Forma-1

Teljesen átalakították a sprinthétvégéket a Forma-1-ben

Morgan Hancock/NurPhoto via Getty Images
Morgan Hancock/NurPhoto via Getty Images

Átalakítják a Forma-1 versenyhétvégéinek lebonyolítását azokon a helyszíneken, ahol sprintfutamot is rendeznek.

Az F1 hivatalos honlapján olvasható beszámoló szerint két időmérőre is sor kerül már az idei szezonban is. A korábbi rendszerben pénteki időmérő edzés döntött a sprintfutamos rajthelyekről, majd a 100 kilométeres verseny végeredménye szerint álltak fel a vasárnapi nagydíjra az autók.

Ezzel szemben a keddi határozat szerint a jövőben pénteken egy szabadedtést követően olyan időmérő következik, amely a sprintfutamra érvényes. Szombaton ismét időmérőt rendeznek majd, hogy az autók esetleges sérülése ne befolyásolja az eredményt, ám ennek időtartama változott. Az első szakasz 18 helyett 12 percig tart majd, a Q2 öt perccel rövidülve 10 perces lesz, míg az utolsó szakaszra már csak 8 perc jut. A versenyzők fejenként 13 szett gumit kapnak, de a sprintet megelőző időmérő első két szakaszában közepes, Q3-ban lágy keverék használata lesz a kötelező.

Nem változott viszont a sprintek pontozási rendszere, az első nyolc helyezett kap pontokat. Az új szabály már idén érvénybe lépett, vagyis Azerbajdzsánban, Ausztriában, Katarban, az Egyesült Államokban és Brazíliában is így módosul a lebonyolítás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik