Lisberg szerint kis idő biztosan kell, amíg honfitársunk felveszi a dán élvonal ritmusát.
Izomsérülés miatt kénytelen pihenni a válogatott védő.
Tóth Róbert a Serie A-csapatnál bizonyíthat.
2017. 02. 14. 10:19
Gaál Bálint számára pikáns lesz a Haladás elleni tavaszi nyitóbajnoki, de a gólszerzés mellett a három pont begyűjtésében is bízik.
Korábban beszámoltunk arról, hogy hétfő este győztes gólt lőtt a Pogon színeiben Gyurcsó Ádám, a Piast Gliwice elleni bajnokin a magyar játékos a 89. percben büntetőből állította be a 2-1-es végeredményt, íme a felvétel:
A találkozó videós összefoglalója, benne Gyurcsó felsőléces bombájával (1:52-től) a lenti videón tekinthető meg:
2017. 02. 14. 10:09
Az egyik fél kocsmát akar a fejépületben, a másik rehabilitációs központot.
Tizenegy pontból álló kérdőívet állított össze a szövetség.
Korábban beszámoltunk arról, hogy Gabriel Jesus a hétfői Bournemouth elleni bajnokin már az első negyed óra végén megsérült, ezért le kellett cserélni. A brazil játékos debütálása óta lenyűgöző formát mutat Guardiola csapatában, három gólig jutott azon a két találkozón, amelyiken kezdő volt.
A spanyol mester aggódva nyilatkozott a lefújás után a bokasérült kedvencéről:
– Kedden már többet tudunk majd állapotáról. Éjszaka imádkozom érte, hogy ne legyen súlyos a sérülése – így a City szakvezetője.
A City menedzsere Arterrel beszélgetett.
Frank De Boer meglátása szerint a Barcelona korábbi játékosa, Ronald Koeman megérdemli, hogy menedzserként irányítsa a katalánokat, miután jó ideje kiváló munkát végez a Premier Leaque-ben, az új szezonban éppenséggel az Everton kispadján. A holland szerint honfitársa a Nou Camp kispadjáról álmodik.
Mivel Luis Enrique jövője egyelőre bizonytalan a klubnál, De Boer szerint Koeman lehet a tökéletes jelölt utódjaként. A spanyol mester szerződése nyáron lejár a klubnál, egyelőre nem állapodtak meg a vezetőkkel a közös folytatásról.
– Ha a Barcelonától kapna egy hívást Ronald, biztosan komolyan elgondolkozna a váltáson, hiszen mindig is a katalán kispadról álmodott. Megérdemelné a lehetőséget, hiszen nem csak az Everton, hanem már a Southampton élén is fantasztikus munkát végzett – nyilatkozta a holland szakember, aki szerint Koeman kiváló taktikus, remekül megérti magát játékosaival, ráadásul a fiatalokhoz is bátran nyúl.
Simon András már jól van.
2017. 02. 14. 08:16
Urbányi István vezetőedző szerint van rá esély.
A magyar válogatott védője a Rangadónak elmondta, hogy sok európai csapat érdeklődött iránta, de konkrét ajánlatot csak a Dinamo Kijev tett.
A Bournemouth legyőzése után Pep Guardiola csapata feljött a második helyre.
A házigazda zsinórban harmadik győzelmét aratta.
Donnarumma hibáját a spanyol középpályás javította ki.
Sorozatban három elrontott tizenegyesnél jár a csapat.
2017. 02. 13. 21:43
Norwich-Newcastle Mindkét fél betalál!
A Championship rangadóján mindkét háló megzörrenhet...
A hazaiak tavaly még a Premier League-ben szerepeltek, ám ott könnyűnek találtattak, így maradt a második vonal. A feljutást célozták meg a kanárik, eleinte minden jól alakult, de október végétől december közepéig mély válságba került az együttes. A menedzsment kitartott Alex Neil menedzser mellett, és az idei esztendőben jobban is teljesítenek Nelson Oliveiráék. Feljöttek a 7. pozícióba, 50 egységük van, a play off már megint realitásnak tűnik. A brigád odahaza erős, a Carrow Roadon 11-1-3 a mérlege, gólkülönbsége pedig 34-13. csak kétszer nem talált be saját közönsége előtt. A keretben lesznek hiányzók, két középpályás sérült, egy pedig eltiltott.
A szakrák is újoncok a ligában, de ők sem terveznek hosszú távra a Championshipben. Rafael Benitez alakulata 65 egységgel az élne áll, idegenben erős, 11-1-3-as sorral. A fekete-fehérek támadójátéka erős, védelme stabil, ezt a 25-8-as vendég gólkülönbsége is bizonyít. A formája rendben van, miután kiesett a gárda az FA Kupából, egy iksz után két sikert könyvelhetett el. A keretben két középpályás és egy támadó sérült. Mitrovicék csak kétszer nem találtak be a túrákon.
Szeptember végén emlékezetes mérkőzésen győzött az United: 1-3-as hátrányból fordítottak Gouffranék 4-3-ra. Ma is a támadósorokban bízunk, szerintünk mindkét háló megzörren majd
Sheffield Wednesday-Blackburn Rovers 1
A házigazda a feljutásra hajt, célja eléréséhez nem hibázhat a kiesőjelölttel szemben
A Sheffield jól nyomja, az előkelő 6. helyen áll 52 ponttal. A play offra nagy esélye van a kék-feketéknek, ám ehhez minden egyes egységre szükségük lesz. Odahaza, a Hillsborough Stadionban masszívak és félelmetesek Carlos Carvalhal fiai, mérlegük 10-1-3, a védelem pedig különösen jól zár, gólkülönbségük 21-11. A formája biztató, a Brighton elleni vesztes rangadó után jött egy iksz, majd két siker - ezeken a találkozókon gólt sem kaptak Hunték. A keretben egy támadó még eltiltását tölti, rajta kívül viszont mindenki bevethető.
Az egykor szebb napokat megélt Rovers jelenleg a Championshipben való bennmaradásért küzd. A helyzete közel sem rózsás, a 22., kieső helyen áll 29 egységgel. Vendégként reménytelen a statisztikája, 2-3-9, gólkülönbsége 13-23. A kék-fehérek mellett szól, hogy az FA Kupa 5. fordulójába jutottak, majd a Manchester United vár a gárdára, és az előző két bajnokin nem kapott ki. Owen Coyle menedzser minden alapemberére számíthat, így ott lesz a kezdőben a jó passzban lévő Graham-Gallagher csatárpáros is.
Szeptember végén az Ewood Parkban is nyerni tudott a Sheffield, és ma is a Wednesdaynek szavazunk bizalmat. A masszív házigazda otthon tartja a pontokat, tippünk így: 1-es!
2017. 02. 13. 21:41
A Kúriához fordult a klub, peren kívüli egyezség nem született a szövetséggel.
2017. 02. 13. 21:30
Noha a műtét is felmerült, nagyobb volt az ijedelem, mint maga a probléma.
Ilyen az NB I-ben soha nem fordulhatna elő.
2017. 02. 13. 20:57
Thiago Silva sérülés miatt nem bevethető.
2017. 02. 13. 20:48
Gera a második, Nikolics a harmadik.
2017. 02. 13. 20:38
Az ukrán csapat 0-0-s döntetlent játszott a svájci FC Köniz elleni edzőmeccsen.
2017. 02. 13. 20:24
- 22:00 „Mégis bevágtak ide” – A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 21:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 16.
- 21:01 A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
- 20:53 A külhoni magyarság anyagi támogatásáról beszélt Tarr Zoltán Kolozsváron
- 20:42 Szoboszlai Dominik is bekerült a Liverpool száz legjobbja közé
- 20:22 Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták
- 19:55 Háborús sebesülésre emlékeztető sérülést szenvedtek tinédzserek a francia diáktüntetéseken
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 19:37 Ez a jövő? Kártyák helyett elektronikus eszközt mutatott fel egy bíró
- 19:28 Kerner Zsolt: Brüsszel Orbán Viktor nélkül
- 18:42 Elindult a grafikus helyfoglalás a MÁV applikációjában
- 18:27 A Real Madrid követeli Javier Tebas lemondását
- 18:13 Eszközök ezrei tűntek el korábban a közmédia nyilvántartásából
- 18:01 Hibázik Magyar Péter, ha ünnepi beszédében kimondja Orbán Viktor nevét?
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 07:00 Tantusz, Asszonydicséret, Merkur – mennyire ismered a Kádár-kor szavait? II. felvonás
- 17:54 Osztie Zoltán atya vezetésével megtartották a fogolykiváltó imát Hankó Balázsékért
- 15:33 Dúró Dóra listázni kezdte azokat a szereplőket, akik a független médiából mentek át a kormányhoz dolgozni
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
- 16:21 Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry és a Bagi–Nacsa-duó műsoraira
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 14:14 Stohl András az Alföldivel közös előadásról: Őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár!
- 11:48 Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
- 16:28 Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk