Forma-1

Ferrari-pilóta büntetése miatt változott a Miami Nagydíj végeredménye

CLIVE MASON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
CLIVE MASON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Carlos Sainz öt másodperces büntetést kapott utólag, így pedig elveszítette a Miami Nagydíjon elért negyedik helyét, és végül ötödikként zárt – Sergio Pérezzel cseréltek helyet.

A Ferrari spanyol versenyzője Oscar Piastrival csatázott, amikor kissé megcsúszott az autójával, neki a McLarennek, az ausztrál pilóta autója pedig megsérült, és így plusz boxkiállás miatt végül kicsúszott a pontszerző helyek közül. A versenybírók beidézték mindkét pilótát, végül az a döntés született, hogy

Sainz kapott egy öt másodperces büntetést, valamint egy hibapontot. Így aztán a Ferrari versenyzője végül az ötödik helyre csúszott.

Carlos Sainz még olcsón megúszta, ugyanis enyhítő körülménynek vették, hogy az autója megcsúszott, és így okozott károkat Piastri autójának első szárnyában, Így az eredetileg adható tíz másodperces büntetést – amivel még hátrébb sorolták volna – megfelezték.

Érdekes adalék, de egy korábbi, vakmerő előzés miatt a spanyol azért reklamált, mert szerinte Piastrit büntetni kellett volna, de a futam alatt gyorsan az a döntés született, hogy nem marasztalják el az ausztrált.

A futamot Lando Norris nyerte, akinek ez volt pályafutása során az első győzelme. A 110. nagydíjáig kellett erre várni.

Kapcsolódó
Valter Attila elesett a Girón, de folytatni tudta a versenyt
Szakaszt nyert Tadej Pogacar, amivel az összetett élére állt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik