Forma-1

Hamilton az első kanyarban kiesett, Verstappen nyerte a Katari Nagydíjat

Dan Istitene - Formula 1/Formula 1 via Getty Images
Dan Istitene - Formula 1/Formula 1 via Getty Images

A  már háromszoros világbajnok Max Verstappen a pole-ból indulva, magabiztos győzelmet aratott a Katari Nagydíjon, amin a sprintfutamot megnyerő Oscar Piastri és csapattársa, Lando Norris végzett még dobogón.

Lewis Hamilton már az első körben kiesett: a harmadik helyről rajtoló brit egyből próbálta megelőzni csapattársát, George Russell-t, az első kanyarban ráhúzta a kormányt, a két Mercedes összeért és mindkettő megpördült.

A hétszeres világbajnok Hamilton autójának jobb hátsó kereke ráadásul le is tört, így számára véget is ért a verseny.

Miközben Russel káromkodva kérdezte csapatát, hogy mágis mire gondolt Hamilton, már az első körben beküldték a biztonsági autót a versenyen. Amin egyébkén foghíjas a mezőny, a ferraris Carlos Sainz ugyanis technikai probléma miatt el sem rajtolt.

Míg Verstappen győzelmét semmi sem veszélyeztette, és a McLarenek egymással vívtak taktikai csatát, addig Russell és csapata előtt illik kalapot lengetni, a biztonsági autós időszak alatt sikerült rendbe rakni az autót, a brit így végül beért a negyedik helyre. Charles Leclerc, Fernando Alonso, Esteban Ocon, Valtteri Bottas és Sergio Pérez szerzett még pontot.

A 26 éves Verstappennek ez az idei 14., egyben pályafutása 49. futamgyőzelme. A vb két hét múlva, az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban.

A Katari Nagydíj pontszerzői.
Kapcsolódó
Verstappen nemcsak nyerni akar, uralkodni
A holland úgy érzi, ez volt az eddigi legprofibb világbajnoki címe a három közül. Ő az első, aki sprintfutamon biztosította be elsőségét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik