap Magyarország
- 15:55 Nem mindenhol cserélik le a vármegye táblákat
- 18:28 Lengyel Tamás: Nemcsak áldozatai, okai is voltunk a rendszernek