SPORT
A szlovákiai magyar tinire nagy szerep hárul majd a 2017-18-as idényben.
2017. 04. 21. 17:52
Elképzelhető, hogy a svéd utolsó mérkőzését vívta csütörtökön manchesteri színekben.
2017. 04. 21. 17:27
Két győzelem kell a Kitchee-nek a bajnoki elsőséghez és kettő a kupagyőzelemhez.
2017. 04. 21. 17:24
Giuly: nehéz ellenfélnek ígérkezik a Juventus.
2017. 04. 21. 17:14
Az eddigi hat kupadöntőből ötöt elveszített a csapat.
2017. 04. 21. 17:03
Sajtóértesülések szerint eldőlt, hogy nem lehet ott a klasszis a Real elleni Clásicón.
Két év alatt nem tudott megújulni a katalán csapat.
2017. 04. 21. 16:21
Nedved nem látta önfeledten örülni a Juve-játékosokat a Barcelona kiejtése után.
Továbbra is téma a Real Madrid – Bayern München Bajnokok Ligája-negyeddöntő, főként Kassai Viktor játékvezetői teljesítménye miatt. Mint ismert, a németek hosszabbítás után búcsúztak a sorozattól, azonban több Real-gólt is számon kértek a magyar játékvezetőn és társain a 4-2-es vereség után.
A spanyolok csendesebben viselték a történteket, most azonban a Barcelona korábbi elnökségi tagja, Toni Freixa élesen felszólalt az említett mérkőzés kapcsán. Elmondta, a magyar játékvezető nagyobb hatással volt a meccsre, mint az emlékezetes, PSG elleni 6-1-es Barcelona-győzelmet dirigáló Deniz Aytekin az előző kör legvitatottabb találkozójára.
– Kassai döntései meghatározóbbak voltak, mint Aytekin ítéletei – idézi Freixa nyilatkozatát a Cadena Cope-ból a Marca. – Ez nem kétség! Amikor Casemiro szabálytalankodott Robbennel szemben, és a bíró rögtön a zsebébe nyúlt, mit csinált? Vakarta a mellkasát?
Freixa szerint a magyar játékvezetőnek is köszönhető, hogy a Real idén is tovább jutott a BL-ben, mint a Barcelona. Hozzátette, bízik benne, hogy az Atlético Madrid nyeri a sorozatot.
Nono elnézést kért.
További egy évig marad a spliti együttesnél a magyar támadó.
A mezőkövesdi tréner szerint túlzás, hogy gödörben lenne csapata. Kassai Viktort pedig az NB I legjobb játékvezetőjének tartja.
2017. 04. 21. 13:57
Lezuhanó magasfeszültségű vezeték okozta a tragédiát.
2017. 04. 21. 13:20
A Kicker szerint kezdőként kap szerepet péntek este a magyar válogatott csatára.
Az Ajax a Lyonnal találkozik az elődöntőben.
Real Madrid-Atlético és Monaco-Juventus az elődöntőkben. Előbbiek kezdenek otthon.
2017. 04. 21. 12:20
A Barcelona minden követ megmozgat, hogy a brazil cselgép pályára léphessen a madridi rangadón.
A héten már beszámoltunk arról a brazil játékvezető asszisztens hölgyről, aki a brazil amatőr bajnokságban átlátszó felsőben melltartó nélkül lengette a zászlót.
Nem csoda, hogy a csinos modellt felkapta a világsajtó, és az Instagram-követőinek a száma is egy nap alatt a sokszorosára ugrott. Denise Bueno ezt meg is lovagolta, ugyanis a cikkeket követően egy olyan képet osztott meg, amin nincs rajta túl sok ruha. Íme
Denise Bueno (@denisebuenomusa) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 18., 10:09 PDT
Denise Bueno (@denisebuenomusa) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 20., 07:27 PDT
Denise Bueno (@denisebuenomusa) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 20., 16:12 PDT
2017. 04. 21. 11:09
A Schalke és a Bayern elesett, elfogytak a Bundesliga-együttesek.
2017. 04. 21. 11:07
Ismét beszáll a testvéradó, a valamennyi nagy szolgáltatónál fogható SuperTV2.
A Sturm Graz halhatatlanná avatja Szabics Imrét.
A középpályás következő állomáshelye a Manchester United lehet.
2017. 04. 21. 09:19
Szívrohamot kapott a Tottenham edzőközpontjában a csapat U23-as edzője, a korábbi angol válogatott védő, Ugo Ehiogu. A 44 éves trénert a helyszínen ellátták, majd gyorsan kórházba szállították. Az orvosok azonban hiába küzdöttek az életéért, péntek hajnalban elhunyt - tudatta közleményében a londoni klub.
A nigériai származású korábbi védő a Premier League-ben 355, az angol felnőtt válogatottban pedig négy alkalommal lépett pályára, edzői karrierjét 2014-ben kezdte.
It is with immense sadness that we announce the passing of Ugo Ehiogu, our Under-23 coach. pic.twitter.com/sSU0yqVfyk— Tottenham Hotspur (@SpursOfficial) 2017. április 21.
Elfogták az akció első számú gyanúsítottját.
2017. 04. 21. 08:36
- 05:55 Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanú
- 05:30 Kvíz: Teszteld ezzel a 10 kérdéssel, mennyire mozogsz otthonosan a DiCaprio-filmek világában
- 04:10 Ezért szállták meg a nácik Magyarországot
- 22:37 Orbán a Bayer showban silány mesének nevezte a választások orosz befolyásolását
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 21:08 „Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai
- 20:47 Napi hírösszefoglaló: 2026. március 17.
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 20:21 Kovács Áron Fekete Pákóról: Ő egy teljesen félreismert, melegszívű, családszerető, igaz ember
- 20:15 A házigazdák legyőzésével jutott világbajnokságra a női kosárlabda-válogatott
- 20:15 Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen
- 19:45 A választások előtt még több műemléktől, a Szőlő utcai javítótól és egy balatoni üdülőtől is megválna az állam
- 19:13 Négy munkás halt meg egy bécsi építkezésen, a beton is rájuk dőlt
- 18:41 Király Linda megszólalt a pletykáról, miszerint új párjával babájuk lesz
- 18:40 Baleset az M1-M7 kivezetőnél
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 15:00 Nincs végzet, csak ha a 10/10-et eléred! – ez a terminátorfilmes kvíz James Cameron kedvence lenne
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 17:19 Nagy Márton szerint a 24.hu alattomos támadást indított kollégái ellen, miután álláshalmozó államtitkárokról írtunk
- 20:15 Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen