SPORT
Ennyi idősen még senki nem jutott ennyi gólig a Premier League-ben.
2017. 02. 06. 12:42
Két és fél hét múlva pótolják a meccset.
Idiótáknak nevezte a drukkereket a közösségi oldalán.
Elköszönt próbajátékosától a másodosztályú együttes.
Elmaradt a Real Madrid bajnokija, úgyhogy egymás között játszottak az edzésen.
Remili Mohamedre rájár a rúd: törés és láz is hátráltatta az edzőtáborban.
Szerinte nem azért gyengélkedik a csapata, mert nem igazoltak megfelelően.
Fizikailag sokat fejlődött, de három-négy kiló izmot még fel kell szednie.
Az utazás előtt megnéztek egy LaLiga-meccset.
A magyarok tényleg mindenhol ott vannak. A válogatott csatár, Nikolics Nemanja a közösségi oldalán köszönte meg a biztatást azoknak a magyar szurkolóknak, akik a floridai helyszínen látták, amint góllal debütált a Chicago Fire csapatában.
Később a floridai strandolást sem hagyta ki a vajdasági születésű labdarúgó, majd a Super Bowlt is megtekintette csapattársaival.
Könnyített edzésmunkát végez a Haladás kapusa.
Okos, mosolygós, gyors és barátságos – ő Gabriel Jesús.
A Fradi téli igazolása ugyanúgy készül a volt társak ellen, mint bármely más összecsapásra.
A paksiak eddig még ki sem kaptak a felkészülés alatt – tabella.
Nem egy, hanem három tévét ajándékozott az újpestiek kedvence.
Szombat este a Bologna-Napoli (1-7) olasz élvonalbeli mérkőzés nem csupán a nyolc gól korántsem egyenlő eloszlása miatt maradt felejthetetlen, hanem a vendégek belga szélsőjének komikus alakítása miatt is. Dries Mertens ugyanis hiába várta, hogy valaki felhúzza őt a földről, senki nem nyújtott neki segítő kezet. Igaz, ez nem egészen pontos megfogalmazás így, hiszen a focista segítségül hívta képzeletbeli barátját, akinek a nevét nem tudjuk, de végül az ő hathatós közbenjárásával feltápászkodott.
Mertens and his imaginary friend pic.twitter.com/cCIuZj5rOv— Kali (@MissAndreeva_) 2017. február 5.
Az Inter hét bajnoki győzelem után szenvedett vereséget.
Hiába volt előnyben Egyiptom, az ellenfél fordítani tudott.
Elsült Cuadrado lába.
Granada-Las Palmas Mindkét fél betalál
A kiesés ellen menekülő együttesnek nem lesz egyszerű dolga...
A 21. fordulóban rendezik a mérkőzést. A házigazda a sereghajtó, hiába váltott edzőt ősszel, továbbra sem megy jól a gárdának. Mindössze 10 pontja van, lemaradása jelentős, nagyon nehéz dolga lesz. Otthonában 1-4-4 a mérlege, csak a Sevillát verte meg. Az elmúlt hetekben rossz formát mutat, kétszer is kikapott, előbb az Espanyol, majd a Villarreal vendégeként. A keretet igyekeztek megerősíteni, a támadósorba jött is minőség, de ettől függetlenül menthetetlen tűnik Lucas Alcaraz alakulata. A keretben Wakaso még nem lesz, miután az Afrika Kupám szerepelt.
A Las Palmas a középmezőnyben tanyázik, 28 egységével a 11. helyen áll. Idegenben azért nem olyan félelmetesek a kanárik, statisztikájuk 1-2-6, gólkülönbségük 10-21, csak a Mestallában nyertek, de még a nyitó fordulónam )Valencia 2-4). A gárda összességében nincs rossz formában, az idén csak egyszer kapott ki, igaz, a Camp Nouban (5-0). A múlt héten ismét a Valennciát győzték le Boatengék (3-1) - azon a mérkőzésen még nem léphetett pályára Jese, a PSG-től kölcsön kapott egykori Real-kedvenc. A gárda az előre játékban erős, 31 rúgott gólja ez kellően bizonyítja. A keretben nincs friss sérült.
Az ősszel a Las Palmas alaposan kiütötte a Granadát, 5-1 lett a vége. Ma is a gólokban gondolkodunk, szerintünk mindkét háló megzördül majd. Tippünk így: mindkét csapat betalál!
FC Oss-Maastricht +2.5
A hazaiak nem töltenek, csak tüzelnek - ma is gólokat várunk a mérkőzésüktől.
Az FC Oss a 14 26 pontjával, a play offra nincs esélye, ugyanakkor a kiesés sem fenyegeti. A piros-fehérek otthonukban totálisan szeszélyesek, mérlegük 5-1-5, gólkülönbségük pedig 29-27. Összességében a védelemmel van probléma, már 61-szer zördült meg a hálójuk, viszont 47-szer eredményesek is voltak a fiúk. A formájuk pocsék, három vereségből érkeznek a mai ütközetre. Egy kapus és egy támadó középpályás sérült a keretben.
A Maastricht 42 ponttal a 4. helyen áll a tabellán, sokáig jobb pozícióban állomásozott, de a legutóbbi három mérkőzése nem úgy alakult, ahogy azt a klubnál eltervezték. A Venlo elleni idegenbeli vereség után két hazai fellépésük következett Ron Elsen tanítványainak, de a NAC és a sereghajtó Achilles ellen sem sikerült behúzni a három egységet - mindkétszer ikszelt az MVV. A gárda vendégként kevésbé hatékony, 4-3-3 a statisztikája, legutóbb november közepén diadalmaskodtak idegenben. A szakmai stáb az egész kerettel számolhat a mai túrán.
Tippünket elsősorban az FC Oss-ra alapozzuk, ugyanis a házigazda erős támadósorral és pocsék védelemmel rendelkezik. Az MVV tűnik esélyesebbnek, ugyanakkor a gólokban sokkal biztosabbak vagyunk. Tippünk így +2.5!
2017. 02. 05. 21:29
Balogh Norbert a 92. percben lépett pályára.
Minden bizonnyal a 28. percben ki kellett volna állítani a később gólt szerző Manchester United-játékost.
Ibrahimovic a legidősebb futballista, aki egy idényen belül tizenöt gólig jutott a Premier League-ben.
2017. 02. 05. 18:49
A dortmundi rendőrség közleménye szerint 28 szurkolót tartóztattak le.
2017. 02. 05. 18:35
- 06:14 Tavaszias hétvégénk lesz
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: A rendőrség nem huny szemet
- 06:01 140 ezer követőt veszített az influenszer, miután kiderült, hogy néz ki valójában, de valami nagyon nem stimmel a történetében
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 05:45 Furcsa dolgok, amiket a tested művel – te tudod az okukat?
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 04:10 Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
- 03:40 Így halt meg az utolsó azték király
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?