Korábban megírtuk: a Barcelona Antonio Griezmann (Atlético Madrid) mellett a Gremio középpályását, Arthur Henrique Ramos de Oliveirát szeretné a Nou Campba csábítani. Pár napja jeleztük, hogy a brazil klub és a Barca közötti tárgyalások elakadtak, a 21 éves reménység álma azonban változatlan: a gránátvörös-kékeknél szeretne futballozni. Arthur már igent mondott, de a két klubnak még meg kell egyeznie a részletekről.
A globo.com híre szerint felpezsdült a transzfer, ugyanis a Barcelona képviselője Brazíliába utazott, hogy minél hamarabb szerződtesse a labdarúgót. A brazilok 50 millió euróban határozták meg a játékos kivásárlási árát. A katalánok attól sem zárkóznak el, hogy a megállapodást követően Arthur még egy évig kölcsönben mostani klubját erősítse, hiszen a középpályán jelenleg jól állnak (Busquets, Rakitic, Iniesta, Paulinho, Coutinho, André Gomes, Denis Suárez, Sergi Roberto). A hírek szerint egyébként Arthurt az Inter is szeretné megszerezni, ők a Barcelona legfőbb riválisai.
Tegnap megírtuk: kétszer adta fel az ötezer forinttal megjátszott szelvényét egy egri játékos a Tippmixen, aki így duplán kaparintotta meg a 932 881 forintot, tehát a tízezres tétből összesen 1 millió 865 ezer 762 forintot kaszált.
A tippmix.hu-ra feltöltött Szerencsemix legfrissebb kiadványából kiderül, hogy a Szerencsejáték Zrt. internetes fogadási portálján, a www.tippmixpro.hu címen elérhető oldalon is születtek parádés fogadáskötések, amelyek közül talán egy 5-ös kötés emelkedik ki a leginkább. A magyar játékos egy hoki-, illetőleg négy labdarúgó-eseményből állította össze 2000 forintos téttel megjátszott tippsorát, amely hibátlanságából fakadóan végül 110 ezer 607 forintos számlagyarapodást jelentett számára. Ez több mint 55-szörös pénzt jelentett számára.
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 19:41 Hatalmas potya segített az MTK feltámadásában
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
