Forma-1

Annyi kárt okozott már a Williams pilótája, hogy kirúgták

Alessio Morgese / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Logan Sargeant legutóbb Hollandiában füstölt el
Alessio Morgese / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Logan Sargeant legutóbb Hollandiában füstölt el
A Forma-1-es Williams istálló bejelentette, hogy az amerikai Logan Sargeant helyét a szezon végéig Franco Colapinto veszi át.

A döntés azt követően született meg, hogy a 23 éves amerikai pilóta a Holland Nagydíj harmadik szabadedzésén a szalagkorlátnak ütközött, autója pedig kigyulladt. Emiatt az időmérőn nem is vehetett részt, a futamon pedig a 16. helyen ért célba.

Sargeant már tavaly is sok zűrt okozott a Williamsnek, a 2023-as szezon során 4,3 millió dollár kárösszeget kellett miatta kifizetni. Ráadásul eredményeket sem szállított, mindössze egy pontot szerzett.

2024-ben sem sokat javultak a dolgok, Hollandiát megelőzően háromszor – Japánban, Kanadában és Miamiban – is karambolozott, a jelenlegi állás szerint már megint több mint 3 millió dolláros javítási számlát halmozott fel.

A 21 éves Colapinto idén már a Brit Nagydíj szabadedzésén bemutatkozott a legjobbak között, ezen kívül a Forma-2-ben versenyzett, Imolában nyert, Barcelonában és Spielbergben pedig második volt.

23 év után ő az első argentin pilóta a sorozatban, legutóbb 2001-ben Gaston Mazzacane indult a Prost színeiben.

A Williams hivatalos honlapján egyúttal köszönetet mondott Sargeantnek, aki 36 versenyhétvégén indul, tavaly hazai környezetben pontot is szerzett, így Michael Andretti után 30 évvel volt újra amerikai pontszerző az F1-ben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik