SPORT
Némi késéssel kezdődött Alexis Sánchez agóniája…
A Kurdistan24 számolt be arról a megdöbbentő hírről, hogy az ISIS 2014-ben elrabolt egy három éves iraki kisfiút, akit két évig tartott fogva túszként, amiért Lionel Messi után kapta nevét. A kissrác ma már öt éves, a terrorszervezet azt követelte családjától, hogy a nevét változtassák meg Hassanra, illetve váltságdíj ellenében elengedték. A kis Messit végül sikerült kiszabadítaniuk és egy iraki menekülttáborban él családjával.
Az édesapa a Kurdistan 24-nek elárulta: az Iszlám Állam „hűtlennek” találta fia nevét, ezért rabolták el édesanyjával és lánytestvérével együtt.
Az Iraq Today beszámolójából kiderül: a kisfiú a nap nagy részét focizással tölti, de az elrablás mély nyomokat hagyott benne: játékfegyvereket forgat és gyakorlatilag nem beszél senkivel.
ISIS kidnapped a 3-year-old Iraqi boy and kept him hostage for two years because he was named after Lionel Messi (via @k24english) pic.twitter.com/hWG6no8r8K— Bleacher Report (@BleacherReport) 2017. április 26.
Már megszokhattuk, hogy rendszeresen posztol fantasztikus fotókat a világ legszebb helyeiről a Kínában futballozó olasz sztárcsatár, Graziano Pellé magyar párja, Varga Viktória. A győri származású szőke szépség most éppen Dubajban pihen, és a közel-Keletről jelentkezett legfrissebb szexi képeivel. Mutatjuk
VIKTORIA VARGA (@vikyvarga) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 25., 06:08 PDT
VIKTORIA VARGA (@vikyvarga) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 24., 07:41 PDT
Szenzációszámba ment a védő első dinamós gólja, melyre a világ legkülönbözőbb pontjain is felfigyeltek.
Az angol szövetség másfél évre eltiltotta Joey Bartont, a Premier League-ben szereplő Burnley futballistáját, mivel éveken át fogadásokat kötött mérkőzésekre.
Az egyszeres angol válogatott középpályás a vádak szerint 2006. március 26. és 2016. május 13. között 1260 meccsre tett fel pénzt, amit tilt a szövetség szabályzata. Harmincszor fogadott saját csapata mérkőzésére, ebből tizenötször magukra, tizenötször maguk ellen. A harmincból háromszor nyert.
Amikor magukra tett, többször pályára is lépett, amikor viszont maguk ellen, sosem játszott, még a cserék között sem volt. Ezt hangsúlyozta is a tárgyaláson védekezésképp. A botrányairól is hírhedt - börtönviselt - futballista elismerte tettét, mint jelezte, vállalja a felelősséget, ugyanakkor a büntetése mértékét túlzónak érzi, ezért fellebbez ellene.
Az FA közleménye szerint a 34 éves középpályást a 18 hónapos eltiltás mellett 30 ezer font megfizetésére is kötelezték.
A korábban a Manchester Citynél és a Newcastle Unitednél is szerepelt Barton tavaly a Burnley egyik legjobbja volt, így főszerepet vállalt az együttes élvonalba jutásában, majd nyáron a Glasgow Rangershez igazolt. Skóciából novemberben távozott, miután a csapat Celtic elleni súlyos veresége után tettlegességig fajuló vitába keveredett edzőjével és egyik csapattársával. Ráadásul nem ez volt az egyetlen bűne, ugyanis 2016. július 1. és szeptember 15. között 44 meccsre fogadott, márpedig a skót szövetség szabályzata is szigorúan tiltja ezt. Hathetes eltiltást kapott.
A Burnleyhez januárban tért vissza, tavasszal 13 PL-meccsen egy gólja van a csapatban. Bartont óriási tehetségnek tartották, de magatartásbeli problémái miatt nem tudta befutni a számára jósolt nagy karriert. 2008-ban 77 napot töltött börtönben, mivel Liverpoolban verekedésbe keveredett. Mostani büntetése után legkorábban jövő október végén térhet vissza a pályára, akkor már 36 éves lesz.
6-2-re győztek a Deportivo La Coruna otthonában a spanyol bajnokságban.
2017. 04. 26. 23:19
Esélye sem volt a Monacónak a PSG ellen.
A Tottenham egy góllal verte a Crystal Palace-t.
22 játékost hívtak meg, közülük 18 lehet majd tagja a tornára nevezett együttesnek.
2017. 04. 26. 22:54
A bajorok a Német Kupa elődöntőjében kaptak ki a Dortmundtól, így lemaradnak a fináléról, ahol a Borussia ellenfele a Frankfurt lesz.
2017. 04. 26. 22:41
A spanyol bajnokság 34. fordulójában a Barcelona 7-1-re verte hazai pályán az Osasunát. A katalánoknál Lionel Messi parádézott, két szép gólt lőtt, André Gomes és Paco Alcácer is duplázott, míg Mascherano hétéves barcelonai karrierje első találatát szerezte 11-esből. A Barcelona három pont előnnyel vezeti a tabellát a később pályára lépő Real Madrid előtt.
2017. 04. 26. 21:18
A Fradi edzője a Budafok 8-0-s kiütését követően értékelt a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzése után.
2017. 04. 26. 21:06
A lengyel Lechia Gdansk edzője szerint Nalepa képes lesz a kezdőcsapatba kerülésért harcolni.
Norrköping-Jönköping +2.5
Gólos ütközetet vívhat egymással a két gárda
A tavaly bronzérmes nem kezdte jól az idei pontvadászatot. A kékek négy fellépésen 6 egységig jutottak. A Hammarbyt legyűrték, aztán viszont az Ostersund és a Sirius is legyőzte Jens Gustafsson alakulatát. A legutóbbi meccsüket viszont behúzták Fjolusonék, ekkor a Hacken vendégeként nyertek. Közben nagy kudarc is érte a klubot: a kupa fináléjában simán 4-0-ra kikapott a brigád az Ostersundtól. A télen volt mozgás a keretben, jobbára a középpályára és a támadószekcióba érkeztek futballisták. Többen a kezdőben is kaptak már helyet, bár még kell idő, hogy összeálljon a csapatjáték. Otthonukban eddig egyszer nyertek és egyszer veszítettek. A keret nem lesz teljes, egy kapus, egy bekk és két középpályás is sérüléssel baljódott.
A Jönköping az előző évben még a kiesés elkerüléséért küzdött, elsősorban pocsék támadójátéka miatt. A télen igyekeztek ebbe a csapatrészbe minőséget vinni a klub elöljárói, és eddig jónak is tűnnek az új igazolások. Eddig minden meccsen betaláltak Jimmy Thelin fiai, ez eddig négy találkozón hét egységet ért - igaz, valamennyi alkalommal bevették a kapujukat, és mindannyiszor jött a +2.5-ös opció. A társulat felszálló ágban van, az utolsó két bajnokiját behúzták a fiúk. Egy rutinos középpályás sérült, az idei kiírásban még nem is tudott pályára lépni.
A két együttes közül a hazaiak az esélyesebbek, ám a találatokban inkább látunk értéket. A Jönköping is beveheti a házigazda kapuját, ám ezzel nem szereznek pontot. Tippünk így: 2.5!
Athletic Bilbao-Betis 1-es és +2.5!
A baszkok motiváltak lesznek, és a San Mamesben ritkán hibáznak: ma gólos meccsen verik a délieket!
Erensto Valverde alakulata 56 egységével a 6. helyre jött fel a La Ligában, hétfői, Eibar elleni diadalával már 5-2-9-esre kozmetikázta idegenbeli statisztikáját. A piros-fehér-feketék jó passzban várhatják a mai ütközetet, ugyanis legutóbbi öt fellépésükből négyet behúztak, csak a Villarrealnál adták meg magukat. Adurizéknak minden pontra szükségük van, hiszen többen is pályáznak az EL-t érő pozícióra. A San Mamesben 12-3-2 (33-16) brutális a mutatójuk. A keretben csak Elisundo bajlódott kisebb sérüléssel, az alapcsapat bevetésre készen áll.
A Betis 37 pontig jutott, biztosan marad benn a La Ligában. A sevillai együttes hullámzóan teljesít mostanság, az elmúlt másfél hétben a szebbik arcát mutatták Ruben Castróék: előbb az Eibart otthon, majd a Celtát idegenben nullázták le (2-0, 0-1). Vendégségben 4-1-11-es mérlegükhöz 16-32-es gólkülönbség társul, tehát a túrákon azért kapnak rendesen a srácok, egyedül Vígóban nem zörrent meg a hálójuk. Sanabria, Piccini és Antonio Adán sérülésből épül fel, szerepeltetésük kérdéses.
A baszkok lesznek a motiváltabbal, és Muniainák érvényesítik a papírformát. Nyer a házigazda, és lesz legalább három találat. Tippünk így: 1-es és +2.5!
2017. 04. 26. 20:13
Vasas-Mezőkövesd 1! +2.5
A Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán a fővárosiak előnyt szereznek!
Már a fináléba jutás a tét a Magyar Kupában, a továbbjutás két mérkőzésen dől el. A Vasas a bajnokságban a 3. helyen áll, lemaradása mindössze három egység a Videotonnal és a Honvéddal szemben. A formája jó, két rangadót vívott meg sikerrel a közelmúltban. Előbb a Groupamában diadalmaskodtak Saglikék (Fradi 1-2), majd a kispestieket is legyűrték a piros-kékek, noha több alapemberét is nélkülöznie kellett Michael Oenning vezetőedzőnek. A sorozatban a Dorog és az Újpest "testén" át vezetett az út az elődöntőig - az utóbbi akadályt nehezen ugrották meg Remiliék, ugyanis az idegenbeli 2-1-es győzelem után az MTK stadionjában 1-0-ra kikaptak az angyalföldiek... A nemzetközi porondra hajtó fővárosiak egyik kedvenc ellenfelükkel találkoznak ma este: az utolsó öt összecsapásukat kivétel nélkül a Vasas nyerte meg...
A Mezőkövesd télen edzőt váltott, Pintér Attilát Tomiszlav Szivics váltotta. A matyóságiak az új trénerrel hullámzóan teljesítenek, értek el értékes sikereket, de bizony több vereség is becsúszott az elmúlt hetekben. Szombaton az Újpest járt náluk, és a lilák tükörsima meccsen hozták el a három pontot (1-3). A sárga-kékek idegenben nagyon sebezhetőek, és a védelem gyakran hibázik - tavasszal már 19-szer kellett maga mögé nyúlnia Tujvel kapusnak... A kupában a Gyirmótot idegenben szerzett góllal (0-0, 1-1), a Szolnokot oda-vissza verve ejtette ki a keleti alakulat. A bennmaradást még nem biztosították be Gohérék, akiknek ráadásul a sorsolásuk sem egyszerű. Izgalmas hetek várnak még Molnár Gáborékra...
Azt gondoljuk, hogy a Vasas előnyt szerez az első mérkőzésen, emellett - elsősorban a mezőkövesdiek védelmére alapozva - találatokkal is kalkulálunk. Tippünk így egyfelől 1-es, másfelől +2.5!
Leganes-Las Palmas 1!
Elképesztő balszerencsés heteket tudhat maga mögött a házigazda, ma viszont fordulhat a szerencse...
A Leganes az életéért harcol. Az újonc 27 egységet zsebelt be eddig, otthon 3-5-8-as mérleget produkálva. Garitano mester alakulatát elképesztő balszerencse sújtja mostanság, sorra a meccsek hajrájában veszítenek pontot a kék-fehérek. Két hete az Espanyol, szombaton a Villarreal vitte be a mindent eldöntő találatot a ráadásban. Győzelmet március elején ünnepelhettek Guerreróék, ha ma nyernek, nagy lépést tehetnek a bennmaradás felé. A sorsolásuk nem rossz, ám most már eredményt kell produkálniuk a fiúknak. Egy kapus és két szélső sérült a keretben, Szymanowski, a házi gólkirály kihagyta a hétvégi meccset, bevetése erősen kérdéses.
A Las Palmas már az ősszel bebiztosította élvonalbeli tagságát, a kanárik otthon masszívan gyűjtögették a pontokat, vendégségben viszont ugyan ez már nem volt elmondható Quique Setién alakulatáról. 39 egység áll a nevük mellett, vendégként 1-3-12-es statisztikájuk viszont botrányosan gyenge. A formájuk totálisan szeszélyes, egy négyest vertek a Betisnek, majd kaptak egy ötöst Bilbaóban, vasárnap pedig remiztek a szigeten az Alaves-szel. A középpályán és a támadósorban is lesz hiányzójuk, Livaja és Macedo eltiltását tölti majd. Ott lesz viszont a pályán Boateng, aki immár 10 találatot jegyez. Különösebb extra tervei már nem lehet a Las Palmasnak az idei kiírásra...
Elsősorban motivációs tényezők miatt szavazunk bizalmat a Leganesnek. A házigazdának sokkal inkább kellenek a pontok, mint a vendégeknek. A pechsorozat véget érhet, és ma ez három egységet jelenthet a kiesés elől menekülő házigazdának. Tippünk így: 1-es!
2017. 04. 26. 20:13
A visszavágó formalitásnak tűnik, készülhet a fináléra az FTC. Az első mérkőzésen nyolc gólt számolt a riválisra a Doll-csapat.
2017. 04. 26. 19:49
Nem volt telt ház a Groupama Arénában.
2017. 04. 26. 19:18
Edzői nyilatkozatok a Magyar Kupa elődöntőjének odavágója után.
2017. 04. 26. 19:18
A 22 éves Molnár Gábor két méterről az üres kapu helyett a kapufát találta el a hosszabbításban.
2017. 04. 26. 18:51
Lesz magyar játékos az Osztrák Kupa döntőjében. Légióskörkép.
2017. 04. 26. 18:32
Az angyalföldiek gólt sem kaptak a Mezőkövesdtől, Molnár a hosszabbításban egy méterről lőtt kapufát.
2017. 04. 26. 17:48
Mathieu-től mindenképp megválnának nyáron a katalánok.
A további benyújtott kérelmek elbírálása folyamatban van.
2017. 04. 26. 17:10
A Vörös Ördögök igencsak tartalékosan fognak kiállni a Manchester City ellen.
2017. 04. 26. 16:51
- 12:38 TAJ-kártyás csalás: ha ilyen levelet vagy SMS-t kap, akkor azonnal törölje
- 12:36 Egy hónapra bezáratták a szegedi Sing Singet, újabb helyet sújt a kormány kábítószer elleni harca
- 12:35 172 millió forintot bukhat a Kétfarkú Kutya Párt az egyik jelöltje miatt
- 12:31 Szombaton már hosszabb lesz a nappal, mint az éjszaka
- 12:28 Fontos változás jön a Revolut magyar ügyfeleinél
- 12:11 Nemsokára forog a támadó ufókkal teli Hang nélkül harmadik része, jövőre be is mutatják
- 11:54 Csúnyán átrendezte az újpesti hokis arcát a korong
- 11:42 Úszunk az olajban, de ettől még nem biztos, hogy minden benzinkútra jut üzemanyag
- 11:33 Úgy megijedt az állambiztonság a megzenésített Nemzeti Daltól, hogy egy jelentésben össze is keverték a Himnusszal
- 11:19 Takács Péter: Szerintem öngól országos hisztit csinálni egy munkahelyi feszültségből
- 11:14 Indul a szezon: óvatosan a medvehagymával
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 10:54 Pásztor Erzsi döntött: Ebben az évben nem állok többet színpadra
- 10:44 Gyerekkönyvet írt a férje elvesztéséről, most kiderült, hogy ő gyilkolta meg
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 07:13 Budapest teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség