Forma-1

Így reagált Verstappen Pérez kirúgására, megvan az új csapattársa is

Mark Thompson / Getty Images
Mark Thompson / Getty Images

A Forma-1-ben szereplő Red Bullnál döntöttek, és megváltak Sergio Péreztől.

Nagy öröm volt veled együtt vezetni. Volt néhány csodálatos közös pillanatunk, amire mindig emlékezni fogok. Köszönöm, Checo!

búcsúzott a mexikóitól az immár négyszeres világbajnok Max Verstappen.

Csütörtökig kellett várni, hogy megtudjuk, ki lesz a holland új csapattársa. Christian Hornerék választása végül

Liam Lawsonra esett. 

Pérez 2021-től kezdve négy éven át versenyzett a Red Bullnál, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: mindössze öt futamgyőzelme volt a csapatnál, míg négyből csak kétszer ért oda a dobogóra a világbajnoki pontversenyben. 2024 aztán katasztrofálisan sikerült számára, míg az első öt futam során volt három és egy harmadik helyen, addig Miami után egyszer sem sikerült az első öt között végeznie – ez 18 nagydíjat jelent. Végül csak nyolcadik lett a pilóták rangsorában, 285 ponttal maradt el Verstappen mögött.

A 22 éves, új-zélandi Lawson 2023-ban mutatkozott be az F1-ben, méghozzá a Red Bull fiókcsapatánál, az AlphaTaurinál, a sérült Daniel Ricciardót helyettesítette. Kifejezetten biztatóan, Szingapúrban kilencedik helyen végzett, de az ausztrál visszatérése után ismét tartalék lett. Ez így volt a 2024-es szezon nagy részében is, végül mégis vele fejezte be az idő közben VCARB-ra átnevezett csapat az idényt, Ricciardo helyére érkezett, két kilencedik helyet is szerzett.

Kapcsolódó
Kiesése után is megőrülnek az emberek a dartsvébé felfedezettjéért
A világbajnokság egyik legemlékezetesebb alakja egy meccset sem nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik