SPORT
Arda Turan ügynöke, Ahmet Bulut volt az egyik sztárvendége a török TRT Spor csatorna Basin Tribunu című műsorának. Az üzletember megerősítette, hogy legfőbb céljuk januárban az, hogy a középpályás elhagyja a katalánokat – írja a goal.com.
Ezt olvastad már?
Ismét áll a bál Donnarumma és az AC Milan körül
– Gondban vagyunk Arda helyzetével. Még tíz perc játékidőt sem kapott. Tiszteljük Ernesto Valverdét, de nem értjük, hogy miként dönt egy olyan játékosról, aki nem lépett pályára. Néhány klubbal kapcsolatban állunk, de nem nevezhetek meg egyet sem. Megpróbáljuk februárig elintézni a dolgokat, de amennyiben ez nem sikerül, akkor a Barcában fog maradni.
Bulut tényekkel is próbálta alátámasztani az állítását.
– Arda 13 gólt lőtt, míg Neymar sérült volt. Mindig bizonyított, amikor megkapta a lehetőséget.
Az idén 60. alkalommal szavaznak az év legjobb sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) tagjai. Az M4 Sport-Az Év Sportolója 2017 díjátadó gálát az immár hagyományos, az esemény rangjához méltó helyszínen, élő televíziós közvetítés keretében 2018. január 11-én, csütörtökön 19.30 órától rendezik meg – tájékoztatta az MSÚSZ az MTI-t.
Az elnökség elkészítette a 10-es listákat, összesen 11 kategória – az idén először az Év női labdarúgójára is, eddig az MLSZ döntött – legjobbjaira szavaznak december 15-től a sportújságírók, az Év góljára pedig az M4 Sport honlapján a szurkolók. Az MLSZ Életműdíjasát az MLSZ, az MSÚSZ-MOB Életműdíjasát pedig a két szervezet jelöli ki. Az M4 Sportreggeli adásában keddtől péntekig ismertetik a kategóriákat.
A jelöltek a női labdarúgók kategóriájában:
Csiszár Henrietta (Bayer 04 Leverkusen)
Fenyvesi Evelin (Ferencváros)
Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg)
Németh Loretta (ETO FC Győr, Apollon Ladies)
Rácz Zsófia (Duisburg, Philips SV)
Tálosi Szabina (FC Südburgenland, Haladás-Viktória FC)
Szabó Viktória (Ferencváros)
Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Vágó Fanny (SKN Sankt Pölten)
Zeller Dóra (TSG 1899 Hoffenheim)
2017. 12. 12. 09:27
Bobál Gergely megkezdte a szabadságát.
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük.
A német női Bundesligában a magyar válogatott Jakabfi Zsanett csereként kapott lehetőséget a Wolfsburgban, amely hazai pályán verte 3-1-re a Bayern Münchent. A végeredmény már az első félidőben kialakult. A forduló előtt mindkét csapat 22 pontos volt, sikerével a Wolfsburg a tabella élére ugrott.
A ciprusi élvonalban az AEL Limasszol a válogatott Sallai Rolanddal a kezdőcsapatban felálló APOEL-t fogadta hazai pályán. A találkozó még az első félidőben félbeszakadt, később játsszák le.
A dán bajnokságban az FC Midtjylland idegenben verte a Randers csapatát 4-0-ra. A Midtjyllandban a válogatott Korcsmár Zsolt eltiltását töltötte.
2017. 12. 11. 19:53
- 12:29 Magyar Péter: A Fidesz a hulladékmaffia mellé állt
- 12:22 Furcsán rajtolt a MotoGP szezonja: a versenybírók mondták meg, ki nyerjen
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 12:00 Gordon Ramsay csináltatott magáról egy majdnem hatórás reklámot a Netflixszel
- 11:49 Vox Populi: Deák Dániel vádjai súlytalanok
- 10:58 „Ez a törvény nálam: kibírni, túlélni, megoldani” – meglátogattuk Zóját, a 72 éves látóasszonyt
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:46 Nagy bejelentés Szegeden: magyar válogatott kézist csábított haza a klub
- 10:28 Tisza-videó: súlyos tüneteiről számolt be a debreceni akkugyár dolgozója
- 10:17 A dekázás is ment neki: Sydney Sweeney egy portugál bajnokin csillogtatta meg futballtudását
- 10:12 Ha változtatni akarsz, így azonosíthatod, melyik ponton érdemes és mi húz közben vissza
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 09:51 Orbán Viktor dupla bevetésre indult - videó
- 07:43 Az USA és Izrael megtámadta Iránt, Trump arra buzdította az irániakat, hogy döntsék meg a kormányt
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
- 05:45 Furcsa dolgok, amiket a tested művel – te tudod az okukat?
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: a rendőrség nem huny szemet
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
