Petíciót indított két szurkolói oldal, hogy az új szombathelyi stadion szektorait a klub legendáiról nevezzék el. A legendáknak a stadionban a helyük! címmel indított internetes petíciót a Haladás Fans és a Haladás – A bölcsőtől, a sírig és még tovább szurkolói oldal. A petíció célja egyértelmű, a szurkolók szeretnék, hogy a Haladás legendás játékosairól nevezzék el az új stadion szektorait. Aki támogatja a kezdeményezést, a petíciót ide kattintva tudja aláírni.
2017. 02. 04. 12:59
A Chelsea játékosa, Willian nem szeretne korábbi csapattársa és jó barátja Oscar útjára lépni. Mint ismert, a brazil télen heti 400 000 fontos fizetés ellenében a kínai Shanghai SIPG mellett tette le voksát, és hagyta el a Stamford Bridge-t. Willian állítja: nagyon boldog a Londoni Kékeknél és nem tervezi, hogy valaha is a Távol-Keletre igazol. Hangsúlyozta, még csillagászati összegért sem választaná a kínai Szuperligát. – Örülök Oscarnak, tudom, hogy nagyon szeretett volna Kínába igazolni, ahol rengeteg pénzt kereshet – nyilatkozta a 28 éves játékos. Ennek ellenére engem nem vonz a kínai bajnokság, meg sem fordult a fejemben, hogy Ázsiába igazoljak. A legfontosabb szempont, hogy boldog legyek, és a Chelsea-nél az vagyok. Imádok pályára lépni a londoni csapat színeiben, szeretem a klubot és a Premier League-s közeget. A családom is boldog Londonban, ennél többre nincs is szükségem, Európában sem hoz lázba a Chelsea-n kívül egy csapat sem. A The Sunnak adott interjújában a brazil szélső azt is elárulta: édesanyja halála nagyon megviselte, a szörnyű tragédia annyira megrázta, hogy kilenc kilót veszített súlyából. Willian tizenkilenc bajnoki mérkőzésen hat góllal segítette már az idei szezonban csapatát, és érthetően elégedettek, hiszen a tabella élén kilenc pont az előnyük. A brazil elárulta: Conte irányítása alatt nagyon kemény edzésmunkát végeznek, emellett az olasz mester rendkívül precízen felkészíti őket a soron következő ellenfélből. Kiemelte, Mourinhóval szemben teljesen más edzés-metódus és filozófia jellemzi Conte munkáját, de a portugál mestert is fantasztikus szakembernek tartja.
2017. 02. 04. 10:50
Borussia Dortmund-Leipzig Mindkét csapat szerez gólt! 1-es! 1-es és +2.5 A német rangadón gólváltással és hazai sikerrel kalkulálunk... A Borussia Dortmund eddigi bajnoki teljesítménye elmarad a várttól. Tuchel mester fiai 30 egységgel a 4. helyen állnak, ám lemaradásuk a listavezető bajorokkal szemben immáron 14 pont, de mai riválisa 11-gyel többet gyűjtött nála. A Signal Iduna Parkban 5-3-0-ás mérleget hoztak össze Götzéék, idegeben viszont felettébb sebezhetőnek bizonyultak. A Bundesliga mellett viszont mind a BL-ben. mind pedig a Német Kupában eddig jól menetelnek a fiúk, a következő napokban a Hertha és a Benfica vár Pulisicékra a két sorozatban. 2017-et két idegenbeli bajnokival kezdték, előbb nyertes a Weser Stadionban (Bremen 1-2), majd remiztek Mainzban: 1-1 lett a vége, a hazaiak szinte a semmiből egyenlítettek a hajrában, értékes pontoktól fosztva meg így Castróéékat. A keretben volt némi változás a télen, érkezett Alexander Isak az AIK-tól, a csatár kvázi a Granadához távozó Ramos helyére jött, illetve Kölnbe került kölcsönbe Subotic. Sérült Sahin és Bender, az Afrika Kupáról már visszatért a gaboni Aubameyang, aki ismét centerként kaphat feladatokat. A lipcsei alakulat noha újoncként vágott neki a bajnokságnak, sokáig az élen állt, és most is csak ő tudja tartani a lépést a Bayernnel. A piros-fehérek 42 pontig jutottak, és idegenben sem ijedt nyusziként viselkednek Ralph Hasenhüttl fiai: 5-2-2-es mérlegük figyelemre méltó, a listavezető mellett csak a gyengécske Ingolstadtnál kapott ki. A tavaszt jól indították Gulácsiék, előbb a Frankfurtot, majd a Hoffenheimet fektették két vállra a Red Bull Arénában Timo Wernerék. A keretben lényegi mozgás nem történt a télen, a nagy tehetségnek tartott francia bekk, Dayot Upamecano tette át a székhelyét a testvércsapattól, Salzburgból. Továbbra is eltiltását tölti Emil Forsberg, sérült egy jobb bekk, aki viszont nem számít alapembernek. Két remek német együttes csap ma össze Dortmundban. Szerintünk a hazaiak megállíthatják a lipcseieket, akik viszont egy gólra bárhol jók lehetnek. Így adódott össze a tippünk: 1-es és +2.5! - illetve egy óvatosabb szelvényen a mindkét fél betalál opció is játszhat... Borussia Mönchengladbach-Freiburg +2.5! Mindkét csapat betalál! A házigazda az új edzővel eddig javuló tendenciát mutat, a támadófutballt preferáló vendégekkel gólos meccsre van kilátás. Andre Schubertet december végén rúgták ki, miután a zöld-feketék pocsék őszt produkáltak, és a BL-ből is átcsúsztak az EL-be (itt majd a Fiorentina vár a germánokra). A vezetőség az októberben Wolfsburgtól menesztett Dieter Heckingnek szavazott bizalmat, és a rutinos mester eddig nem is teszi rosszul a dolgát. A télen a Sevillából Kolodziejczak érkezett a hátsó alakzatba, egyéb lényegi változás nem történt a keretben. A gárda jelenleg csak a 13. helyen áll 20 egységgel, hazai környezetben szerény, 4-3-2-es mérleggel. 2017-ben eddig két tétmeccset vívtak Hazardék a Bundesligában: előbb 0-0-ra végeztek a sereghajtó Darmstadtnál, majd 2-0-ás hátrányból fordítva győzni tudtak a BayArénában (Leverkusen 2-3). A hangulat immár lényegesen jobb az öltözőben, ráadásul a sérültek közül is többen visszatértek. Jelenleg Traore, Strobl, Doucoure és Elvedi marad ki a gárdából. A Freiburg újonc az első osztályban, ehhez képest nem a kiesés ellen küzdenek a piros-feketék, hanem stabilan a tabella első felében tanyáznak. 26 egységet zsebeltek be eddig, vendégként 2-2-5-ös mérlegükhöz 12-18-as gólkülönbség társul - csak kétszer nem jött az over opció a túráikon. Christian Streich már ötödik éve dolgozik a brigáddal, és a klubnál elégedettek a szakemberrel: az eredményesség általában látványos játékkal is párosul. Nagy mozgás nem volt a szünetben, a bajnoki rajton pedig közel álltak a bravúrhoz Grifóék: a Bayern csak a ráadásban tudta a maga javára fordítani az eredményt (1-2). A múlt hétvégén Habererék a Herthát látták vendégül, és magabiztos futballal le is győzték Dárdaiékat (2-1). A keretben egy középpályás (épp az új szerzemény) és egy jobb bekk sérült, rajtuk kívül mindenki bevethető. A Mönchengladbach az új trénerrel visszatalálni látszik a jó útra, ugyanakkor a Freiburgot sem szabad leírni, és a vendégek 13/5-ös over/under statisztikája is egészen beszédes adat. Az az érzésünk, hogy remek kilencven percet láthatnak majd a Borussia-Parkba kilátogató nézők, és gólokból látnak itt is, ott is legalább egyet, de inkább kettőt...
2017. 02. 03. 23:06
A német Bundesliga 19. fordulójának péntek esti nyitómeccsén a kiesés ellen harcoló Hamburg Papadopulosz 70. percben szerzett góljával 1-0-ra győzte le a Leverkusent. A vendégek zsinórban második meccsüket veszítették el, így egyre távolabb kerülnek a dobogótól. Bundesliga, 19. forduló: Hamburger SV – Bayer Leverkusen 1-0 (0-0) szombaton játsszák: Bayern München – Schalke 04 15.30 Hertha BSC – Ingolstadt 15.30 Hoffenheim – Mainz 15.30 1. FC Köln – Wolfsburg 15.30 Borussia Mönchengladbach – Freiburg 15.30 Borussia Dortmund – RB Leipzig 18.30 vasárnap játsszák: Augsburg – Werder Bremen 15.30 Eintracht Frankfurt – Darmstadt 17.30
2017. 02. 03. 22:45
Olvasói sztorik