Forma-1

Verstappen: Nem látok brit újságírókat, a reptérre rohantak, vagy nem tudják, hol a sajtótájékoztató?

Lars Baron/Getty Images
Lars Baron/Getty Images

A világbajnoki címvédő Max Verstappen óriásit ment az esős Brazil Nagydíjon, a 17. rajthelyről indulva megnyerte a vasárnapi futamot.

Nem a háromszoros világbajnok tűnt előzetesen esélyesnek, hiszen alkatrészcsere miatt eleve öt rajthelyes büntetést kapott, majd a vasárnapra csúszó időmérőn is balszerencsésen alakultak az események és a 12. helyen zárt. Ennek ellenére szinte vért ivott a nagydíjra, már a rajtnál nyert hét (!) pozíciót, majd a piros zászlóval is szerencséje volt, mert nem veszített időt a kerékcserével. Gyakorlatilag hiba nélkül hozta le a Brazil Nagydíjat, amelyen, meglepetésre, két franciával, Pierre Gaslyval és Esteban Oconnal állt dobogóra.

Előzetesen, persze, mindenki azt számolgatta, Lando Norris hány pontot faraghat a hátrányából, ám az angol pilóta hátránya csak nőtt, így meglehetősen reménytelenné váltak a világbajnoki esélyei, három futammal az idény vége előtt. Alighanem Verstappennek is elege lehetett a nagy matekozásból, mert a futamot követő sajtóeseményen odaszúrt a brit médiának.

Lenne egy gyors kérdésem. Értékelem, hogy ti mind itt vagytok, de nem látok brit újságírókat. A reptérre rohantak, vagy nem tudják, hol a sajtótájékoztató?

– kérdezte a címvédő, kaján vigyorral az arcán.

A brit bulvársajtó bizonyára ugrik majd a témára, de Verstappen korábban sem hátrált meg egy kis szópárbajtól. Emlékezhetünk rá, hogy korábban Lewis Hamilton személyében is egy brit pilótával versengett a vb-címért, akkor sem bántak vele kesztyűs kézzel az angol lapok.

Az idei szezonból három futam van hátra, rövid pihenő után Las Vegasba utazik a mezőny, majd Katarba, végül Abu-dzabiban zárul az idény. Verstappen előnye 62 pont Norris előtt, vagyis az Egyesült Államokban eldőlhet a világbajnoki cím sorsa, ha nem tudja legalább néggyel csökkenteni hátrányát a McLaren versenyzője.

Kapcsolódó
Verstappen a 17. helyről indulva nyerte meg a brazíliai káoszfutamot, Norris hibái sokba kerülhetnek
Alighanem sorsdöntő lesz a világbajnoki pontverseny szempontjából a Brazil Nagydíj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik