Forma-1

Max Verstappen reagált az őt kiejtő pilóta hibájára

Guenther Iby/SEPA.Media /Getty Images
Guenther Iby/SEPA.Media /Getty Images

Reagált az Osztrák Nagydíjról első körben kiütött Max Verstappen a balesetére.

A holland pilótát a harmadik kanyar előtt találta telibe Andrea Kimi Antonelli, miután eltaktikázta magát a sűrű mezőnyben. A Mercedes versenyzője Liam Lawsont próbálta lehagyni, de rosszul helyezkedett és nem tudott lassítani, így rohant bele Verstappenbe.

Kiestem. Belém jöttek, mint az állat. Kibaszott idióták

– közölte Verstappen a csapatrádión.

Beszámolók szerint az olasz első dolga volt, hogy bocsánatot kérjen ellenfelétől, de Verstappen is jól tudta, hogy csak rosszkor volt rossz helyen.

„Balszerencsém volt, ez van. Beszéltem vele egy kicsit, még a motorhome-ba is bejött. Szerintem minden versenyző elkövetett már ilyen hibát, ilyet senki sem csinál szándékosan. Természetesen bocsánatot kért, de rendben van. Nem nagy ügy” – mondta az eset kapcsán az ORF-nek és hozzátette, hogy bírja Antonellit egyébként is.

A világbajnoki idény jövő hét végén folytatódik Silverstone-ban a Brit Nagydíjjal.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik